Aligha ilyen csapatkapitányi bemutatkozásról álmodott… A magyar labdarúgó-válogatottban az eltiltott Dzsudzsák Balázs helyett Kádár Tamás volt a főnök a pályán a Svájc elleni meccsen (5–2-es vereség), ő volt az, aki a kínos vereséget követően is odament a szurkolókhoz, majd a meccs után nyilatkozott is.
„Annyit tudtam mondani a drukkereknek, hogy nagyon sajnálom a vereséget, azok, akik elkísérték a csapatot Bázelbe, nem ezt érdemlik. Nem tudtam túl sokat aludni vasárnapra virradóra, a szemem előtt peregtek az események, hol hibáztunk, mit rontottuk el…” – nyilatkozta a meccs másnapján Kádár Tamás.
„A csapatkapitányi feladatnak örültem, mert a tisztség egyéni elismerés volt, de most is kiderült, nem az a fontos, hogy ki megy a többiek előtt a pályára, hanem az, hogy csapatként sikeresek legyünk, szép eredményeket érjünk el” – folytatta a Dinamo Kijev védője.
Gulácsi Péter potya góljait nem akarta kommentálni Kádár Tamás, inkább próbált előre tekinteni.
„Sajnos, nem voltunk egy súlycsoportban Svájccal. Sokat hibáztunk, márpedig ezen a szinten ezt nem lehet megtenni. Jó lenne elfelejteni a bázeli meccset, annál is inkább, mert Feröer ellen fel kell pörögni, kedd este csak a győzelem elfogadható.”
(Információ: Nemzeti Sport)