A mögöttünk hagyott hétvégén teljes fordulót rendeztek az NB III-ban. A 19. játéknap egyben az őszi szezon végét is jelenti, bár egy (tavaszról előrehozott) fordulót még rendeznek ebben a bajnoki osztályban.
KELETI CSOPORT
A BVSC (49) tízpontos előnnyel vezeti a tabellát a Putnok (39) és a Kőrösladány (34) előtt. A Szőnyi útiak az előző idényt a 2. helyen zárták, a mostani bajnokságban feljuthatnak a másodosztályba. A Putnok középcsapatból élcsapattá lépett elő, a tavalyi 8. hely után a 2. pozíció nagy előrelépés, amint az újoncként legutóbb 17. helyen záró Kőrösledány dobogós helyezése is bravúros teljesítmény.
(Fotó: bvsc.hu)
KÖZÉPCSOPORT
A listavezető Hódmezővásárhely (41) a tavalyi 10. helyről lépett elő az első helyre. Őket szorosan követi a Ferencváros elleni kupabravúrt bemutató Iváncsa (40), akik tavaly a 7. helyen végeztek. A tavaly és most is bronzérmes Dunaújváros PASE (39) helyzete is reménykeltő a feljutást illtően.
NYUGATI CSOPORT
Az éllovas Tatabánya (46) a 8. helyen végzett tavasszal, innen sikerült az 1. helyre felkapaszkodnia. Velük nagy csatában áll a Veszprém (45), miután az előző szezont egymás után másodszor a 3. pozícióban zárta. A 3. helyezett FC Nagykanizsa (41) egy jó tavaszt produkálva szintén esélyes lehet a bajnoki címre. A kanizsaiak legutóbb 9. helyezettek voltak.