Hírünk belső oldalán megismetetjük Olvasóinkkal a Hivatásos Labdarúgók Szervezete részéről felszólaló Dr. Horváth Gábor főtitkár és dr. Füzi Ákos alelnök beszédének kivonatát. Dr. Horváth Gábor "A magyar sport jogi környezetének változásai"címmel a magyarországi hivatásos labdarúgók - illetve általában a profi sportolók - munkaszerződésének helyzetével, annak jogi hátterével, valamint a HLSZ ezzel kapcsolatos álláspontjával ismertette meg a konferencia résztvevőit. Dr. Füzi Ákos, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportszakmai főosztályvezető-helyettese előadásának az "Állami ösztönzők a labdarúgás fejlesztése érdekében" címet adta.
A magyar sport jogi környezetének változásai
Dr. Horváth Gábor előadása
Dr. Horváth Gábor előadása
I. Történeti bevezetés
1. A korábbi hazai jogszabályi háttér rövid összefoglalása
Az ezredfordulón fennálló gyakorlat szerint a hivatásos sportolók, mint egyéni vállalkozók kötöttek szerződést a klubokkal. Ezek polgári jogi szerződések voltak, azzal a plusz garanciával, hogy fizetési késedelem esetén sportjogi szankció is kapcsolódott hozzá. Egy szerződés volt tehát, nem létezett még az u.n. kettős szerződések gyakorlata. Ezek a szerződések nem munkaszerződések voltak, nem fűződtek hozzájuk a munkajog erős, munkavállalót védő garanciái. A szerződésekben a sportolók, mint egyéni vállalkozók (ritkábban, mint egyszerűbb formájú gazdasági társaságok, tipikusan két tagú betéti társaságok) szerepeltek félként – azaz a játékosok kötelesek voltak egyéni vállalkozói igazolványt kiváltani, és egyéni vállalkozóként működni, számlát adni tevékenységükről. Ily módon tehát kényszervállalkozások sora jött létre.
2. A „kettős szerződések” rendszerének kialakulása
A 2004. évi I. törvény (Sportörvény) értelmében hivatásos sportoló csak munkaviszony keretében foglalkoztatható: „8. § (1) A hivatásos sportoló - amennyiben törvény kivételt nem tesz - a sportvállalkozással kötött munkaszerződés alapján fejti ki sporttevékenységét.” A hivatásost az amatőr sportolótól a következőképpen határolja el a törvény: „1. § (4) Hivatásos sportoló az a versenyző, aki jövedelemszerzési céllal foglalkozásszerűen folytat sporttevékenységet. Minden más versenyző amatőr sportolónak minősül.”
Amatőr sportoló végezhet sporttevékenységet amatőr sportolói szerződéssel, illetve szerződés megkötése nélkül is, a sportegyesülettel létesített tagi jogviszonyban.
A járulékfizetési kötelezettségek, illetve a munkajog erősen munkavállalót védő garanciái miatt általános gyakorlat, hogy a klubok a munkaszerződésben csak a minimálbérnek megfelelő vagy ahhoz nagyon közeli mértékű fizetést rögzítik a mai napig is (ennek egyik természetesen az alacsony adófizetési morál, másrészt a sport állami szerepvállalásának, forrásteremtésének hiánya, mely különösképpen a magyarországi rendszerváltás (1990) után jelentkezett).A járandóság túlnyomó része egy másik, polgári jogi szerződés alapján kerül kifizetésre (arculat-átviteli, marketing-, reklámszerződések stb.), amelyekhez semmilyen sportjogi szankció nem fűződik Ezen „második” szerződés jellemzően nem a sportszervezet, hanem egy attól szervezetileg elkülönült, önálló gazdasági társaság, valamint a sportoló érdekeltségébe tartozó, általa megjelölt cég között létesül, így nem sérti a Sporttörvény 8. § (4) bekezdését, miszerint: „Semmis az a szerződés, amellyel a sportszervezet a hivatásos sportoló részére a sporttevékenységére kötött munkaszerződésben foglaltakon túl anyagi előnyt biztosít.”
Ideális és kívánatos lett volna tehát, ha a játékos valamennyi (a labdarúgással tényleges összefüggésben neki járó) juttatását egy szerződés – munkaszerződés - alapján kaphatná. Ennek megvalósítása nem volt reális a klubok gazdasági megfontolásaik és az erőfölényük miatt.
II. Sportszerződés-típusok a gyakorlatban
Sportszerződésnek tekinthető minden olyan – polgári jogi, vagy munkajogi – megállapodás, amelynek tárgya elsősorban sporttevékenységgel kapcsolatos, illetőleg a sporttevékenység gyakorlásából ered. A magyar sportjogi gyakorlatban a játékos és az őt versenyeztető klub közti amatőr illetve professzionális sportszerződés ismert. Emellett létezik a sporttörvény által is nevesített kereskedelmi szerződés, továbbá a (bár egyelőre nem elterjedt) tehetséges labdarúgókkal kötött tanulmányi szerződés is. A válogatottban szereplő játékosokkal az esetek döntő többségében nem köt szerződést az illetékes szövetség.
1. A professzionális sportszerződés és jogi szabályozása, tartalma
A sporttörvény alapján „hivatásos sportoló (…) a sportvállalkozással kötött munkaszerződés alapján fejti ki sporttevékenységét. Hivatásos sportoló sportegyesületben csak akkor végezhet sporttevékenységet, ha ezt a sportszövetség szabályzata lehetővé teszi.” Azaz főszabály szerint a hivatásos sportoló a munkaszerződés (professzionális sportszerződés) alapján végzett sporttevékenységet végző játékos, aki a professzionális szerződést (munkaszerződést) a sportoló sportvállalkozással köti.
Az MLSZ Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzata ezen rendelkezést tovább szűkíti (5. § (1) pont):
„A szerződés csak határozott időre, legalább egy, legfeljebb öt évre köthető, melyben kiemelten szerepelnie kell az alábbi megjegyzésnek: „a labdarúgó első hivatásos szerződése”, amennyiben erre kerül sor. Az a labdarúgó, aki 14 életévét már betöltötte, de 18. életévét még nem töltötte be, legalább egy, legfeljebb három éves szerződést írhat alá, mely törvényes képviselőjének aláírásával érvényes. Ennél hosszabb időtartamú szerződés a labdarúgás szabályai szerint érvénytelen. Egy évnél rövidebb időtartamú szerződés akkor köthető, ha a labdarúgó a bajnoki év közben igazol át.”
A szabályzat a feltételeknek való meg nem felelés esetére a szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményét fűzi, azonban kérdés, hogy honnan van jogköre egy országos sportági szakszövetségnek egy szerződés érvényességének körében dönteni.
A szabályzat 3 évben maximálja a 18 éven aluliak szerződéskötését, mely mindenképpen védhető és támogatandó előírás. A fiatalkorúak sportszerződéseinek megkötéséhez maga a Munka Törvénykönyve is tartalmaz – általános érvényű – előírást, miszerint:
„72. § (1) Munkaviszonyt munkavállalóként az létesíthet, aki tizenhatodik életévét betöltötte.
(3) A munkaviszony szempontjából fiatal munkavállaló az, aki tizennyolcadik életévét még nem töltötte be.
(4) Munkaviszonyt létesíthet - az (1) bekezdéstől eltérően - a tizenötödik életévét betöltött, általános iskolában, szakiskolában, középiskolában nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytató tanuló az iskolai szünet alatt.”
azonban ezen rendelkezésekkel szemben eltérést enged a 7/2001. számú sportminiszteri rendelet:
„1. § (1) A tanköteles fiatal munkavállaló munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban hivatásos sportolóként azokban a sportágakban foglalkoztatható, amelyekben hivatásos versenyrendszer működik.
(2) Az (1) bekezdés szerinti foglalkoztatáshoz a gyámhatóság engedélye, továbbá a 16. életévét be nem töltött tanköteles fiatal munkavállaló esetén a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges.”
A gyakorlatban azonban az ilyen típusú szerződések száma elenyésző.
Előírás a próbaidő tilalma: a sporttörvény 8.§ (2) b) „próbaidő nem köthető ki”. Ezen pont kógens módon történő szerepeltetése kérdéses. Adódhat ugyanis olyan helyzet, hogy a sportoló szerződése az idény végén jár le (május vége általában), a következő szezon kezdete pedig csak augusztusra esik. A gyakorlatban gyakran előforduló esetben a klubok a nyári erősítés folyamán tesztelik a játékosokat. Erre az időszakra – tekintettel a jelen sporttörvényi rendelkezésre – a sportoló általában szerződés nélkül végez munkát, és csak amennyiben „beválik”, abban az esetben kap szerződést. Ráadásul komoly és megoldatlan kérdésként merül fel az esetleges tesztelés alatti sérülések problémája, különös tekintettel arra, hogy szerződés híján általában biztosítással sem rendelkeznek a sportolók. Ezen rendelkezés módosítása tehát megfontolandó lehet a jogalkotó számára például oly módon, hogy a próbaidő kikötését kivételszerűen, a bajnoki idények szünete időtartamára, az átigazolási időszak vége előtti 8-15 napig megengedi.
A sporttörvény 8. § (2) d) pontja szerint: „a hivatásos sportoló munkaszüneti napokon is rendszeresen foglalkoztatható”. Talán a legklasszikusabb példa ez a sport, valamint egyéb foglalkozásokat űzők közti különbségre. Külön magyarázatot nem igénylő olyan rendelkezés, mely teljes mértékben a sport speciális rendszerét követi, annak mindenben megfelel.
A sporttörvény 8. § (2) e) pontja rögzíti: „a hivatásos sportoló csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával létesíthet sporttevékenységgel össze nem függő további munkaviszonyt. Sporttevékenység folytatására sportágában további jogviszonyt nem létesíthet, más sportágban való sporttevékenységre vonatkozó további jogviszony létesítéséhez a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges”. Ez ugyancsak a sport versenyjellegére tekintettel született rendelkezés. A sportban a konkurencia bizonyos szempontból komolyabban értelmezendő, mint az általános munkavállalási gyakorlatban. A versenynek ugyanis immanens eleme annak tisztasága.
A sporttörvény 8. § (2) f) „a hivatásos sportolónak a nemzeti válogatott keretben történő szereplésére a kirendelésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a kirendeléshez a hivatásos sportoló előzetes hozzájárulása szükséges. A kirendelés összes időtartama egy naptári éven belül 44 munkanapnál hosszabb is lehet”. A kirendelés szabályait a Munka Törvénykönyve részletezi. Lényege: a kirendelés másik munkáltatónál történő munkavégzés, melynek során a munkáltatói jogokat és kötelezettségeket az „új” munkáltató gyakorolja, ideiglenesen.
Nem egyértelmű azonban a gyakorlatban annak a jogi megítélése, hogy milyen alapon és ki minősül a válogatott esetében munkáltatónak. Természetszerűleg az adott szakszövetség tekinthető ilyennek, ennek azonban jogszabályi alapja nincs. Ezért is lenne megfelelő a játékosok válogatottban végzett „munkájának” szerződéses rendezése, valamint a Sporttörvény vonatkozó szakaszának finomítása a kérdésben.
Érdekes, és sok problémát felvető kérdés még a témával kapcsolatban, hogy mely félnek milyen körben van döntési joga a tekintetben, hogy a meghívott sportoló szerepeljen-e a válogatottban. A FIFA vonatkozó szabályzata alapján (FIFA Szabályzat a játékosok státuszáról és átigazolásáról 1. sz. Melléklet 1. Cikkely 1. és 3. Cikkely 1. pontok): „Az egyesületek kötelesek elengedni igazolt játékosaikat annak az országnak a válogatott csapatához, amelyben a játékos nemzetisége alapján játékra jogosult, ha a szövetség meghívja. Ettől eltérő mindenféle szerződés tilos a játékos és az egyesület között. Általános szabály, hogy egy egyesülethez igazolt játékos köteles pozitívan válaszolni annak a szövetségnek a meghívására, melyet képviselni jogosult nemzetisége alapján.”
Ezen rendelkezés kötelezi az egyesületeket az elengedésre, valamint a játékostól alapvetően pozitív hozzájárulást követel meg, ezzel mintegy szűkítve a Sporttörvény „előzetes hozzájárulására” vonatkozó felhívását. Ha a FIFA szabályzatot, a sporttörvény kivételét, valamint a gyakorlatot összevetjük a kirendelés szabályaival, láthatjuk, hogy talán több az eltérés, mint a hasonlóság. Megfontolandó lehet ezért, hogy a válogatottban való szerepléssel kapcsolatban törvényi előírás legyen a játékos és az adott országos sportági szakszövetség közötti (esetlegesen a klubbal együtt háromoldalú) szerződés aláírása.
2. Az amatőr sportszerződés
A sporttörvény alapján két jogi alapon létesíthető amatőr sportolói jogviszony: „5. § (1) Amatőr sportoló sportegyesület keretében tagként, illetve sportszerződés alapján, sportvállalkozás keretében pedig kizárólag sportszerződés alapján sportolhat. Sportiskola tanulója és az iskolai sportkör tagja a tanulói jogviszony alapján minősül amatőr sportolónak.” Amatőr sporttevékenység mind sportegyesületi, mind sportvállalkozási keretek között folytatható – utóbbi esetben kizárólag amatőr sportszerződéssel.
Az amatőr sportszerződésről kijelenthető, hogy magyar sajátosság. Más országok sportjoga általában az amatőr sporttevékenységet tagi jogviszony keretében rendezi. Az amatőr sportszerződés egy meglehetősen érdekes jogi forma – gyakorlatilag megbízási szerződés, amelynek meg kell felelnie az alábbi rendelkezéseknek:
- sporttevékenység végzésére kötik a szerződést,
- maximálisan 5 év meghatározott időtartamra,
- díj kikötése nélkül.
Az MLSZ szabályzata az amatőröknél is tartalmaz időbeli többlet megkötést:
„4. § (3) A sportszerződés csak határozott időre, legalább egy, legfeljebb öt évre köthető.
a) A 14. életévét még be nem töltött labdarúgó törvényes képviselője legalább egy, legfeljebb három éves szerződést írhat alá a sportszervezettel.
Ennél hosszabb időtartamú szerződés a labdarúgás szabályai szerint érvénytelen. Egy évnél rövidebb szerződés akkor köthető, ha a szerződést a bajnoki év közben kötik meg.
b) Az a labdarúgó, aki 14. életévét betöltötte, de 18. életévét még nem töltötte be, legalább egy, legfeljebb három éves szerződést írhat alá törvényes képviselőjének beleegyezésével vagy utólagos jóváhagyásával, amely csak törvényes képviselőjének aláírásával érvényes. Egy évnél rövidebb szerződés akkor köthető, ha a szerződést a bajnoki év közben kötik meg.”
Mint már említettük az amatőr sportszerződés magyar sajátosság, ennek megfelelően a nemzetközi szabályozás sem ismeri a jogintézményt – ezt tükrözi hűen a FIFA fentebb is idézett szabályzatának II. fejezet 2. cikkely 1. és 2. pontja:
„A szervezett labdarúgásban résztvevő játékosok amatőrök vagy profik. Profi az a játékos, akinek írásos szerződése van egy egyesülettel és labdarúgóként folytatott tevékenysége fejében felmerülő valós költségeinél több juttatást kap. Minden más játékos amatőrnek tekintendő.”
A FIFA Szabályzat tehát nem ismeri az amatőr szerződés fogalmát. Ebből a tényből a játékosok átigazolásai tekintetében komoly anomália származik. Ugyanis abban az esetben, ha egy Magyarországon amatőr szerződéssel rendelkező játékos kíván más magyar klubhoz szerződni, úgy a Sporttörvény (és a szövetségi szabályzatok) alapján ehhez szükséges a klub beleegyezése, amely hozzájárulás költségtérítés fizetéséhez köthető. Ugyanakkor amennyiben ugyanez a játékos külföldre kíván szerződni, azt „minden további nélkül” megteheti.
Összehasonlításként az alábbi táblázat mutatja a labdarúgás sportágban magyar (MLSZ NYIÁSZ 2. számú Melléklet 3./D. pont), illetve a nemzetközi (FIFA 826. számú hivatalos körlevélének Európára vonatkozó rendelkezése) szabályozásban meghatározott kategóriánkénti számítás alapjául szolgáló egy évi képzésért járó kártalanítás összegét.
1. A korábbi hazai jogszabályi háttér rövid összefoglalása
Az ezredfordulón fennálló gyakorlat szerint a hivatásos sportolók, mint egyéni vállalkozók kötöttek szerződést a klubokkal. Ezek polgári jogi szerződések voltak, azzal a plusz garanciával, hogy fizetési késedelem esetén sportjogi szankció is kapcsolódott hozzá. Egy szerződés volt tehát, nem létezett még az u.n. kettős szerződések gyakorlata. Ezek a szerződések nem munkaszerződések voltak, nem fűződtek hozzájuk a munkajog erős, munkavállalót védő garanciái. A szerződésekben a sportolók, mint egyéni vállalkozók (ritkábban, mint egyszerűbb formájú gazdasági társaságok, tipikusan két tagú betéti társaságok) szerepeltek félként – azaz a játékosok kötelesek voltak egyéni vállalkozói igazolványt kiváltani, és egyéni vállalkozóként működni, számlát adni tevékenységükről. Ily módon tehát kényszervállalkozások sora jött létre.
2. A „kettős szerződések” rendszerének kialakulása
A 2004. évi I. törvény (Sportörvény) értelmében hivatásos sportoló csak munkaviszony keretében foglalkoztatható: „8. § (1) A hivatásos sportoló - amennyiben törvény kivételt nem tesz - a sportvállalkozással kötött munkaszerződés alapján fejti ki sporttevékenységét.” A hivatásost az amatőr sportolótól a következőképpen határolja el a törvény: „1. § (4) Hivatásos sportoló az a versenyző, aki jövedelemszerzési céllal foglalkozásszerűen folytat sporttevékenységet. Minden más versenyző amatőr sportolónak minősül.”
Amatőr sportoló végezhet sporttevékenységet amatőr sportolói szerződéssel, illetve szerződés megkötése nélkül is, a sportegyesülettel létesített tagi jogviszonyban.
A járulékfizetési kötelezettségek, illetve a munkajog erősen munkavállalót védő garanciái miatt általános gyakorlat, hogy a klubok a munkaszerződésben csak a minimálbérnek megfelelő vagy ahhoz nagyon közeli mértékű fizetést rögzítik a mai napig is (ennek egyik természetesen az alacsony adófizetési morál, másrészt a sport állami szerepvállalásának, forrásteremtésének hiánya, mely különösképpen a magyarországi rendszerváltás (1990) után jelentkezett).A járandóság túlnyomó része egy másik, polgári jogi szerződés alapján kerül kifizetésre (arculat-átviteli, marketing-, reklámszerződések stb.), amelyekhez semmilyen sportjogi szankció nem fűződik Ezen „második” szerződés jellemzően nem a sportszervezet, hanem egy attól szervezetileg elkülönült, önálló gazdasági társaság, valamint a sportoló érdekeltségébe tartozó, általa megjelölt cég között létesül, így nem sérti a Sporttörvény 8. § (4) bekezdését, miszerint: „Semmis az a szerződés, amellyel a sportszervezet a hivatásos sportoló részére a sporttevékenységére kötött munkaszerződésben foglaltakon túl anyagi előnyt biztosít.”
Ideális és kívánatos lett volna tehát, ha a játékos valamennyi (a labdarúgással tényleges összefüggésben neki járó) juttatását egy szerződés – munkaszerződés - alapján kaphatná. Ennek megvalósítása nem volt reális a klubok gazdasági megfontolásaik és az erőfölényük miatt.
II. Sportszerződés-típusok a gyakorlatban
Sportszerződésnek tekinthető minden olyan – polgári jogi, vagy munkajogi – megállapodás, amelynek tárgya elsősorban sporttevékenységgel kapcsolatos, illetőleg a sporttevékenység gyakorlásából ered. A magyar sportjogi gyakorlatban a játékos és az őt versenyeztető klub közti amatőr illetve professzionális sportszerződés ismert. Emellett létezik a sporttörvény által is nevesített kereskedelmi szerződés, továbbá a (bár egyelőre nem elterjedt) tehetséges labdarúgókkal kötött tanulmányi szerződés is. A válogatottban szereplő játékosokkal az esetek döntő többségében nem köt szerződést az illetékes szövetség.
1. A professzionális sportszerződés és jogi szabályozása, tartalma
A sporttörvény alapján „hivatásos sportoló (…) a sportvállalkozással kötött munkaszerződés alapján fejti ki sporttevékenységét. Hivatásos sportoló sportegyesületben csak akkor végezhet sporttevékenységet, ha ezt a sportszövetség szabályzata lehetővé teszi.” Azaz főszabály szerint a hivatásos sportoló a munkaszerződés (professzionális sportszerződés) alapján végzett sporttevékenységet végző játékos, aki a professzionális szerződést (munkaszerződést) a sportoló sportvállalkozással köti.
Az MLSZ Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzata ezen rendelkezést tovább szűkíti (5. § (1) pont):
„A szerződés csak határozott időre, legalább egy, legfeljebb öt évre köthető, melyben kiemelten szerepelnie kell az alábbi megjegyzésnek: „a labdarúgó első hivatásos szerződése”, amennyiben erre kerül sor. Az a labdarúgó, aki 14 életévét már betöltötte, de 18. életévét még nem töltötte be, legalább egy, legfeljebb három éves szerződést írhat alá, mely törvényes képviselőjének aláírásával érvényes. Ennél hosszabb időtartamú szerződés a labdarúgás szabályai szerint érvénytelen. Egy évnél rövidebb időtartamú szerződés akkor köthető, ha a labdarúgó a bajnoki év közben igazol át.”
A szabályzat a feltételeknek való meg nem felelés esetére a szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményét fűzi, azonban kérdés, hogy honnan van jogköre egy országos sportági szakszövetségnek egy szerződés érvényességének körében dönteni.
A szabályzat 3 évben maximálja a 18 éven aluliak szerződéskötését, mely mindenképpen védhető és támogatandó előírás. A fiatalkorúak sportszerződéseinek megkötéséhez maga a Munka Törvénykönyve is tartalmaz – általános érvényű – előírást, miszerint:
„72. § (1) Munkaviszonyt munkavállalóként az létesíthet, aki tizenhatodik életévét betöltötte.
(3) A munkaviszony szempontjából fiatal munkavállaló az, aki tizennyolcadik életévét még nem töltötte be.
(4) Munkaviszonyt létesíthet - az (1) bekezdéstől eltérően - a tizenötödik életévét betöltött, általános iskolában, szakiskolában, középiskolában nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytató tanuló az iskolai szünet alatt.”
azonban ezen rendelkezésekkel szemben eltérést enged a 7/2001. számú sportminiszteri rendelet:
„1. § (1) A tanköteles fiatal munkavállaló munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban hivatásos sportolóként azokban a sportágakban foglalkoztatható, amelyekben hivatásos versenyrendszer működik.
(2) Az (1) bekezdés szerinti foglalkoztatáshoz a gyámhatóság engedélye, továbbá a 16. életévét be nem töltött tanköteles fiatal munkavállaló esetén a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges.”
A gyakorlatban azonban az ilyen típusú szerződések száma elenyésző.
Előírás a próbaidő tilalma: a sporttörvény 8.§ (2) b) „próbaidő nem köthető ki”. Ezen pont kógens módon történő szerepeltetése kérdéses. Adódhat ugyanis olyan helyzet, hogy a sportoló szerződése az idény végén jár le (május vége általában), a következő szezon kezdete pedig csak augusztusra esik. A gyakorlatban gyakran előforduló esetben a klubok a nyári erősítés folyamán tesztelik a játékosokat. Erre az időszakra – tekintettel a jelen sporttörvényi rendelkezésre – a sportoló általában szerződés nélkül végez munkát, és csak amennyiben „beválik”, abban az esetben kap szerződést. Ráadásul komoly és megoldatlan kérdésként merül fel az esetleges tesztelés alatti sérülések problémája, különös tekintettel arra, hogy szerződés híján általában biztosítással sem rendelkeznek a sportolók. Ezen rendelkezés módosítása tehát megfontolandó lehet a jogalkotó számára például oly módon, hogy a próbaidő kikötését kivételszerűen, a bajnoki idények szünete időtartamára, az átigazolási időszak vége előtti 8-15 napig megengedi.
A sporttörvény 8. § (2) d) pontja szerint: „a hivatásos sportoló munkaszüneti napokon is rendszeresen foglalkoztatható”. Talán a legklasszikusabb példa ez a sport, valamint egyéb foglalkozásokat űzők közti különbségre. Külön magyarázatot nem igénylő olyan rendelkezés, mely teljes mértékben a sport speciális rendszerét követi, annak mindenben megfelel.
A sporttörvény 8. § (2) e) pontja rögzíti: „a hivatásos sportoló csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával létesíthet sporttevékenységgel össze nem függő további munkaviszonyt. Sporttevékenység folytatására sportágában további jogviszonyt nem létesíthet, más sportágban való sporttevékenységre vonatkozó további jogviszony létesítéséhez a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges”. Ez ugyancsak a sport versenyjellegére tekintettel született rendelkezés. A sportban a konkurencia bizonyos szempontból komolyabban értelmezendő, mint az általános munkavállalási gyakorlatban. A versenynek ugyanis immanens eleme annak tisztasága.
A sporttörvény 8. § (2) f) „a hivatásos sportolónak a nemzeti válogatott keretben történő szereplésére a kirendelésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a kirendeléshez a hivatásos sportoló előzetes hozzájárulása szükséges. A kirendelés összes időtartama egy naptári éven belül 44 munkanapnál hosszabb is lehet”. A kirendelés szabályait a Munka Törvénykönyve részletezi. Lényege: a kirendelés másik munkáltatónál történő munkavégzés, melynek során a munkáltatói jogokat és kötelezettségeket az „új” munkáltató gyakorolja, ideiglenesen.
Nem egyértelmű azonban a gyakorlatban annak a jogi megítélése, hogy milyen alapon és ki minősül a válogatott esetében munkáltatónak. Természetszerűleg az adott szakszövetség tekinthető ilyennek, ennek azonban jogszabályi alapja nincs. Ezért is lenne megfelelő a játékosok válogatottban végzett „munkájának” szerződéses rendezése, valamint a Sporttörvény vonatkozó szakaszának finomítása a kérdésben.
Érdekes, és sok problémát felvető kérdés még a témával kapcsolatban, hogy mely félnek milyen körben van döntési joga a tekintetben, hogy a meghívott sportoló szerepeljen-e a válogatottban. A FIFA vonatkozó szabályzata alapján (FIFA Szabályzat a játékosok státuszáról és átigazolásáról 1. sz. Melléklet 1. Cikkely 1. és 3. Cikkely 1. pontok): „Az egyesületek kötelesek elengedni igazolt játékosaikat annak az országnak a válogatott csapatához, amelyben a játékos nemzetisége alapján játékra jogosult, ha a szövetség meghívja. Ettől eltérő mindenféle szerződés tilos a játékos és az egyesület között. Általános szabály, hogy egy egyesülethez igazolt játékos köteles pozitívan válaszolni annak a szövetségnek a meghívására, melyet képviselni jogosult nemzetisége alapján.”
Ezen rendelkezés kötelezi az egyesületeket az elengedésre, valamint a játékostól alapvetően pozitív hozzájárulást követel meg, ezzel mintegy szűkítve a Sporttörvény „előzetes hozzájárulására” vonatkozó felhívását. Ha a FIFA szabályzatot, a sporttörvény kivételét, valamint a gyakorlatot összevetjük a kirendelés szabályaival, láthatjuk, hogy talán több az eltérés, mint a hasonlóság. Megfontolandó lehet ezért, hogy a válogatottban való szerepléssel kapcsolatban törvényi előírás legyen a játékos és az adott országos sportági szakszövetség közötti (esetlegesen a klubbal együtt háromoldalú) szerződés aláírása.
2. Az amatőr sportszerződés
A sporttörvény alapján két jogi alapon létesíthető amatőr sportolói jogviszony: „5. § (1) Amatőr sportoló sportegyesület keretében tagként, illetve sportszerződés alapján, sportvállalkozás keretében pedig kizárólag sportszerződés alapján sportolhat. Sportiskola tanulója és az iskolai sportkör tagja a tanulói jogviszony alapján minősül amatőr sportolónak.” Amatőr sporttevékenység mind sportegyesületi, mind sportvállalkozási keretek között folytatható – utóbbi esetben kizárólag amatőr sportszerződéssel.
Az amatőr sportszerződésről kijelenthető, hogy magyar sajátosság. Más országok sportjoga általában az amatőr sporttevékenységet tagi jogviszony keretében rendezi. Az amatőr sportszerződés egy meglehetősen érdekes jogi forma – gyakorlatilag megbízási szerződés, amelynek meg kell felelnie az alábbi rendelkezéseknek:
- sporttevékenység végzésére kötik a szerződést,
- maximálisan 5 év meghatározott időtartamra,
- díj kikötése nélkül.
Az MLSZ szabályzata az amatőröknél is tartalmaz időbeli többlet megkötést:
„4. § (3) A sportszerződés csak határozott időre, legalább egy, legfeljebb öt évre köthető.
a) A 14. életévét még be nem töltött labdarúgó törvényes képviselője legalább egy, legfeljebb három éves szerződést írhat alá a sportszervezettel.
Ennél hosszabb időtartamú szerződés a labdarúgás szabályai szerint érvénytelen. Egy évnél rövidebb szerződés akkor köthető, ha a szerződést a bajnoki év közben kötik meg.
b) Az a labdarúgó, aki 14. életévét betöltötte, de 18. életévét még nem töltötte be, legalább egy, legfeljebb három éves szerződést írhat alá törvényes képviselőjének beleegyezésével vagy utólagos jóváhagyásával, amely csak törvényes képviselőjének aláírásával érvényes. Egy évnél rövidebb szerződés akkor köthető, ha a szerződést a bajnoki év közben kötik meg.”
Mint már említettük az amatőr sportszerződés magyar sajátosság, ennek megfelelően a nemzetközi szabályozás sem ismeri a jogintézményt – ezt tükrözi hűen a FIFA fentebb is idézett szabályzatának II. fejezet 2. cikkely 1. és 2. pontja:
„A szervezett labdarúgásban résztvevő játékosok amatőrök vagy profik. Profi az a játékos, akinek írásos szerződése van egy egyesülettel és labdarúgóként folytatott tevékenysége fejében felmerülő valós költségeinél több juttatást kap. Minden más játékos amatőrnek tekintendő.”
A FIFA Szabályzat tehát nem ismeri az amatőr szerződés fogalmát. Ebből a tényből a játékosok átigazolásai tekintetében komoly anomália származik. Ugyanis abban az esetben, ha egy Magyarországon amatőr szerződéssel rendelkező játékos kíván más magyar klubhoz szerződni, úgy a Sporttörvény (és a szövetségi szabályzatok) alapján ehhez szükséges a klub beleegyezése, amely hozzájárulás költségtérítés fizetéséhez köthető. Ugyanakkor amennyiben ugyanez a játékos külföldre kíván szerződni, azt „minden további nélkül” megteheti.
Összehasonlításként az alábbi táblázat mutatja a labdarúgás sportágban magyar (MLSZ NYIÁSZ 2. számú Melléklet 3./D. pont), illetve a nemzetközi (FIFA 826. számú hivatalos körlevélének Európára vonatkozó rendelkezése) szabályozásban meghatározott kategóriánkénti számítás alapjául szolgáló egy évi képzésért járó kártalanítás összegét.
|
|
1. kategória |
2. kategória |
3. kategória |
4. kategória |
5. kaegória |
|
Hazai szabályozás |
250.000.- Ft |
160.000.- Ft |
100.000.- Ft |
75.000.- Ft |
50.000.- Ft |
|
Nemzetközi szabályozás |
90.000 Euró |
60.000 Euró |
30.000 Euró |
10.000 Euró |
|
Jól látható, hogy az eltérés mértéke több sávban is megközelítheti a százszoros különbséget.
3. Kereskedelmi szerződések
A sporttörvény szabályozza a sporttevékenységgel kapcsolatos kereskedelmi szerződéseket, melyen belül két szerződés típust nevesít a sporttörvény:
- szponzorálási szerződés: „35. § (1) Szponzorálási szerződésben a szponzor (…) arra vállal kötelezettséget, hogy pénz- vagy természetbeni szolgáltatás útján támogatja a szponzorált sportoló, (…) sporttevékenységét, a szponzorált pedig lehetővé teszi, hogy sporttevékenységét a szponzor marketingtevékenysége során felhasználja.”
- arculat-átviteli szerződés: „35. § (3) Arculat-átviteli (piacépítési) szerződés alapján a felhasználó marketingtevékenysége keretében ellenérték fejében a sportoló nevét, képmását, (…) illetve a sporttevékenységgel összefüggő más eszmei javakat használ fel hirdetőtáblákon, dísz- és ajándéktárgyakon, ruházaton, más tárgyakon, valamint elektronikus úton a fogyasztói döntések befolyásolása céljából.”
A két szerződés bemutatásához szükséges idézni a Sporttörvény sportszerződésekkel kapcsolatos talán legnagyobb hatású rendelkezését:
„8. § (4) Semmis az a szerződés, amellyel a sportszervezet a hivatásos sportoló részére a sporttevékenységére kötött munkaszerződésben foglaltakon túl anyagi előnyt biztosít.”
Ezzel (és természetesen a törvény egészével) az új sporttörvény véget vetett a korábbi gyakorlatnak, amelynek során a sportolók, mint egyéni vállalkozók kötöttek szerződést a klubokkal.
Az arculat-átviteli (másként: marketing-, kereskedelmi, reklám-, média-) szerződés tehát egy olyan visszterhes szerződés, melynek egyik oldalán a felhasználó áll (aki – és ennek lesz jelentősége a későbbiekben – gyakorlatilag bárki lehet!), a másik oldalán pedig a sportoló.
A gyakorlatban ez a sportolói arculat-átviteli szerződés lett a 2004 óta kialakult magyar professzionális labdarúgás talán legfőbb jellemzője, a klubok ugyanis hamar kitalálták a „költséghatékony” megoldást: sportolóikkal megkötik a törvény által előírt munkaszerződést minimálbérre (vagy ehhez közeli összegre), emellett pedig létrejön egy másik szerződés (általában az említett „arculat-átviteli”, illetve marketingszerződés). Ez azonban nem a sportszervezettel jön létre [hiszen az a sporttörvény 8. § (3) alapján tilos], hanem egy, a klubtól független gazdasági társasággal. A klubok így jelentősen csökkenthetik a kiadásaikat, a másodlagos szerződéssel kapcsolatban pedig fel sem merül semmiféle járulékfizetési kötelezettség, lévén az egyszerű polgári jogi szerződés, nem pedig munkaszerződés. Leszögezhetjük, hogy mindekét szerződés (munkaszerződés és a polgári jogi szerződés) formailag a jogszabályoknak megfelelően jön létre!
Kérdéses továbbá az is, hogy például az NB II. 10. helyezettjének csereként is ritkán szóhoz jutó játékosának arcképe, vagy neve mekkora értékkel bír? Ugyancsak kérdésként merül fel, hogy ezen marketing-szerződések alapján létrejövő jogviszonyok nem tekinthetők-e (illetve mennyiben tekinthetők) kényszervállalkozásnak?
Sportbeli komoly probléma még, hogy ezekhez a szerződésekhez nem fűződik sportjogi szankció.
Így alakult ki a „kettős szerződések rendszere”, mely a sportolókra nézve a lehető leghátrányosabb az eddig felvázolt történetileg valaha fennállt szerződéses megoldás közül.
Természetesen bizonyos esetekben – széles körben ismert, komoly teljesítménnyel, eredményekkel rendelkező sportolóknál – az arculat-átviteli szerződések játékos által „szolgáltatott” ellenértéke valós, azonban túlzás nélkül kijelenthető, hogy ezek az esetek a jelenleg Magyarországon hatályban lévő sportolói marketing-szerződések töredékét teszik ki.
4. Egyéb szerződések
Jelen pontban csupán utalni kívánok azon szerződéses megoldásokra, formákra, amelyek a gyakorlatban jelentős számban előfordulnak de vagy a sporttörvény nem nevesíti ezeket, vagy a sportoló félként nem szerepel ezen jogviszonyokban.
a) Tanulmányi szerződések
Ezen szerződéseket a sporttörvény nem nevesíti, a tanulmányi szerződés szabályait az Mt. tartalmazza:
„110. § (1) A munkáltató szakemberszükségletének biztosítása érdekében tanulmányi szerződést köthet. A szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a másik fél pedig kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja, illetőleg a képzettség megszerzése után meghatározott időn keresztül a munkáltatóval munkaviszonyát fenntartja.”
Jelenleg hazánkban a labdarúgás sportágban figyelhető meg az akadémiai rendszerű, bentlakásos intézményi forma, melyben a fiatal sportolókat a sportképzés mellett a tanulmányi kötelezettségeik megszervezésével is ösztönzik. Ez természetesen a klub részéről anyagi befektetés, melynek legkézenfekvőbb biztosítása a nevelésből kikerült, kész labdarúgó sportbeli vagy gazdasági értékének a klub számára való fenntartása.
A tanulmányi szerződéssel kapcsolatban a gyakorlatban több helyütt felmerült probléma a felek személye: kérdés, hogy amennyiben a felek tanulmányi szerződés kötését határozzák el, mely szervezet a sportolóval szerződő fél – az akadémia, vagy a sportvállalkozás.
A másik fontos kérdés az fentebb említett MLSZ NYIÁSZ-beli rendelkezés, a sportszerződések és a fiatalkorúak kapcsán: a „három éves szabály”. Az középiskola, melyben az akadémiai képzés mellett járnak a sportolók minimum 4 éves.
Ezen kérdések megoldására egyelőre eseti ötletek, formák születtek. Utalok a fentebb említett elgondolásra, mely ezen kérdésekben is segíthet tiszta helyzetet teremteni: az amatőr szerződések rendszerének felváltása a precízen alkalmazott és megnövelt összegű képzési kártalanítással.
b) Sportszervezetek egymás közötti szerződései, melyek elsősorban és leggyakrabban játékosok átigazolása ügyében jönnek létre.
c) Játékos-ügynöki szerződések
Mind a klub, mind a játékos köthet ügynöki szerződést. A klubokkal szerződött ügynök a sportszervezet részére keres játékost, ennek „tükörképe” a játékossal szerződött ügynök, akinek szerződéses kötelezettsége a sportoló számára fejlődésének leginkább megfelelő klub megtalálása, illetve a játékos képviselete a szerződést előkészítő tárgyalások során.
III. Igényérvényesítés a sportszerződések alapján
Az előzőekben vázolt jelenleg is alkalmazott szerződésekre vonatkozó törvényi előírásokból, és az ennek nyomán kialakul gyakorlatból (a „kettős szerződések rendszere”) az alábbi következtetések vonhatók le a sportolók (különös tekintettel a hivatásos labdarúgókra) igényérvényesítése tekintetében.
Elgondolkodtató, hogy a labdarúgók tényleges jövedelmük döntő hányadát (átlagosan 75-80%-át) a korábban körülírt polgári jogi jogviszony keretében kapják meg, így ennek következtében az esetleges szerződésszegés miatti eljárásra, illetve a szerződésszegő fél bármilyen formában történő szankcionálására a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (illetve semmilyen, labdarúgáson belüli vitarendezési fórumnak) nincs hatásköre. A szerződések többsége a számlák kiegyenlítésének feltételeként írja elő az úgy nevezett teljesítésigazolás meglétét, amelynek kiadásáról a cég saját hatáskörében dönt, azaz adott esetben elvileg akár meg is tagadhatja a teljesítésigazolás aláírását, ez pedig gyakorlatilag lehetetlenné teszi az igényérvényesítést.
A munkaszerződésből eredő pénzügyi illetve egyéb vitákra az MLSZ-nek van ugyan hatásköre, azonban – mivel a minimálbér megfizetésére minden klubnál ügyelnek – ilyen jogvitára gyakorlatilag nincs példa.
A helyzetet színesíti a Sport Állandó Választottbíróság előtti eljárás.
Az alapvető problémát az jelenti, hogy az érintett felek részéről alávetési nyilatkozat szükséges ahhoz, hogy a választottbíróság eljárhasson - emiatt a SÁVB joggyakorlata főszabályszerűen minimális, mivel az ellenérdekű felek a legritkább esetben vetik alá magukat a hatáskörének. Problémát jelenthet még a fent is hivatkozott teljesítésigazolás hiánya, amelyre a klubok előszeretettel hivatkoznak. Ezt nehéz kiküszöbölni, megoldásként lehet kérni annak megállapítását az állami, illetve választott bíróságtól, hogy a szerződés valójában munkaszerződést leplez, így a benne foglalt díjazás tulajdonképpen munkabér. Ez azonban amiatt problematikus, mert a szerződő fél nem a klub, hanem egy másik cég, ráadásul a játékosnak már van egy érvényes munkaszerződése
A jogérvényesítést még tovább színezi a nemzetközi sportági vitarendezés.
A FIFA 2007. december 28-án körlevelet bocsátott ki, „No. 1129” számmal az egyes tagországok labdarúgó szövetségeihez – köztük az MLSZ-hez – címezve, amelyben (National Dispute Resolution Chamber – Nemzeti Vitarendezési Bizottság, NDRC) kötelezővé tette az NDRC felállítását minden FIFA-tagországban! Ennek lényege, hogy lehetővé váljon a vitában érintett felek egyenlő képviselete a döntéshozó szerven belül. Ez úgy érhető el, hogy az újonnan felállítandó bizottságban azonos számban képviseltetnék magukat a klubok és a játékosok. Az NDRC-t a Szövetség égisze alatt kell megszervezni, úgy, hogy a bizottságban a klubok és a játékosok képviselői is helyet kapjanak; ez praktikusan úgy oldható meg, hogy a Liga illetve a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) delegál tagokat a testületbe egyelő arányban. Fontos hangsúlyozni, hogy az NDRC létrehozására kitűzött határidő 2009. január 1-én lejárt, így az MLSZ késedelemben van.
IV. Megoldások
Nagy remények fűződtek az u.n. EKHO-s szerződések bevezetéséhez (melyet a későbbiekben részletezek), azonban a problémát nem oldotta meg, ahogyan arra számítani lehetett. Ugyanis egyrészt nem jogszerűtlen az eddig használt és fentebb ismertetett szerződéses konstrukciók, másrészt pedig lehetőség van arra, hogy azok kössenek arculat-átviteli szerződést, akik erre – valóságos reklámértékük alapján – ajánlatot kapnak. Ezért talán nem érdemtelen elemezni azokat a megoldásokat, amelyeket eddig is, de talán ezután is alkalmazni kellene.
Az arculat-átviteli szerződések „láthatóvá tétele” körében kiindulópontként leszögezhetjük, hogy az ilyen típusú szerződések nem kerülnek regisztrálásra az MLSZ-nél, illetve más Szövetségeknél, és a szövetségek hatásköre nem terjed ki ezekre. Megoldás lehet egyrészről a nevezési feltételek közé beilleszteni azt a követelményt, hogy a klubok kötelesek minden egyes játékos esetében beszerezni és a munkaszerződéssel együtt benyújtani a „másik” szerződést is.
Távolabbi célkitűzésként megfogalmazható, hogy a nevezéshez szükséges nemleges tartozásigazolás ne csupán a munkaszerződések vonatkozásában legyen követelmény, hanem az MLSZ-hez benyújtott marketingszerződések tekintetében is; azaz ha a klub játékosai felé a marketingszerződésekből eredően van fennálló tartozás, a klub nem nevezhet.
A HLSZ az MLSZ-szel folytatott tárgyalások eredményeképpen 2010. tavaszán komoly eredményt ért el. A magyar labdarúgó NBI. 2010/2011-es Klublicenc Szabályzata az alábbi rendelkezéssel egészült ki:
„Licences/licenckérelmező köteles az általa alkalmazott professzionális/amatőr labdarúgókat nyilatkoztatni, és ennek alapján a Licencadó felé írásban nyilatkozni arról, hogy mely alkalmazottai rendelkeznek a sporttevékenységükkel kapcsolatos, bármely harmadik személlyel létrejött egyéb hatályos szerződéssel, így különösen, de nem kizárólag: reklám-, marketing-, arculat átviteli- vagy megbízási- illetve bármilyen egyéb olyan szerződéssel, amely nem tekinthető a Sporttörvény szerinti sportolói szerződésnek (a továbbiakban: „Egyéb szerződés”).”
Ez lehet az első fontos lépés abba az irányba, hogy a „kettős szerződések rendszere” ellenőrizhetővé váljon.
V. EKHO szerinti adózás részletes ismertetése
2010.08.18-tól az országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség első osztályú versenyrendszerében induló sportszervezet hivatalos sportolója is adózhat az EKHO szerinti adózás szerint, ha
- szakképzett edző
illetve, ha
- hivatalos sportoló, sportmunkatárs
2011-ben az EKHO szerinti adózás 100 millió forint bevételi összeghatárig választható.
A fentieken túlmenően, akkor választhatja valaki az EKHO szerinti adózást, ha rendelkezik olyan jövedelemmel, amely után, az általános szabályok szerint fizetni meg a közterheket, például:
- munkaviszonyból származó jövedelemmel rendelkezik,
- egyéni vállalkozásából fizeti a járulékokat,
- magánszemély vállalkozási, illetve megbízási szerződés alapján szerez jövedelmet.
Az EKHO szerinti adózás választása nem kötelező.
Problémát jelent az EKHO törvénynek a marketingszerződésekre történő alkalmazhatósága. Álláspontunk szerint ezen (arculat-átviteli, kereskedelmi, marketing) szerződések NEM tartoznak az EKHO törvény hatálya alá, mivel az EKHO hatálya alá tartozás alapvető szempontja a foglalkozás, és az az alapján végzett tevékenység. Ezen szerződések esetében a sportoló által nyújtott szolgáltatás, az általa végzett „tevékenység” NEM a sportoló foglalkozása szerinti tevékenység, legfeljebb az ahhoz áttételesen kapcsolódik.
VI. MLSZ Stratégiai célkitűzései – és ami hiányzik belőle….
A Magyar Labdarúgó Szövetség hosszú távú stratégiai vitaanyagot bocsátott rendelkezésre 2011-ben. Ebben több, átfogó témakörben elemezte a magyar labdarúgás helyzetét és jövőképét. Ezen főbb prioritások – a magyar labdarúgás megújításának legfontosabb elemei – az alábbiak:
- Sportág népszerűsítése – tömegbázis kiépítése
- Eredményesség fokozása
- Utánpótlás-nevelés, tehetséggondozás megerősítése és továbbfejlesztése
- Infrastruktúra-fejlesztés –pályák, stadionok építése
- Egészséges sport – sportegészségügy szerepe
- Transzparens, átlátható finanszírozás
Látható, hogy ezen prioritásokból hiányzik az egyik legégetőbb probléma: a professzionális játékosok jövedelemszerzésének átláthatóvá tétele, ennek a jogszabályi rendezése.
3. Kereskedelmi szerződések
A sporttörvény szabályozza a sporttevékenységgel kapcsolatos kereskedelmi szerződéseket, melyen belül két szerződés típust nevesít a sporttörvény:
- szponzorálási szerződés: „35. § (1) Szponzorálási szerződésben a szponzor (…) arra vállal kötelezettséget, hogy pénz- vagy természetbeni szolgáltatás útján támogatja a szponzorált sportoló, (…) sporttevékenységét, a szponzorált pedig lehetővé teszi, hogy sporttevékenységét a szponzor marketingtevékenysége során felhasználja.”
- arculat-átviteli szerződés: „35. § (3) Arculat-átviteli (piacépítési) szerződés alapján a felhasználó marketingtevékenysége keretében ellenérték fejében a sportoló nevét, képmását, (…) illetve a sporttevékenységgel összefüggő más eszmei javakat használ fel hirdetőtáblákon, dísz- és ajándéktárgyakon, ruházaton, más tárgyakon, valamint elektronikus úton a fogyasztói döntések befolyásolása céljából.”
A két szerződés bemutatásához szükséges idézni a Sporttörvény sportszerződésekkel kapcsolatos talán legnagyobb hatású rendelkezését:
„8. § (4) Semmis az a szerződés, amellyel a sportszervezet a hivatásos sportoló részére a sporttevékenységére kötött munkaszerződésben foglaltakon túl anyagi előnyt biztosít.”
Ezzel (és természetesen a törvény egészével) az új sporttörvény véget vetett a korábbi gyakorlatnak, amelynek során a sportolók, mint egyéni vállalkozók kötöttek szerződést a klubokkal.
Az arculat-átviteli (másként: marketing-, kereskedelmi, reklám-, média-) szerződés tehát egy olyan visszterhes szerződés, melynek egyik oldalán a felhasználó áll (aki – és ennek lesz jelentősége a későbbiekben – gyakorlatilag bárki lehet!), a másik oldalán pedig a sportoló.
A gyakorlatban ez a sportolói arculat-átviteli szerződés lett a 2004 óta kialakult magyar professzionális labdarúgás talán legfőbb jellemzője, a klubok ugyanis hamar kitalálták a „költséghatékony” megoldást: sportolóikkal megkötik a törvény által előírt munkaszerződést minimálbérre (vagy ehhez közeli összegre), emellett pedig létrejön egy másik szerződés (általában az említett „arculat-átviteli”, illetve marketingszerződés). Ez azonban nem a sportszervezettel jön létre [hiszen az a sporttörvény 8. § (3) alapján tilos], hanem egy, a klubtól független gazdasági társasággal. A klubok így jelentősen csökkenthetik a kiadásaikat, a másodlagos szerződéssel kapcsolatban pedig fel sem merül semmiféle járulékfizetési kötelezettség, lévén az egyszerű polgári jogi szerződés, nem pedig munkaszerződés. Leszögezhetjük, hogy mindekét szerződés (munkaszerződés és a polgári jogi szerződés) formailag a jogszabályoknak megfelelően jön létre!
Kérdéses továbbá az is, hogy például az NB II. 10. helyezettjének csereként is ritkán szóhoz jutó játékosának arcképe, vagy neve mekkora értékkel bír? Ugyancsak kérdésként merül fel, hogy ezen marketing-szerződések alapján létrejövő jogviszonyok nem tekinthetők-e (illetve mennyiben tekinthetők) kényszervállalkozásnak?
Sportbeli komoly probléma még, hogy ezekhez a szerződésekhez nem fűződik sportjogi szankció.
Így alakult ki a „kettős szerződések rendszere”, mely a sportolókra nézve a lehető leghátrányosabb az eddig felvázolt történetileg valaha fennállt szerződéses megoldás közül.
Természetesen bizonyos esetekben – széles körben ismert, komoly teljesítménnyel, eredményekkel rendelkező sportolóknál – az arculat-átviteli szerződések játékos által „szolgáltatott” ellenértéke valós, azonban túlzás nélkül kijelenthető, hogy ezek az esetek a jelenleg Magyarországon hatályban lévő sportolói marketing-szerződések töredékét teszik ki.
4. Egyéb szerződések
Jelen pontban csupán utalni kívánok azon szerződéses megoldásokra, formákra, amelyek a gyakorlatban jelentős számban előfordulnak de vagy a sporttörvény nem nevesíti ezeket, vagy a sportoló félként nem szerepel ezen jogviszonyokban.
a) Tanulmányi szerződések
Ezen szerződéseket a sporttörvény nem nevesíti, a tanulmányi szerződés szabályait az Mt. tartalmazza:
„110. § (1) A munkáltató szakemberszükségletének biztosítása érdekében tanulmányi szerződést köthet. A szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a másik fél pedig kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja, illetőleg a képzettség megszerzése után meghatározott időn keresztül a munkáltatóval munkaviszonyát fenntartja.”
Jelenleg hazánkban a labdarúgás sportágban figyelhető meg az akadémiai rendszerű, bentlakásos intézményi forma, melyben a fiatal sportolókat a sportképzés mellett a tanulmányi kötelezettségeik megszervezésével is ösztönzik. Ez természetesen a klub részéről anyagi befektetés, melynek legkézenfekvőbb biztosítása a nevelésből kikerült, kész labdarúgó sportbeli vagy gazdasági értékének a klub számára való fenntartása.
A tanulmányi szerződéssel kapcsolatban a gyakorlatban több helyütt felmerült probléma a felek személye: kérdés, hogy amennyiben a felek tanulmányi szerződés kötését határozzák el, mely szervezet a sportolóval szerződő fél – az akadémia, vagy a sportvállalkozás.
A másik fontos kérdés az fentebb említett MLSZ NYIÁSZ-beli rendelkezés, a sportszerződések és a fiatalkorúak kapcsán: a „három éves szabály”. Az középiskola, melyben az akadémiai képzés mellett járnak a sportolók minimum 4 éves.
Ezen kérdések megoldására egyelőre eseti ötletek, formák születtek. Utalok a fentebb említett elgondolásra, mely ezen kérdésekben is segíthet tiszta helyzetet teremteni: az amatőr szerződések rendszerének felváltása a precízen alkalmazott és megnövelt összegű képzési kártalanítással.
b) Sportszervezetek egymás közötti szerződései, melyek elsősorban és leggyakrabban játékosok átigazolása ügyében jönnek létre.
c) Játékos-ügynöki szerződések
Mind a klub, mind a játékos köthet ügynöki szerződést. A klubokkal szerződött ügynök a sportszervezet részére keres játékost, ennek „tükörképe” a játékossal szerződött ügynök, akinek szerződéses kötelezettsége a sportoló számára fejlődésének leginkább megfelelő klub megtalálása, illetve a játékos képviselete a szerződést előkészítő tárgyalások során.
III. Igényérvényesítés a sportszerződések alapján
Az előzőekben vázolt jelenleg is alkalmazott szerződésekre vonatkozó törvényi előírásokból, és az ennek nyomán kialakul gyakorlatból (a „kettős szerződések rendszere”) az alábbi következtetések vonhatók le a sportolók (különös tekintettel a hivatásos labdarúgókra) igényérvényesítése tekintetében.
Elgondolkodtató, hogy a labdarúgók tényleges jövedelmük döntő hányadát (átlagosan 75-80%-át) a korábban körülírt polgári jogi jogviszony keretében kapják meg, így ennek következtében az esetleges szerződésszegés miatti eljárásra, illetve a szerződésszegő fél bármilyen formában történő szankcionálására a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (illetve semmilyen, labdarúgáson belüli vitarendezési fórumnak) nincs hatásköre. A szerződések többsége a számlák kiegyenlítésének feltételeként írja elő az úgy nevezett teljesítésigazolás meglétét, amelynek kiadásáról a cég saját hatáskörében dönt, azaz adott esetben elvileg akár meg is tagadhatja a teljesítésigazolás aláírását, ez pedig gyakorlatilag lehetetlenné teszi az igényérvényesítést.
A munkaszerződésből eredő pénzügyi illetve egyéb vitákra az MLSZ-nek van ugyan hatásköre, azonban – mivel a minimálbér megfizetésére minden klubnál ügyelnek – ilyen jogvitára gyakorlatilag nincs példa.
A helyzetet színesíti a Sport Állandó Választottbíróság előtti eljárás.
Az alapvető problémát az jelenti, hogy az érintett felek részéről alávetési nyilatkozat szükséges ahhoz, hogy a választottbíróság eljárhasson - emiatt a SÁVB joggyakorlata főszabályszerűen minimális, mivel az ellenérdekű felek a legritkább esetben vetik alá magukat a hatáskörének. Problémát jelenthet még a fent is hivatkozott teljesítésigazolás hiánya, amelyre a klubok előszeretettel hivatkoznak. Ezt nehéz kiküszöbölni, megoldásként lehet kérni annak megállapítását az állami, illetve választott bíróságtól, hogy a szerződés valójában munkaszerződést leplez, így a benne foglalt díjazás tulajdonképpen munkabér. Ez azonban amiatt problematikus, mert a szerződő fél nem a klub, hanem egy másik cég, ráadásul a játékosnak már van egy érvényes munkaszerződése
A jogérvényesítést még tovább színezi a nemzetközi sportági vitarendezés.
A FIFA 2007. december 28-án körlevelet bocsátott ki, „No. 1129” számmal az egyes tagországok labdarúgó szövetségeihez – köztük az MLSZ-hez – címezve, amelyben (National Dispute Resolution Chamber – Nemzeti Vitarendezési Bizottság, NDRC) kötelezővé tette az NDRC felállítását minden FIFA-tagországban! Ennek lényege, hogy lehetővé váljon a vitában érintett felek egyenlő képviselete a döntéshozó szerven belül. Ez úgy érhető el, hogy az újonnan felállítandó bizottságban azonos számban képviseltetnék magukat a klubok és a játékosok. Az NDRC-t a Szövetség égisze alatt kell megszervezni, úgy, hogy a bizottságban a klubok és a játékosok képviselői is helyet kapjanak; ez praktikusan úgy oldható meg, hogy a Liga illetve a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) delegál tagokat a testületbe egyelő arányban. Fontos hangsúlyozni, hogy az NDRC létrehozására kitűzött határidő 2009. január 1-én lejárt, így az MLSZ késedelemben van.
IV. Megoldások
Nagy remények fűződtek az u.n. EKHO-s szerződések bevezetéséhez (melyet a későbbiekben részletezek), azonban a problémát nem oldotta meg, ahogyan arra számítani lehetett. Ugyanis egyrészt nem jogszerűtlen az eddig használt és fentebb ismertetett szerződéses konstrukciók, másrészt pedig lehetőség van arra, hogy azok kössenek arculat-átviteli szerződést, akik erre – valóságos reklámértékük alapján – ajánlatot kapnak. Ezért talán nem érdemtelen elemezni azokat a megoldásokat, amelyeket eddig is, de talán ezután is alkalmazni kellene.
Az arculat-átviteli szerződések „láthatóvá tétele” körében kiindulópontként leszögezhetjük, hogy az ilyen típusú szerződések nem kerülnek regisztrálásra az MLSZ-nél, illetve más Szövetségeknél, és a szövetségek hatásköre nem terjed ki ezekre. Megoldás lehet egyrészről a nevezési feltételek közé beilleszteni azt a követelményt, hogy a klubok kötelesek minden egyes játékos esetében beszerezni és a munkaszerződéssel együtt benyújtani a „másik” szerződést is.
Távolabbi célkitűzésként megfogalmazható, hogy a nevezéshez szükséges nemleges tartozásigazolás ne csupán a munkaszerződések vonatkozásában legyen követelmény, hanem az MLSZ-hez benyújtott marketingszerződések tekintetében is; azaz ha a klub játékosai felé a marketingszerződésekből eredően van fennálló tartozás, a klub nem nevezhet.
A HLSZ az MLSZ-szel folytatott tárgyalások eredményeképpen 2010. tavaszán komoly eredményt ért el. A magyar labdarúgó NBI. 2010/2011-es Klublicenc Szabályzata az alábbi rendelkezéssel egészült ki:
„Licences/licenckérelmező köteles az általa alkalmazott professzionális/amatőr labdarúgókat nyilatkoztatni, és ennek alapján a Licencadó felé írásban nyilatkozni arról, hogy mely alkalmazottai rendelkeznek a sporttevékenységükkel kapcsolatos, bármely harmadik személlyel létrejött egyéb hatályos szerződéssel, így különösen, de nem kizárólag: reklám-, marketing-, arculat átviteli- vagy megbízási- illetve bármilyen egyéb olyan szerződéssel, amely nem tekinthető a Sporttörvény szerinti sportolói szerződésnek (a továbbiakban: „Egyéb szerződés”).”
Ez lehet az első fontos lépés abba az irányba, hogy a „kettős szerződések rendszere” ellenőrizhetővé váljon.
V. EKHO szerinti adózás részletes ismertetése
2010.08.18-tól az országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség első osztályú versenyrendszerében induló sportszervezet hivatalos sportolója is adózhat az EKHO szerinti adózás szerint, ha
- szakképzett edző
illetve, ha
- hivatalos sportoló, sportmunkatárs
2011-ben az EKHO szerinti adózás 100 millió forint bevételi összeghatárig választható.
A fentieken túlmenően, akkor választhatja valaki az EKHO szerinti adózást, ha rendelkezik olyan jövedelemmel, amely után, az általános szabályok szerint fizetni meg a közterheket, például:
- munkaviszonyból származó jövedelemmel rendelkezik,
- egyéni vállalkozásából fizeti a járulékokat,
- magánszemély vállalkozási, illetve megbízási szerződés alapján szerez jövedelmet.
Az EKHO szerinti adózás választása nem kötelező.
Problémát jelent az EKHO törvénynek a marketingszerződésekre történő alkalmazhatósága. Álláspontunk szerint ezen (arculat-átviteli, kereskedelmi, marketing) szerződések NEM tartoznak az EKHO törvény hatálya alá, mivel az EKHO hatálya alá tartozás alapvető szempontja a foglalkozás, és az az alapján végzett tevékenység. Ezen szerződések esetében a sportoló által nyújtott szolgáltatás, az általa végzett „tevékenység” NEM a sportoló foglalkozása szerinti tevékenység, legfeljebb az ahhoz áttételesen kapcsolódik.
VI. MLSZ Stratégiai célkitűzései – és ami hiányzik belőle….
A Magyar Labdarúgó Szövetség hosszú távú stratégiai vitaanyagot bocsátott rendelkezésre 2011-ben. Ebben több, átfogó témakörben elemezte a magyar labdarúgás helyzetét és jövőképét. Ezen főbb prioritások – a magyar labdarúgás megújításának legfontosabb elemei – az alábbiak:
- Sportág népszerűsítése – tömegbázis kiépítése
- Eredményesség fokozása
- Utánpótlás-nevelés, tehetséggondozás megerősítése és továbbfejlesztése
- Infrastruktúra-fejlesztés –pályák, stadionok építése
- Egészséges sport – sportegészségügy szerepe
- Transzparens, átlátható finanszírozás
Látható, hogy ezen prioritásokból hiányzik az egyik legégetőbb probléma: a professzionális játékosok jövedelemszerzésének átláthatóvá tétele, ennek a jogszabályi rendezése.
VII. A HLSZ főbb javaslatai a labdarúgás fejlesztése érdekében:
- nyugdíj kérdése
- szerződések tiszteletben tartása
- játékosok tiszteletben tartása – a nagy futballkultúrával rendelkező országokban ez működik, a kicsikben nem! – nekik segíthet az új kampány: Respect the Play(er)
Különös figyelmet kell fordítani a profi játékosok megbecsülésére – kapcsolódási pont a futball megújításához – utánpótlás-nevelésen keresztül!
Példaképállítás a fiatal nemzedéknek (profi játékosok, mint példaképek) – ez elvezet bennünket a tömegbázis kiépítéséhez, a sportág népszerűsítéséhez – ezek az MLSZ elsődleges stratégiai terveivel is összhangban állnak.
- HLSZ megújított céljai:
1: világ labdarúgói egyelőségének hirdetése – egyenlő jogok és kötelezettségek
2: határozott fellépés a játékosok kizsákmányolásának minden formája ellen
3: labdarúgásban a transzparencia növelése – összhangban az MLSZ hosszú távú stratégiájának ezen kiemelt céljával
4: szolidaritás alapelvének érvényre juttatása – játékosok közötti együttműködés megerősítése, továbbfejlesztése.
- nyugdíj kérdése
- szerződések tiszteletben tartása
- játékosok tiszteletben tartása – a nagy futballkultúrával rendelkező országokban ez működik, a kicsikben nem! – nekik segíthet az új kampány: Respect the Play(er)
Különös figyelmet kell fordítani a profi játékosok megbecsülésére – kapcsolódási pont a futball megújításához – utánpótlás-nevelésen keresztül!
Példaképállítás a fiatal nemzedéknek (profi játékosok, mint példaképek) – ez elvezet bennünket a tömegbázis kiépítéséhez, a sportág népszerűsítéséhez – ezek az MLSZ elsődleges stratégiai terveivel is összhangban állnak.
- HLSZ megújított céljai:
1: világ labdarúgói egyelőségének hirdetése – egyenlő jogok és kötelezettségek
2: határozott fellépés a játékosok kizsákmányolásának minden formája ellen
3: labdarúgásban a transzparencia növelése – összhangban az MLSZ hosszú távú stratégiájának ezen kiemelt céljával
4: szolidaritás alapelvének érvényre juttatása – játékosok közötti együttműködés megerősítése, továbbfejlesztése.
Állami ösztönzők a labdarúgás fejlesztése érdekében
dr. Füzi Ákos előadása
A tavalyi választásokat követően hivatalba lépő új kormány stratégiai ágazatnak tekinti a sportot, ennek megfelelően a Kormányprogramban is kiemelt hangsúlyt kapott a sport támogatása. A kormány felismerte, hogy a társadalom jövőjének építéséhez elengedhetetlen az egészséges életmódra nevelés, a rendszeres fizikai aktivitás ösztönzése. Amellett, hogy a sport megtanít arra, hogy eredményt csak kitartó munkával lehet elérni, gazdasági megfontolásból is szükséges támogatni a sportolást, hiszen ha egy közösség tagjai nem sportolnak, akkor munkateljesítményük gyengébb lesz, az államnak pedig az egészségügyi ellátórendszeren keresztül több pénzébe kerül a rossz fizikai állapot miatt gyakrabban kialakuló betegségek kezelése. Sajnos ma Magyarországon a lakosság csupán 7%-a sportol rendszeresen, szemben az európai 25-30%-os átlaggal. A társadalom rossz fizikai állapota miatt évente a GDP egyharmadáról kell lemondanunk. Az egészséges életmód elterjesztéséhez szükség van ösztönzésre - elsősorban a gyermekek és a fiatalok körében. Ebben az államnak és a kormánynak kiemelt szerepet kell vállalnia: a testnevelési óráktól a szabadidős sportok, a tömegsport támogatásán át egészen a gazdasági ösztönzők kialakításáig.
Gazdasági ösztönzők
• Az egyszerűsített adózás kiterjesztése a sportolókra, sportszakemberekre
Az 1990-es rendszerváltást követően, a piacgazdaságra történő átállás következtében a korábban szinte teljes mértékben állami forrásból működő sport, azon belül különösképpen a labdarúgás, elveszítette gazdasági hátterét. Ennek következtében az elmúlt két évtizedben folyamatosak voltak a labdarúgás szereplőinek a törekvései arra nézve, hogy – akár még a törvényesség határait is súrolva – a különböző adóoptimalizálási módszerekkel a szűkös forrásokból a lehető legkevesebbet fizessék be az államkasszába. Így jutottunk el a 2000-es évek második feléig, amikorra már nem is titkoltan ún. kettős szerződéses rendszer alakult ki a labdarúgásban, nevezetesen: a játékosnak volt egy hivatalos, a klubbal kötött, a labdarúgó szövetséghez leadott, szinte kizárólag a mindenkori minimálbérnek megfelelő fizetést tartalmazó szerződése, illetve egy marketing szerződése nem közvetlenül a klubbal, hanem egy klubhoz közeli marketing céggel, amely szerződés tartalmazta a játékos fizetésének teljes összegét, illetve az egyéb kiegészítő juttatásokat. Ezen marketing szerződés sokkal kedvezőbb adózást jelentett a klubnak és a játékosnak egyaránt, mint a munkaszerződés, azonban ez az adórendszer kiskapuinak kijátszásával valósult meg.
A kormány, felismerve, hogy ez a rendszer nemcsak igazságtalan és átláthatatlan, hanem egyúttal azt is jelenti, hogy az állam hatalmas adóbevételtől esik el, hivatalba kerülése után első intézkedései egyikeként elfogadta az ún. sportbarát adócsomagot, amelynek részeként lehetővé tette, hogy a sportolók és sportszakemberek az egyszerűsített adózás keretei között alacsonyabb adókulccsal adózzanak. Ennek következtében az általában 50%-ot meghaladó adó- és járulékteher 35%-ra csökkent a sportban. Az állam azonban nem esik el adóbevételtől, sőt egyes számítások szerint még növekedik is a bevétele, mert amellett, hogy kifehéríti a sportgazdaságot, a kedvezőbb adózási lehetőség javítja az adómorált, az adófizetési hajlandóságot. A szabályozás 2010 augusztusában lépett életbe, azóta a labdarúgó klubok fokozatosan térnek át erre az adózási formára, és a cél az, hogy egy év múlva a labdarúgásban már kizárólag ilyen szerződések legyenek.
• Társasági adóból nyújtott támogatás
Az előbb említett, 2010 augusztusában elfogadott ún. sportbarát adócsomag másik, kiemelkedő jelentőségű eleme az öt látvány-csapatsportágnak a vállalkozások részéről társasági adójukból nyújtható támogatás bevezetése. Az öt sportág: labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong. Az intézkedés lényege: a vállalkozások dönthetnek úgy, hogy általuk az államkasszába fizetendő társasági adó maximum 70%-át nem az államnak fizetik be, hanem látvány-csapatsportokhoz tartozó sportszervezeteket, szakszövetségeket, vagy közhasznú alapítványokat támogatnak. További kedvezményt jelent ezen vállalkozások számára, hogy ez a támogatási összeg egyúttal adóalap csökkentő is, így az összes adófizetési kötelezettségük is csökken.
Fontos megjegyezni, hogy ez nem szponzoráció, az így adott támogatásért a vállalkozás nem kaphat ellenszolgáltatást, reklám lehetőséget.
Kik lehetnek a kedvezményezettek, akik ilyen támogatást kaphatnak, mire lehet ezt a támogatást felhasználni?
Kedvezményezett lehet: az öt sportszövetség, amatőr és profi sportszervezet, utánpótlás-nevelő alapítvány.
Támogatás felhasználása:
- utánpótlás-nevelési feladatokra,
- személyi jellegű kifizetésekre (kivéve a sportoló részére),
- tárgyi eszköz, infrastruktúra beruházásra/felújításra,
- stadionbiztonsággal kapcsolatos fejlesztésre,
- képzéssel összefüggő feladatokra.
A különböző feladatokra különböző intenzitással használható fel a kapott támogatás, tehát az egyes feladatok nem oldhatók meg kizárólag ilyen támogatásból származó forrásból, bizonyos önerőt biztosítani kell, ami azt jelenti, hogy a teljes éves
- utánpótlás-nevelési célú kiadások maximum 90%-ára,
- személyi jellegű kifizetések 50%-ára,
- tárgyi eszköz, infrastruktúra beruházás/felújítás 70 %-ára,
- stadionbiztonsággal kapcsolatos fejlesztés 70%-ára,
- képzéssel összefüggő feladatok 60%-ára
lehet fordítani a kapott támogatást.
Amatőr sportszervezetek esetében még egy lehetőség áll rendelkezésre: a szövetség a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek (nevezés, játékvezetői díj, versenyengedély díjak) maximum 90%-át ilyen forrásból fedezheti, így jelentős tehertől szabadulnak meg az amatőr sportszervezetek.
A törvénycsomagot 2010 augusztusában fogadta el a magyar Országgyűlés, majd ezt követően megkezdődtek az egyeztetések az Európai Bizottsággal, mert a rendelkezések nagy része csak a Bizottság jóváhagyását követően léphetett életbe. A Bizottság versenyjogi tanácsa azt vizsgálta, hogy nincs-e versenytorzító hatása az intézkedéseknek. Közel egy éves egyeztetést követően történtek módosítások a törvényben, majd 2011. július 1-jén hatályba lépett.
Ettől az intézkedéstől az állam azt várja, hogy a jelentős forráshiánnyal küzdő klubok ezentúl jóval nagyobb összegeket tudnak fordítani elsősorban utánpótlás-nevelési feladataikra, illetve javulhat a sportlétesítmény helyzet Magyarországon, ami a labdarúgás szempontjából különösen fontos, hiszen több száz pálya szűnt meg az elmúlt húsz évben országszerte.
Emellett bízunk benne, hogy az intézkedés következtében a klubok és a cégek között egyre inkább kialakul egy kapcsolat – ami sajnos az elmúlt húsz évben nem történt meg kellő mértékben –, amelynek következtében a szponzoráció is fellendülhet az elkövetkező években.
Direkt állami támogatás
• Labdarúgó akadémiák támogatása
Szintén a tavaly hivatalba lépett új kormánynak köszönhetően új elem jelent meg a központi költségvetésben, amelynek célja, hogy minél több labdarúgó akadémia, utánpótlás-nevelő centrum működjön az országban, ahol az iskolai oktatás és a sportszakmai képzés szorosan együtt valósul meg. Az a cél, hogy az edzések ne szorítsák háttérbe a tanulást, a kettő összehangolásával valósuljon meg a nevelés. Az elsődleges cél természetesen minél több élvonalbeli labdarúgó kinevelése, minél szélesebb utánpótlás-bázis létrehozása, megfelelő iskolai oktatás mellett.
Erre a célra kiemelkedően magas, közel 7,3 m € áll rendelkezésre.
A forrás a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai elképzelései alapján, az általuk kiírt pályázat keretében került elosztásra, amelynek köszönhetően hat kiemelt akadémia 750-950 ezer euró támogatáshoz jutott, míg további 15 klub kapott 150 ezer euró támogatást utánpótlás-nevelési célokra.
• Bozsik program
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2011-ben ismét elindította az egykori kiváló játékosról elnevezett utánpótlás programját, a Bozsik programot, amely 2002-2006 között már egyszer működött. A cél a labdarúgás tömegbázisának a megteremtése, az igazolt játékosok számának radikális növelése. A programhoz a magyar állam közel 1,5 m € támogatást biztosít.
Összegezve tehát elmondható, hogy az új kormány 2010 nyarán történt hivatalba lépésével új időszámítás kezdődött a sportban, ami a labdarúgásra fokozottan igaz. Közvetlen állami támogatással és indirekt gazdasági ösztönzőkkel szeretné az állam megteremteni a sportág felemelkedésének lehetőségét, kiemelt figyelmet fordítva az utánpótlás-nevelésre, hiszen a labdarúgás hazánkban az elmúlt évek nehézségei ellenére még ma is nagy népszerűségnek örvend. A megfelelő háttér megteremtésével jelentősen növelhető a fiatal labdarúgók száma, aminek köszönhetően a sportág fejlődése biztosítottá válhat, és talán a nem is olyan távoli jövőben Magyarország felzárkózhat az európai élmezőnyhöz.
Gazdasági ösztönzők
• Az egyszerűsített adózás kiterjesztése a sportolókra, sportszakemberekre
Az 1990-es rendszerváltást követően, a piacgazdaságra történő átállás következtében a korábban szinte teljes mértékben állami forrásból működő sport, azon belül különösképpen a labdarúgás, elveszítette gazdasági hátterét. Ennek következtében az elmúlt két évtizedben folyamatosak voltak a labdarúgás szereplőinek a törekvései arra nézve, hogy – akár még a törvényesség határait is súrolva – a különböző adóoptimalizálási módszerekkel a szűkös forrásokból a lehető legkevesebbet fizessék be az államkasszába. Így jutottunk el a 2000-es évek második feléig, amikorra már nem is titkoltan ún. kettős szerződéses rendszer alakult ki a labdarúgásban, nevezetesen: a játékosnak volt egy hivatalos, a klubbal kötött, a labdarúgó szövetséghez leadott, szinte kizárólag a mindenkori minimálbérnek megfelelő fizetést tartalmazó szerződése, illetve egy marketing szerződése nem közvetlenül a klubbal, hanem egy klubhoz közeli marketing céggel, amely szerződés tartalmazta a játékos fizetésének teljes összegét, illetve az egyéb kiegészítő juttatásokat. Ezen marketing szerződés sokkal kedvezőbb adózást jelentett a klubnak és a játékosnak egyaránt, mint a munkaszerződés, azonban ez az adórendszer kiskapuinak kijátszásával valósult meg.
A kormány, felismerve, hogy ez a rendszer nemcsak igazságtalan és átláthatatlan, hanem egyúttal azt is jelenti, hogy az állam hatalmas adóbevételtől esik el, hivatalba kerülése után első intézkedései egyikeként elfogadta az ún. sportbarát adócsomagot, amelynek részeként lehetővé tette, hogy a sportolók és sportszakemberek az egyszerűsített adózás keretei között alacsonyabb adókulccsal adózzanak. Ennek következtében az általában 50%-ot meghaladó adó- és járulékteher 35%-ra csökkent a sportban. Az állam azonban nem esik el adóbevételtől, sőt egyes számítások szerint még növekedik is a bevétele, mert amellett, hogy kifehéríti a sportgazdaságot, a kedvezőbb adózási lehetőség javítja az adómorált, az adófizetési hajlandóságot. A szabályozás 2010 augusztusában lépett életbe, azóta a labdarúgó klubok fokozatosan térnek át erre az adózási formára, és a cél az, hogy egy év múlva a labdarúgásban már kizárólag ilyen szerződések legyenek.
• Társasági adóból nyújtott támogatás
Az előbb említett, 2010 augusztusában elfogadott ún. sportbarát adócsomag másik, kiemelkedő jelentőségű eleme az öt látvány-csapatsportágnak a vállalkozások részéről társasági adójukból nyújtható támogatás bevezetése. Az öt sportág: labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong. Az intézkedés lényege: a vállalkozások dönthetnek úgy, hogy általuk az államkasszába fizetendő társasági adó maximum 70%-át nem az államnak fizetik be, hanem látvány-csapatsportokhoz tartozó sportszervezeteket, szakszövetségeket, vagy közhasznú alapítványokat támogatnak. További kedvezményt jelent ezen vállalkozások számára, hogy ez a támogatási összeg egyúttal adóalap csökkentő is, így az összes adófizetési kötelezettségük is csökken.
Fontos megjegyezni, hogy ez nem szponzoráció, az így adott támogatásért a vállalkozás nem kaphat ellenszolgáltatást, reklám lehetőséget.
Kik lehetnek a kedvezményezettek, akik ilyen támogatást kaphatnak, mire lehet ezt a támogatást felhasználni?
Kedvezményezett lehet: az öt sportszövetség, amatőr és profi sportszervezet, utánpótlás-nevelő alapítvány.
Támogatás felhasználása:
- utánpótlás-nevelési feladatokra,
- személyi jellegű kifizetésekre (kivéve a sportoló részére),
- tárgyi eszköz, infrastruktúra beruházásra/felújításra,
- stadionbiztonsággal kapcsolatos fejlesztésre,
- képzéssel összefüggő feladatokra.
A különböző feladatokra különböző intenzitással használható fel a kapott támogatás, tehát az egyes feladatok nem oldhatók meg kizárólag ilyen támogatásból származó forrásból, bizonyos önerőt biztosítani kell, ami azt jelenti, hogy a teljes éves
- utánpótlás-nevelési célú kiadások maximum 90%-ára,
- személyi jellegű kifizetések 50%-ára,
- tárgyi eszköz, infrastruktúra beruházás/felújítás 70 %-ára,
- stadionbiztonsággal kapcsolatos fejlesztés 70%-ára,
- képzéssel összefüggő feladatok 60%-ára
lehet fordítani a kapott támogatást.
Amatőr sportszervezetek esetében még egy lehetőség áll rendelkezésre: a szövetség a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek (nevezés, játékvezetői díj, versenyengedély díjak) maximum 90%-át ilyen forrásból fedezheti, így jelentős tehertől szabadulnak meg az amatőr sportszervezetek.
A törvénycsomagot 2010 augusztusában fogadta el a magyar Országgyűlés, majd ezt követően megkezdődtek az egyeztetések az Európai Bizottsággal, mert a rendelkezések nagy része csak a Bizottság jóváhagyását követően léphetett életbe. A Bizottság versenyjogi tanácsa azt vizsgálta, hogy nincs-e versenytorzító hatása az intézkedéseknek. Közel egy éves egyeztetést követően történtek módosítások a törvényben, majd 2011. július 1-jén hatályba lépett.
Ettől az intézkedéstől az állam azt várja, hogy a jelentős forráshiánnyal küzdő klubok ezentúl jóval nagyobb összegeket tudnak fordítani elsősorban utánpótlás-nevelési feladataikra, illetve javulhat a sportlétesítmény helyzet Magyarországon, ami a labdarúgás szempontjából különösen fontos, hiszen több száz pálya szűnt meg az elmúlt húsz évben országszerte.
Emellett bízunk benne, hogy az intézkedés következtében a klubok és a cégek között egyre inkább kialakul egy kapcsolat – ami sajnos az elmúlt húsz évben nem történt meg kellő mértékben –, amelynek következtében a szponzoráció is fellendülhet az elkövetkező években.
Direkt állami támogatás
• Labdarúgó akadémiák támogatása
Szintén a tavaly hivatalba lépett új kormánynak köszönhetően új elem jelent meg a központi költségvetésben, amelynek célja, hogy minél több labdarúgó akadémia, utánpótlás-nevelő centrum működjön az országban, ahol az iskolai oktatás és a sportszakmai képzés szorosan együtt valósul meg. Az a cél, hogy az edzések ne szorítsák háttérbe a tanulást, a kettő összehangolásával valósuljon meg a nevelés. Az elsődleges cél természetesen minél több élvonalbeli labdarúgó kinevelése, minél szélesebb utánpótlás-bázis létrehozása, megfelelő iskolai oktatás mellett.
Erre a célra kiemelkedően magas, közel 7,3 m € áll rendelkezésre.
A forrás a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai elképzelései alapján, az általuk kiírt pályázat keretében került elosztásra, amelynek köszönhetően hat kiemelt akadémia 750-950 ezer euró támogatáshoz jutott, míg további 15 klub kapott 150 ezer euró támogatást utánpótlás-nevelési célokra.
• Bozsik program
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2011-ben ismét elindította az egykori kiváló játékosról elnevezett utánpótlás programját, a Bozsik programot, amely 2002-2006 között már egyszer működött. A cél a labdarúgás tömegbázisának a megteremtése, az igazolt játékosok számának radikális növelése. A programhoz a magyar állam közel 1,5 m € támogatást biztosít.
Összegezve tehát elmondható, hogy az új kormány 2010 nyarán történt hivatalba lépésével új időszámítás kezdődött a sportban, ami a labdarúgásra fokozottan igaz. Közvetlen állami támogatással és indirekt gazdasági ösztönzőkkel szeretné az állam megteremteni a sportág felemelkedésének lehetőségét, kiemelt figyelmet fordítva az utánpótlás-nevelésre, hiszen a labdarúgás hazánkban az elmúlt évek nehézségei ellenére még ma is nagy népszerűségnek örvend. A megfelelő háttér megteremtésével jelentősen növelhető a fiatal labdarúgók száma, aminek köszönhetően a sportág fejlődése biztosítottá válhat, és talán a nem is olyan távoli jövőben Magyarország felzárkózhat az európai élmezőnyhöz.
