A Hivatásos Labdarúgók Szervezete szerződés nélküli játékosaival idén harmadik alkalommal vett részt a FIFPRO égisze alatt megrendezésre kerülő négyes labdarúgótornán.
Már a rendezvényt megelőző héten megkezdődött a felkészülés; a BVSC Szőnyi úti pályáján, valamint a Pénzügyőr SE Kőér utcai és Pasaréti úti sporttelepén tartottunk tréningeket, valamint sor került edzőmérkőzésekre is. Szakmai stábunk a hétvégén kijelölte az utazó keret.
Amint arról korábban beszámoltunk, szervezetünk 18 fős játékoskerettel és 5 főből álló szakmai stábbal július 1-jén indult útnak az ausztriai Steinbrunnba. Az első napunk utazással telt, majd a szállás elfoglalását követően erőnléti edzést tartottunk.
A torna első mérkőzésére július 2-án, kedden került sor; 17 órától a magyar és a cseh válogatott, 19 órától pedig az osztrák és szlovák csapatok mérkőztek meg egymással. A magyar együttes kiegyenlített küzdelmet követően 1-1-es döntetlenre végzett, így a találkozó tizenegyes-párbajjal zárult, mely végül sajnos az ellenfél csapatának hozott győzelmet.
A torna következő napján a bronz- és döntő mérkőzéseké volt a pálya. Együttesünk kifejezetten jó játékkal 2-1-es győzelmet aratott a házigazda Ausztria csapatával szemben, ezzel elnyerve a HLSZ-válogatott első dobogós helyét a FIFPRO által szervezett tornákon.
A bronzérem szépen csillog!
Az ausztriai rendezvényt követően itthon - edzőtábor keretében - tovább folytatódtak az edzések.
Hivatásos Labdarúgók Szervezete
1132 Budapest, Nyugati tér 5. III/2.
Tel: +36-1-237-6050
Fax: +36-1-332-4573
e-mail: profifoci@profifoci.hu
website: hlsz.hu