Az NB I 15. fordulójának egyik rangadóját Székesfehérváron játszották. A Videoton–Ferencváros mérkőzéstől sokat lehetett várni, ám a mutatott játék végül nem emelte ki a találkozót a sokaságból. Talán túlzottan tartottak egymástól a csapatok, de tény, a sziporkázó akciók helyett statikus játék uralta a meccset.
A Videoton többet kezdeményezett, de sem Nikolics, sem a két legnagyobb ziccert elpuskázó Gyurcsó nem tudta bevenni a ferencvárosi kaput (meccsfotó: vidi.hu). Gólnélküli döntetlen lett a vége, amiben döntő szerepe volt a Ferencváros kapujában parádésan teljesítő Dibusz Dénesnek. A kapus minden dicséretet megérdemel.
VIDEOTON – FERENCVÁROS 0–0, Székesfehérvár, 6 012 néző, jv.: Farkas Ádám
Az őszi szezon záró mérkőzésére Győrben került sor (viszont idén még lesz két előrehozott tavaszi forduló). A Győri ETO–Debrecen találkozó szintén a kiemelt kategóriába tartozik. Nem is olyan régen még a bajnoki címről döntöttek volna, most azonban csak a középmezőnyből való "feltápászkodás" volt a tét.
Az első félidő 11. percében a remekül helyezkedő Tisza Tibor közelről lőtt a hazai kapuba. A Győr becsülettel küzdött ezután, de a mérkőzés finiséig kellett várni az igazán nagy helyzetre, ám a 84. percben Pátkai a kapufát találta telibe. Sűrűsödtek az események! A 87. percben Sidibe büntetőt hibázott! A Győr ezzel és a hét (!) perc hosszabbítással váratlan esélyt kapott a pontszerzésre, ám bármennyire is nyomtak Rudolfék, ez nem jött össze (0–1).
GYŐRI ETO – DEBRECEN 0–1 (0–1), Győr, ETO-park, 1 500 néző, jv.: Erdős József, gólsz.: Tisza (11.)