Mint ismeretes, a koronavírustól sújtott Újpest előbb az MTK ellen szeretett volna halasztani, majd a Diósgyőr ellen újra megpróbálták. Mivel másodszor is elutasították a kérést, a lila-fehérek úgy döntöttek, hogy nem utaznak el a november 6-án (pénteken) esedékes DVTK-Újpest bajnoki találkozóra.
A kialakult helyzetről tájékoztatták az MLSZ illetékeseit. A Szövetség úgy döntött, hogy a kiírásban foglaltak szerint a mérkőzés három pontját - játék nélkül - a vétlen csapat kapja.
A dvtk.eu portálon megjelent közlemény:
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága csütörtök este tudomásul vette, hogy az Újpest FC lemondja a pénteki DVTK - Újpest mérkőzést és egyben a bajnoki mérkőzés 3 pontját 3-0 gólkülönbséggel a DVTK javára igazolja.
Indoklás
Az Újpest FC 2020. november 4-én kelt levelében az MLSZ Versenybizottsága felé írásban jelezte, hogy a 2020. november 6-án 20 órára kiírt DVTK - Újpest FC OTP Bank Liga mérkőzésen nem tud kiállni, mivel a játékoskeretében szereplő labdarúgók túlnyomó többsége jelenleg COVID19 pozitív.
Az MLSZ Versenybizottsága ezt tudomásul vette, és a versenyszabályzat alapján illetve a versenyügyi eljárásra vonatkozó szabályok szerint hozta meg határozatát.
A határozat elleni jogorvoslati lehetőséget a versenyszabályzat biztosítja.