Honlapunk immár ötödik éve vezeti folyamatosan az NB I-es és NB II-es bajnokságok Élõ-pontszámait. A bajnoki mérkõzéseken szerzett és kapott gólok alapján – egy saját fejlesztésû algoritmussal – minden találkozón megméretik a csapatok támadó és védekezõ ereje, ami a friss forma alapján változik. A csapatok hazai és idegenbeli teljesítményét külön–külön mutatók jelzik. A négy alapadat a következõ: hazai támadás, hazai védekezés, vendég támadás, vendég védekezés. Fontos információ, hogy minden közölt adat esetében a kerek 100 pont jelenti a csoport bajnoki átlagát. A mutatók tehát megfelelnek a csoportátlaghoz képest mért százalékos értéknek (pl.: a 95-ös érték a bajnokság átlagánál 5 százalékkal rosszab teljesítményt mutat).
Fentiek alapján összehasonlítottuk a 2012–2013. évi idény elõtti adatokat a bajnokság végén fennálló értékekkel. Fontos tudnivaló, hogy az újoncok (az Eger és MTK) minden alapadat tekintetében 100-as (tehát a csoportátlagot feltételezõ) értékkel rajtolt. A bajnoki formák, így az Élõ-pont értékek is sokat ingadoztak a bajnokság során, attól függõen, hogy egy-egy csapat milyen erõsségû ellenfelekkel játszott, és ellenük milyen eredményeket ért el. Tehát a jelenlegi pontszámok a friss formát, nem pedig az egész éves teljesítményt mutatják.
A tavaly nyári állapotokhoz képest a Ferencváros javított a legtöbbet, hiszen az év során 94,00-ról 116,75-ra nõtt a csapat összesített mutatója (+22,75 pont), amivel jelenleg a második legerõsebb együttes az NB I-ben a 131,75 pontos Videoton mögött. A második legtöbbet javító alakulat a Honvéd volt. A kispestiek 94,75 ponttal kezdték és 113,50 egységgel fejezték be a bajnokságot (+18,75 pont). Legtöbbet az Eger (-32,00 pont) és – meglepetésre – a tavalyi bajnok Debrecen (-24,75 pont) rontott a mutatóján.
(Részletes táblázatok hírünk belsõ oldalán!) Az alábbi Élõ-pont ranglisták a 2012–2013. évi NB I-es bajnokság kezdetekor és az utolsó bajnoki forduló utáni állapotokat mutatják. Ezeken jól látszik az erõviszonyok átalakulása. A 2x2-es mezõben található értékek a csapatok Hazai Támadó, a Hazai Védekezõ, majd a második sorban a Vendég Támadó és Vendég Védekezõ erejét mutatják a friss formák alapján. A sorok és oszlopok után ezen értékek átlagai találhatóak, a jobb alsó sarokban pedig vastagon szedve az összesített átlag (ez alapján állítottuk össze a ranglistát).
A csapatpontok változása az egy évvel ezelõtti állapothoz képest:
1. Ferencváros (+22,75 pont), 2. Honvéd (+18,75 pont), 3. Pécs (+7,25 pont), 4. Újpest (+7,00 pont), 5. MTK (+5,75 pont), 6–7. Haladás és Kaposvár (+4,75 pont), 8. Videoton (+3,50 pont), 9. Paks (+0,50 pont), 10. Gyõr (–0,75 pont), 11. Diósgyõr (-2,75 pont), 12. Siófok (–3,75 pont), 13. Kecskemét (–5,25 pont), 14. Pápa (–5,75 pont), 15. Debrecen (–24,75 pont), 16. Eger (–32,00 pont).