Az NB I (OTP Bank Liga) 22. fordulójában két csapat gyűjtött 400-nál több produktivitási pontot – a legtöbbet a DVSC érte el - írta meg a Nemzeti Sport.
A 22. fordulóban – akárcsak két héttel korábban, a 20. körben – ismét a DVSC szerezte a legtöbb produktivitási pontot a klubnál nevelkedett játékosok után. Egykori és jelenlegi labdarúgói 460 pontot termeltek a Lokinak, ez a klub eddigi legmagasabb pontszáma tavasszal.
A második helyen a Puskás Akadémia végzett 412 ponttal, míg a harmadik a Budapest Honvéd (291), a negyedik az MTK Budapest (266) lett.
A 21 éven aluli futballisták összevetésében sorozatban negyedszer is a Puskás Akadémia végzett az élen 180 játékperccel, a DVTK 171 percet, a DVSC 103 percet biztosított fiataljainak.
Egy 21 éven aluli játékos ezen a hétvégén mutatkozott be az NB I-ben: Orosz Donát (fotónkon) 44 percet szerepelt a DVTK-ban.
A Ferencvárosban másodszor lépett pályára bajnokin Csonka András, a DVSC-ben szintén másodszor kapott bajnoki mérkőzésen lehetőséget Zsóri Dániel.
Hírképünk az MLSZ honlapján található összesített klubrangsort mutatja. A szövetség minden pont után 4 ezer forinttal támogatja az adott sportszervezet utánpótlását.