A Szusza-stadionban megrendezett Újpest-Vasas bajnoki mérkőzésen a lila-fehérek kihasználták az angyalföldiek gyenge védekezését és simán győztek. Vereségével a Vasas a tabella utolsó helyére csúszott.
(Fotó: Vasas FC)
Drámai véget ért a Balmazújváros-Diósgyőr találkozó. A második félidőt góllal nyitó vendégek a finisben már-már győztesnek érezhették magukat, ám az utolsó minutumokban a Balmazújváros javára két büntetőt ítélt Andó-Szabó játékvezető, Rudolf pedig nem hibázott. Fordított és nyert a Balmazújváros.
Pakson a Haladás némi meglepetésre már kétgólos előnyben is volt, amiből csak egyet tudtak ledolgozni az atomvárosiak. Idegenbeli sikerével a Hali a tabella 7. pozíciójáig lépett elő a veszélyzónából. Mezőkövesden nem esett gól. A pontvesztés még sokba kerülhet a bajnoki címre törő Videoton csapatának a végelszámolásnál.
A Puskás Akadémia vezető gólja után több lehetőséget is elpuskázott, ezért végig szoros maradt a találkozó. Ez a végén megbosszulta magát, mert néhány perccel a lefújás előtt Danilo révén pontot mentett a Honvéd.
A forduló rangadóján a Debrecen egy-egyes döntetlent játszott hazai pályán a Ferencvárossal. Az utóbbi hetekben kirobbanó formában futballozó Könyves ezúttal is betalált, ráadásul úgy, hogy a labda mindhárom kapufát érintette, mielőtt a kapuba vágódott. A góllövőlistát vezető Varga Roland is növelte találatai számát.
NB I, 26. forduló
ÚJPEST – VASAS 4–2 (1–1)
Szusza-stadion, g.: Novothny (52., 75., 11-esből), Obinna (25.), Pauljevic (56.) / Manjrekar (33.), Egerszegi (54.)
Újpest: Pajovic – Balázs B., Litauszki, Bojovic, Burekovic – Diallo (Sankovic (63.), Onovo – Pauljevic (Szűcs K., 93.), Obinna, Zsótér (Cseke, 71.) – Novothny.
Vasas: Nagy – Burmeister, Benes, Ristevlski (Vaskó, 67.) – Egerszegi, Manjrekar, Vida, Hangya – Barczi, Ádám (Pavlov, 71.), Remili.
BALMAZÚJVÁROS – DIÓSGYŐR 2–1 (0–0)
Balmazújváros, g.: Rudolf (88., 90., mindkettőt 11-esből) / Óvári (47.)
Balmazújváros: Horváth – Habovda (Kónya, 83.), Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda, Arabuli, Maisuradze (Ante, 56.) – Rudolf, Andric (Harsányi, 66.), Haris.
Diósgyőr: Antal – Eperjesi, Lipták, Tamás M., Shestakov – Vela (Bacsa, 46.), Tóth, Busai, Óvári – Ugrai (Szarka, 81.), Ioannidis (Kocsis G., 72.).
PAKS – HALADÁS 1–2 (0–1)
Paks, g.: Simon A. (71.) / Hahn (10., öngól), Grumic (70.)
Paks: Verpecz – Vági, Gévay, Fejes (Lenzsér, 46.), Szabó – Papp K. (Kecskés, 33.) – Haraszti (Simon A., 67.), Simon, Bertus, Bartha – Hahn.
Haladás: Király – Schimmer, Wils, Kolcak, Bosnjak – Jagodics, Németh Má. (Grumic, 57.) – Mészáros, Rácz, Halmosi (Kovács L., 75.) – Williams (Németh Mi., 87.).
MEZŐKÖVESD – VIDEOTON 0–0
Mezőkövesd
Mezőkövesd: Dombó – Katanec, Pillár, Szalai – Farkas, Cseri (Oláh, 86.), Iszlai, Tóth B. (Mlinar, 78.), Vadnai – Bognár I., Drazic (Koszta M., 92.).
Videoton: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinicius, Stopira – Hadzic – Nikolov, Pátkai (Hadzic, 87.) – Lazovic – Scepovic M., Scepovic S. (Kovács I., 68.)
PUSKÁS AKADÉMIA – HONVÉD 1–1 (1–0)
Felcsút, g.: Hegedűs J. (34.) / Danilo (86.)
Puskás Ak.: Hegedűs L. – Poór, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski – Osváth, Balogh – Knezevic (Latifi, 57.), Szakály, Perosevic – Radó (Diallo, 66.).
Honvéd: Gróf – Heffler (Ikenne-King, 46.), Kamber, Baráth – Bobál, Gazdag, Nagy, Banó-Szabó (Májer, 72.), Holender (Kukoc, 57.) – Eppel, Danilo.
DEBRECEN – FERENCVÁROS 1–1 (1–1)
Debrecen, g.: Könyves (37.) / Varga R. (8.)
DVSC: Nagy S. - Kinyik, Bényei, Szatmári, Barna (Mészáros, 89.) - Tőzsér - Bódi, Jovanovic (Filip, 65.), Tabakovic (Takács T., 53.), Varga K. - Könyves.
FTC: Dibusz - Botka, Otigba, Blazic, Pedroso - Spirovski, Leandro - Varga R. (Amadou, 77.), Nagy D. (Georgijevic, 83.), Paintsil (Priskin, 89.) - Böde.