A 2019-2020. bajnoki év legjobbjai
Folytatva hagyományainkat, a Hivatásos Labdarúgók Szervezete idén 30. alkalommal kérte fel a játékosokat, hogy megválasszák a mögöttünk hagyott bajnoki év legjobbjait.
Az elmúlt hetekben több száz labdarúgó voksolt. Fontos megemlítenünk, hogy a pandémia miatt elektronikus úton - a csapatkapitányok közreműködésével - jutott el az általunk felkért neves szakemberekből álló grémium segítségével összeállított jelöltlista az érintettekhez, akik a férfiaknál hat, a hölgyeknél két kategóriában szavazhattak, továbbá összeállíthatták a saját Év csapatukat is (1-4-3-3-as felállásban).
A koronavírus-járvány esetleges veszélyeire való tekintettel a HLSZ elnöksége úgy határozott, hogy - rendhagyó módon - idén nem rendezzük meg az ünnepélyes eredményhirdetéssel egybekötött szokásos díjátadó gálánkat, hanem e közlemény keretében ismertetjük a játékosszavazás végeredményét.
Eredmények, férfiak
– A legjobb kapus kategóriában győztes DIBUSZ DÉNES (Ferencváros, 42%) nagy fölénnyel diadalmaskodott, közel másfélszer annyian szavaztak rá, mint az ezüstérmes Demjén Patrikra (ZTE, 29%). Harmadik helyen holtversenyben Szappanos Péter (Mezőkövesd) és Tomás tujvel (Honvéd) végzett 11-11 %-kal.
– A legjobb mezőnyjátékosok között élen végző CSERI TAMÁS (Mezőkövesd, 57%) a voksok több mint felét kapta meg, kétszer annyi játékostárs szavazatával, mint a második helyen végző Isael da Silva (Ferencváros, 26%). Harmadik helyen Radó András (ZTE) végzett.
– Hasonlóan egyértelmű volt a legjobb külföldön játszó labdarúgó kategória végeredménye is. SZOBOSZLAI DOMINIK (RB Salzburg, 52%) kiemelkedő évet produkált. Ausztriában is a liga legjobbjának választották, amint a HLSZ szavazásán is első helyen végzett több mint ötven százalékkal. Komoly vetélytársa volt Gulácsi Péter (RB Leipzig, 39%), A bronzérmet Sallai Roland (SC Freiburg) érdemelte ki.
– A legjobb NB II-ben szereplő játékos kategóriájában jobban megoszlottak a szavazatok. A győztes BALAJTI ÁDÁM (Vasas, 44%) mögött hárman is jelentős támogatottsággal bírnak: Bognár István (MTK, 21%), Lencse László (MTK, 19%), Kovács Dávid (Budafok, 13%).
– A legjobb 21 éven aluli labdarúgók között a minden második voksot begyűjző BOLLA BENDEGÚZ (ZTE, 50%) lett a befutó, megelőzve Kiss Tamást (PAFC/DVTK, 22%) és Szenderi Norbertet (Honvéd, 20%).
– Legszorosabb végeredménnyel a legjobb edző kategória jelöltjei végeztek. A győztes KUTTOR ATTILA (Mezőkövesd, 35%) a voksok alig több mint egyharmadával nyert, mindössze néhány százalékkal megelőzve Serhij Rebrovot (Ferencváros, 26%) és Márton Gábort (ZTE, 25%).
A 2019-2020-as bajnoki év legjobb tizenegye:
Minden szavazó játékos szabadon állíthatta össze a saját álomcsapatát.
Kapus: Dibusz Dénes (Ferencváros)
Védők: Miha Blazic (Ferencváros), Juhász Roland (MOL Fehérvár), Loic Nego (MOL Fehérvár), Bolla Bendegúz (ZTE)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Sigér Dávid (Ferencváros), Gazdag Dániel (Honvéd)
Támadók: Radó András (ZTE), Oleksandr Zubkov (Ferencváros), Isael da Silva (Ferencváros)
Eredmények, hölgyek
– A legjobb kapus kategóriát nagy fölénnyel SCHILDKRAUT FRUZSINA (Diósgyőr, 61%) nyerte. Mögötte a HLSZ által korábban többször díjazott Szőcs Réka (MTK, 29%) végzett. A harmadik legjobb legjobb Bíró Barbara (Haladás-Viktória).
– A legjobb mezőnyjátékos kategóriában VÁGÓ FANNY (Ferencváros, 50%) diadalmaskodott. A dobogósok: Turányi Lilla (MTK, 21%) és Csányi Diána (MTK, 15%).
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete gratulál a 2019-2020-as bajnoki év legjobbjainak!