A FIFPro Európai Divíziója adott otthont az első alkalommal megrendezett "Aktív Munkahelyi Labdarúgó Tornának". Az eseményre az Európai Bizottság "Sport hete" projektjének részeként került sor.
Szeptember 10-én, csütörtökön Brüsszelben nyolc munkahelyi csapat – az Európai Ifjúsági Fórum, az Euro Chambers, az UNI Europa, a Business Europa, a Politico, az Európai Bizottság, a 3M és a Burson Marsteller – részvételével zajlott le a torna, ami új kezdeményezése az Európai Bizottságnak.
A fizikai aktivitást hirdető akcióhét célja, hogy támogassa és népszerűsítse a testmozgás, az aktív életmód minden formáját az Európai Unióban. Természetesen a projekt nem csak az új területekre koncentrál, hanem a már meglévő, sikeresen működő kezdeményezéseket is felkarolja úgy európai, mint nemzeti, regionális és helyi szinten is.
A FIFPro, mint az Európai Bizottság partnere vett részt a kampányban.
– Ez volt az első ilyen rendezvény, ami jól sikerül, és minden résztvevő remekül érezte magát – mondta Jonas Baer-Hoffmann, a FIFPro Európai Divíziójának stratégiai igazgatója. – A különböző munkahelyek dolgozói élvezték a lehetőséget, hogy aktív sport mellett lehettek együtt a kollégáikkal. Szeretnénk továbbra is részesei lenni a programnak és kiszélesíteni a partneri kapcsolatunkat az Európai Bizottsággal!