Hiába kezdett el a bajnokságban magára találni az NB I alsóházában tanyázó Diósgyőri VTK gárdája, az NB II-es Budaörs együttese könnyedén legyőzte és kiverte a borodiakat a Magyar Kupából.
A budaörsiek bő félóra játék után már 4-0-ra vezettek, a végeredmény pedig 5-3 lett az alsóbb osztályú csapat javára. A legjobb 16 közé jutásért lejátszott mérkőzés után a két szakvezető így nyilatkozott.
Bognár György: - Az első félidőben jól játszottunk, megleptük agresszív letámadásunkkal a ritmust nem találó tartalékos DVTK-t. Az öt rúgott gól ellenére azt mondom, még többet lőhettünk volna, a hajrában viszont kiengedtek a játékosok, ami miatt meg is büntettem őket.
Fernando Fernández: - Mindenekelőtt gratulálok a Budeörsnek a győzelemhez, megérdemelten jutottak tovább. A mi játékunk ma felért egy katasztrófával, ki kell elemezni a hibák okait, majd el kell kezdeni felkészülni a Kisvárda ellen.
(Fotó és nyilatkozatok: dvtk.eu)
Szerdán az Ajka is bravúrosan szerepelt, az NB III Nyugati csoportjának éllovasa a rendes játékidőben búcsúztatta az MTK-t. A többi párosításnál - egészen szerda estig - nagyobb meglepetés nem történt, bár a Kisvárda hosszabbításra kényszerült Szentlőrincen.
A zárómérkőzést hiába támadta végig meddő mezőnyfölényben az Újpest, egyetlen helyzetét gólra váltotta a Kaposvár a 91. percben.
Magyar Kupa 8. forduló
PÉNZÜGYŐR – PUSKÁS AKADÉMIA 0–6 (0–1)
Pénzügyőr-sporttelep, g.: Radó (29., 80.), Vega (49.), Latifi (57.), Osváth (85.), Zsidai (88.)
SZENTLŐRINC – KISVÁRDA 1–4 (0–0, 1–1, 1–2), h.u.
Szentlőrinc, g.: Hleba (58.) / Ilic (91., 108.), Horváth Z. (105.), Negrut (109.)
III. KERÜLETI TVE – MEZŐKÖVESD 0–6 (0–1)
III. Kerület-sporttelep, g.: Drazic S. (67., 69.), Földi (72., 85.), Vajda S. (28.), Silye (51.)
SAJÓBÁBONY – TAKSONY 0–1 (0–1)
Sajóbábony, g.: Szilágyi M. (35.)
VASAS – DEBRECEN 1–2 (0–1)
Szusza-stadion, g.: Király B. (61.) / Bódi (45., 11-esből), Jovanovic (71.)
BUDAÖRS – DIÓSGYŐR 5–3 (4–0)
Tatabánya, g.: Medgyes (32., 38.), Csiki (9.), Gyurácz (14.), Sajbán M. (86.) / Vernes (62., 11-esből, 91.), Brkovic (89.)
SÉNYŐ – FERENCVÁROS 0–4 (0–0)
Sényő, g.: Finnbogason (50., 62.), Georgijevic (76.), Lovrencsics B. (92.)
TISZAÚJVÁROS – HONVÉD 0–4 (0–0)
Tiszaújváros, g.: Tischler (46.), Lovric (51.), Banó-Szabó (79.), Májer M. (89.)
IVÁNCSA – HALADÁS 2–4 (0–3)
Iváncsa, g.: Büki (53.), Pribék (79.) / Grumic (10., 32.), Jagodics (29.), Benes (83.)
ÉRD – ANDRÁSHIDA 0–0, h.u., 11-esek: 3–4
Érd.
FÜZESGYARMAT – TISZAKÉCSKE 0–1 (0–1)
Füzesgyarmat, g.: Batizi-Pócsi (40.)
SOROKSÁR – BÉKÉSCSABA 2–0 (1–0)
Soroksár, g.: Gyömbér (27.), Albert Á. (79.)
AJKA – MTK 2–1 (0–1)
Ajka, g.: Nagy B. (40.), Horváth V. (68.) / Kanta J. (8., 11-esből)
BUDAFOK – MOL VIDI FC 1–2 (1–1)
Promontor u., g.: Oláh B. (44.) / Nego (6.), Scepovic (79.)
SIÓFOK – PAKS 2–2 (1–1, 2–2, 2–2), h.u., 11-esek: 5-6
Siófok, g.: Tóth M. (6.), Elek B. (67.) / Gévay (44.), Bertus (82.)
KAPOSVÁR – ÚJPEST 1–0 (0–0)
Kaposvár, g.: Borbély Á. (91.)