- Gratulálunk a bajnoki címhez! Ön szerint mivel nõttek a többi csapat fölé?
Garami József:- Az a helyzet, hogy a csapatom lelkesedése és a példamutató munkája ponterõs játékot eredményezett. Idén jól sikerület a rangadóink. Kétszer is megvertük a Debrecent, és az Újpest ellen sem kaptunk ki, egy gyõzelem és egy döntetlen a lilákkal szemben a mérlegünk. Szóval, a riválisaink ellen sikerült jól szerepelnünk, és idegenben sem vallottunk szégyent. Összességében ezeknek köszönhetõen hódítottuk el a bajnoki trófeát.
- Következik a Bajnokok Ligája. A selejtezõkbõl való esetleges továbbjutás komoly anyagi elõnyökkel járhat. Együtt marad-e a csapat, sõt, erõsítenek-e a kupaszereplésre?
- Természetesen kecsegtetõ a Bajnokok Ligájában való szereplés lehetõsége, ám a klubnál az alapkoncepció nem változott: magyar tehetségeket kívánunk felkutatni, profi labdarúgókká formálni. A nevelõmunkára helyezzük a hangsúlyt. Ma még nem tudjuk, hogy együtt marad-e a csapat. Elképzelhetõ, hogy így lesz, de az sem kizárt, hogy páran elmennek tõlünk. A labdarúgó akadémiánkra támaszkodunk a keret feltöltésekor, az onnan kikerülõ gyerekek megállják a helyüket az MTK felnõtt keretében.
- Fiatalokból mennyi idõ alatt válhat egy igazán ütõképes társaság? Feltéve persze, hogy nem igazolnak mondjuk egy bajnoki cím után rögtön külföldre...
- Amennyiben egy fital tehetség megállja a helyét, és a szakmai fejlõdése töretlen, akkor hozzávetõlegesen huszonöt éves korára válhat belõle kész labdarúgó. Egy ilyen játékosokból álló csapattal már nemzetközi mércével is mérhetõ eredményeket lehet elérni.