Szerdán (2015. szeptember 16-án) felavatták a DVTK tehetséges, 20 évesen elhunyt kapusának, Rakaczki Bencének az emléktábláját a Diósgyőri Stadion főépületének bejárata mellett – tudósított az eseményről a dvtk.eu portál.
Az eseményen beszédet mondott Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, Fuhrmann Géza, a Rakaczki Bence Alapítvány kuratóriumának elnöke, Regős Zsolt, Bence egykori gimnáziumi osztályfőnöke, Stefán Zoltán, szirmai görög katolikus paróchus és Oláh Ferenc, a DVTK Aranycsapatának tagja.
Bence egészen kicsi korától a labdarúgásnak élt. Szenvedélyének és kemény munkájának köszönhetően 2012-ben a Diósgyőr színeiben már az NB I-ben is bemutatkozhatott. A bajnoki szezon végét követően azonban sajnálatos módon leukémiát diagnosztizáltak nála. Az orvosok és a szurkolók is minden tőlük telhetőt megtettek Bence felépülésének érdekében. A páratlan összefogás ellenére a fiatal kapus szervezete azonban 2014. január 16-án sajnos feladta a küzdelmet.
A DVTK család tagjai azóta is szívükben őrzik Rakaczki Bence emlékét, szerdán délután pedig az amigeleken.hu szervezésében a DVTK, Miskolc város képviselői és a szurkolók jelenlétében felavatták azt a bronz táblát is, amely méltó emléket állít a tehetséges játékosnak.