A hivatásos labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete, aFIFPro jogi témakörű konferenciát rendezett az elmúlt héten(2014.09.30–10.02.) a szervezet székhelyén, a hollandiai Hoofddorp-ban. A kétnapos ülés témái a labdarúgás jogi, szabályozási háttere, a jogviták rendezésének mechanizmusai, illetve a napjaink nemzetközi labdarúgásában megfigyelhető egyes jelenségek, tendenciák, problémák voltak.
A HLSZ képviseletében dr. Horváth Gábor főtitkár és dr. Erdős Dániel vett részt a rendezvényen.
(Kétrészes sorozatunk első része itt olvasható.)
Napjaink egyik általános, jóllehet nemkívánatos jelensége a futball gazdasági hátterében az ún. „Third Party Owneship”, vagyis a sportszervezeteken kívüli harmadik fél gazdasági részesedése, tulajdonjoga a labdarúgó játékjogában, amelyen keresztül az adott külső fél befolyásolhatja a játékos átgazolását, klubon belüli szereplését stb. E megoldás sokáig teljesen jogszerű volt, mindössze néhány európai országban (Anglia, Franciaország, Lengyelország) tiltotta a szövetségi szintű szabályozás, ugyanakkor pl. Dél-Amerikában, Dél-Európában, Törökországban elterjedt, és egyre növekvő mértékben Afrikában is jelen van. Jelenleg 1,1 Mrd Euro összegűre becsülik a harmadik fél által tulajdonolt gazdasági jogosultságok összértékét.
A jelenséget azért tartják sokan negatívnak és nemkívánatosnak, mert a jogosultságok ilyen megosztása érdek-összeütközést teremt a sportszervezet és a harmadik fél között (pl. a klubnak nem érdeke hogy túladjon egy feljövőben lévő játékoson, a tulajdonosi jogokat gyakorló külső befektetőnek viszont igen), és ebben a helyzetben a külső fél befolyással bírhat a játékos szereplésére, ezen keresztül a csapatéra is, ami mindenképpen sérti a verseny egyenlőségét, integritását, valamint a játékos autonómiáját is.
Mellette szólhat ugyanakkor, hogy megoldást jelent a sportszervezetek finanszírozási nehézségeire külső befektetők bekapcsolása révén, és mivel ez kedvezőbb a klubok számára mint bármely banki finanszírozási eszköz, vélhetően betiltása esetén is folytatódna – illegálisan is - ez a gyakorlat. Összességében erősebbnek tűnnek azok az érvek, amelyek szerint a harmadik fél bevonása túlzott befolyást enged a sport világán kívüli szereplőknek, egyúttal a nemzetközi szervezetek pénzügyi előírásainak kikerülésére is lehetőséget nyújt, a játékost pedig egyfajta árucikké, modern kori rabszolgává degradálja.
Mivel azonban teljes körű betiltása lehetetlennek és ellenőrizhetetlennek tűnik, és számos tagszövetség támogatja továbbra is, így kompromisszumos megoldásként a regisztráció erősítése, és a felső összeghatárok rögzítése kínálkozik.
Ugyancsak negatív, és még sajnálatosabb jelenség a jelenkori futballban, a játékosokkal szembeni pszichikai avagy fizikai zaklatás, megfélemlítés, amely különösen Kelet-Európában, Dél-Amerikában illetve Ázsia egyes részein nevezhető gyakorinak. Ezt a megengedhetetlen gyakorlatot az egyenlő bánásmód követelményét rögzítő különböző anti-diszkriminációs szabályozások is tiltják, azonban kiemelendő, hogy a „zaklatás” nem minden esetben valósít meg egyúttal megkülönböztetést is. Ezért ez ellen egyéb jogi eszközökkel, a munkabiztonsági és munkaegészségügyi előírások útján is fel kell venni a küzdelmet. Létezik egyebek mellett egy uniós keretirányelv, amelynek értelmében biztosítani kell a munkavállalók egészségét és biztonságát minden tekintetben. Ennek alapján születtek ún. keretmegállapodások, amelyek részletezik egyebek mellet a pszichikai nyomásgyakorlás, megfélemlítés, erőszak tilalmát is.
Kulcsfontosságú, hogy e problémával szembenézzen a nemzetközi labdarúgás, erősödjön a tudatosság és a probléma felismerése. A figyelemfelhívás teremti meg ugyanis a megelőzés és a védekezés lehetőségét. Ugyanilyen fontos természetesen a megtörtént esetek felderítése, alapos kivizsgálása, a megfelelő szankciók érvényre juttatása, valamint az áldozatsegítés. Mindenek nemcsak nemzetközi, hanem nemzeti szinten is működnie kell, összhangban a helyi jogi előírásokkal. Mindenekelőtt pedig üdvözítő lenne egy szektoriális keretmegállapodás létrehozása a labdarúgásra illetve a sport egészére vonatkozóan, amely ugyan nem bírna kötelező erővel, azonban ajánlásként mégis kikényszeríthető lenne a munkaügyi felügyeleti szervek által.
A konferencia második felében, az Európai Unió égisze alatt zajló szektoriális „Social Dialogue”, vagyis a labdarúgás ágazati szereplői közötti szociális párbeszéd keretében szemináriumra került sor, amelynek témája kifejezetten a nemzeti szintű vitarendezési testületek létrehozása és megfelelő működtetése volt. A megbeszélésen részt vettek az UEFA, a FIFA, az EPFL (európai ligák szövetsége) és az ECA (európai klubszövetség) képviselői is, valamint természetesen a FIFPro és a tagállami játékos-szervezetek delegáltjai, a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről pedig dr. Gudra Tamás és dr. Mohácsi Márta.
A megfelelő vitarendezési mechanizmus működtetését megkívánja a szerződési stabilitás követelménye, azon kívül a FIFA már évtizeddel ezelőtt kimondta, hogy a döntéshozatali jogkört tagállami szintre kell delegálni, részben az ügyteher, részben a helyi szervek behatóbb ismeretei okán. Ma már csak akkor jár el a FIFA DRC, ha a jogvita nemzetközi természetű, avagy ha nemzetközi átigazolási bizonyítvány kiállítását kérik a felek. Minden más esetben a FIFA által kötelezővé tett nemzeti vitarendezési testület (National Dispute Resolution Chamber – NDRC) hivatott eljárni.
Az NDRC működésének alapelvei a következők: pártatlan és független tagság, egyenlő képviselet elve, tisztességes eljárás, egyenlő bánásmód, költségek és eljárási idő csökkentése.
A FIFA már 2005 óta a tagállamok kötelezettségeként írja elő a fenti elveknek megfelelően működő NDRC létrehozását, amelynek természetesen összhangban kell lennie a FIA átigazolási szabályzatával és a standard eljárási szabályozással is. A rendszer előnye mindenképpen az, hogy rugalmasabb, gyorsabb döntéshozatalt tesz lehetővé, ezáltal olcsóbb is, miközben a labdarúgás specialitásainak ismerete által az NDRC képes hatékonyabban megjeleníteni a tényleges viszonyokat.
Az NDRC létrehozása során érvényre kell juttatni az egyenlő képviselet elvét, vagyis a testületben azonos számban kell jelen lennie a klubok illetve a játékosok képviselőinek, az elnök függetlensége mellett. Az egységes gyakorlatot a FIFA által kidolgozott standard eljárási szabályzat biztosítja, amelynek alkalmazása ajánlott. Az eljárásnak díjmentesnek kell lennie. A konferencián a FIFA jelen lévő tisztségviselője, Omar Ongaro külön kihangsúlyozta, hogy az egyenlő képviselet elvének az eljárás minden szintjén érvényesülnie kell, azaz amennyiben a jogorvoslati rendszerben az NDRC döntése ellen fellebbezésnek van helye, a másodfokú testületben is biztosítani kell az azonos számú jelenlétet. A jogorvoslati jog egyéb módon is biztosítható, pl. nemzeti szintű választottbíróság, vagy más, a FIFA és a FIFPro által elismert szerv által.
Hazánkban jelenleg is előkészítés alatt áll az előírásoknak megfelelő NDRC felállítása. Eközben például Franciaországban több mint egy évtizede működik már a testület, amelynek első és másodfokú szerve is megfelel a fent vázolt követelményeknek (a másodfokú szerv döntése ellen a szövetség végrehajtási bizottságához lehet fordulni). Hollandiában a labdarúgó szövetség keretein belül működő választottbírói testület tölti be az NDRC funkcióját. Portugáliában ezzel kapcsolatban kihívásokkal néz szembe a rendszer, mivel a 20 éve működő NDRC hatáskörét egy jogszabály-módosítás értelmében 2015. júliusától egy új választottbíróság veszi át.
A konferencia utolsó napirendi pontjaként szó esett a klubokon belüli fegyelmi szabályozás és fegyelmi eljárások gyakorlatáról. A kérdés azért alapvető fontosságú, mert a kötelezően alkalmazandó szerződési minimum követelmények értelmében a játékos aláveti magát a klub belső szabályzatainak, így fegyelmi szabályainak is. Emiatt kiemelten fontos, hogy ezen belső szabályok írásban kerüljenek lefektetésre, és azokat a játékos már a szerződéskötés előtt megismerhesse. A fegyelmi szabályok között mindenképpen le kell fektetni bizonyos eljárási garanciákat, pl. az alapos kivizsgálás követelményét, a fair meghallgatás és a jogi képviselet lehetőségét, a fellebbezési jogot (amely pénzbüntetés esetén halasztó hatállyal kell hogy bírjon), valamint a szankciók arányosságának elvét. Az ilyen megfelelő fegyelmi szabályozás alkalmas lehet arra, hogy kiegyensúlyozottan szabályozza a klubon belüli viszonyokat, ezáltal csökkentse a vitás esetek számát. Tehát tiszta, átlátható szabályok kellenek, amelyek kapcsán optimális esetben a játékosok érdekeit képviselő szervezetnek is van véleményezési lehetősége.
