A Budapest Honvéd közleményt adott ki szerdán. A klub internetes felületén megjelent hír szerint az MFA egyik diákja jelentette, hogy tanára "nem megfelelő módon" próbált közeledni hozzá.
A Honvéd közleménye:
"Az év elején az egyik Magyar Futball Akadémia tanuló jelentette az egyik tanárnak, hogy egy kihelyezett óraadó tanár a tanuló véleménye szerint nem megfelelő módon próbált közeledni hozzá. Kötelességünknek megfelelően feljelentést tettünk a rendőrségen. Információnk szerint az elmúlt napokban a tanár elleni ügyet a rendőrség vádemelésre elküldte az Ügyészségnek. Természetesen továbbra is mindent megteszünk tanulóink védelmében és figyelemmel kísérjük az eset kimenetelét. Továbbra sem kívánjuk szennylapok spekulációit kommentálni olyan folyamatokban, melyek a rendőrségre tartoznak."
A Rangadó hírportál a közlemény kiadása után pár órával reagált a hírre, míg a Bors napilap csütörtökön írt a fejleményekről.