Utoljára a 21. fordulóban lejátszott Somos SE–REAC (2–1) NB III-as bajnoki mérkőzésen ült a kispadon Kovács László vezetőedző. A DVTK II és az RKSK elleni találkozóra egy háromtagú szakmai stáb készítette fel a Somos SE játékosait, a mai napon pedig bejelentették az új tréner érkezését.
Két héttel ezelőtt a korábbi vezetőedző elköszönt az egyesülettől, ezért a háttérben azóta zajlott a keresés, hogy ki vegye át gárda irányítását, a héten pedig végérvényesen eldőlt, hogy a jövőben a 44 éves Bari Jenő fogja ellátni a Somos SE felnőtt alakulatának vezetőedzői teendőit – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
Az újdonsült tréner labdarúgóként mintegy kétszáz mérkőzést húzott le a szlovák első osztályban, egyik volt állomáshelyén, a Dunaszerdahelynél például a ,,Csallóközi Romário" becenévvel illették, míg Magyarországon négy szezonon át futballozott a Vác színeiben. Az UEFA ,,B"-licenszével rendelkező szakember a kispadon is ért már el kiemelkedő eredményt: nem régen az ötödik ligából két év alatt két osztályt is előrébb lépett a Fülekkel.
– Úgy gondolom, a hátralévő tizenegy mérkőzésen senki sem várhat tőlem csodát. Azt mondom, az én célom az, hogy egy olyan csapatot tudjak felépíteni, amely a jövőben tényleg képes lesz arra, hogy megcélozza az NB II-es bajnokságot. Emellett pedig az, hogy azt, amit én szeretek játszatni aktuális csapatommal, a következő pár hétben bele tudjam nevelni a játékosokba, és persze az eredmények is fontosak. A hétvégén még azt a csapatot fogom kezdőként szerepeltetni, ami volt legutóbb is, majd kiderül, ki alkalmas, és ki nem, arra, hogy itt futballozzon – nyilatkozta székfoglalójában Bari.