Másodszor tartják meg szeptember 6-án a Futball éjszakája elnevezésű országos programsorozatot, amelyhez eddig 26 első-, másod- és harmadosztályú labdarúgóklub csatlakozott - adta hírül az NSO.
Tavaly ősszel a HLSZ is részt vett a megmozduláson. Szervezetünk a BVSC Szőnyi úti sporttelepén közönségsikert arató lábtenisztornát szervezett az érdeklődők részére. Az eseményről készült beszámolónk itt olvasható.
Nemcsák Károly, a szervezőbizottság elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón azzal kezdte mondandóját, hogy a Múzeumok éjszakája és a Színházak éjszakája mintájára tavaly elindított rendezvénysorozattal kapcsolatban rengeteg pozitív visszajelzést kaptak.
„Tavaly 24 helyszínen közel 20 ezren vettek részt a mintegy 250 programon, és külön öröm, hogy nagyon sok fiatalt szólított meg a rendezvény” – mondta Nemcsák Károly, aki emlékeztetett arra, hogy a Futball Éjszakája civil kezdeményezés, a szervezőbizottság csupán ajánlást ad a kluboknak a programok összeállítására.
A színészválogatott csapatkapitánya kiemelte, a célok továbbra is változatlanok: népszerűsíteni a nagyon szeretett, de ugyanakkor sokat szidott magyar labdarúgást, betekintést nyújtani a klubok életébe, ezáltal a sportágat közelebb hozni a szurkolókhoz. Hozzátette: bízik abban, hogy ennek hatására nőni fog a nézők száma a hazai stadionokban.
Borsi Dávid futsaljátékos, a szervezőbizottság tagja elmondta, az országos program keretében szeptember 6-án, pénteken megnyílnak a legnagyobb hazai csapatok edzőpályái, öltözői, bárki részt vehet kedvenc klubja vagy bármely más csapat foglalkozásain. Újdonságként idén az NB III-as klubokat is megkeresték, és közülük tízen már jelezték is a részvételi szándékukat, tizenöttel pedig még tárgyalásban állnak.
Huszonhat – köztük nyolc élvonalbeli – klub részvétele már biztosnak tűnik, és úgy gondolják, hogy végül harminc-negyven egyesület csatlakozhat – mondta Borsi Dávid, aki a várható résztvevők között említette a Ferencvárost, a Diósgyőrt, a Győri ETO-t, a Gyirmótot, a Haladást, a Békéscsabát, az MTK-t és a Vasast. A központi eseményt idén is az MTK Új Hidegkuti Nándor Stadionjában tartják, ahol a színész- és az újságíró-válogatott összecsapása zárja majd a programot.
Több klubtörténeti kiállítás is nyílik, máshol a már meglévőt tekinthetik meg a látogatók, de szerveznek X-box-, teqball- és tengóbajnokságot is. Van ahol utánpótlástornát és/vagy felnőtt kispályás kupát is terveznek, és a legtöbb pályán villanyfényes gálamérkőzéssel zárul a program.