
A hivatásos labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete, a FIFPro - melynek szervezetünk, a HLSZ is aktív tagja - április 16. napján tartotta a világszervezet Európai Divíziójának éves közgyûlését, a hollandiai Amsterdam közelében. Az egynapos konferencia programjában kiemelt helyen szerepelt a labdarúgás szereplõi - klubok és játékosok, valamint a szövetségek - közötti széleskörû szociális párbeszéd (Social Dialogue) jelenlegi helyzete, illetve a közeljövõben várható fejlõdése. E téren a FIFPro elnöksége érdemi fejleményrõl számolt be, nevezetesen arról, hogy az Európai Unió Bizottsága hivatalos munkacsoport létrehozásáról döntött, amelynek feladata a sport-szektoron belüli szociális párbeszéd intézményesítése és további erõsítése lesz. A létrehozandó bizottságban a tervek szerint 27 európai ország képviselõi vesznek majd részt, mégpedig mind a munkáltatói oldal (nemzeti labdarúgó szövetségek, illetve ligák), mind pedig a munkavállalók (vagyis a labdarúgók) képviseltetik magukat.
Az említett bizottság közeljövõben történõ felállítása azért említésre méltó eredmény, mert az ún. szociális párbeszéd, vagyis a munkáltatói, illetve munkavállalói oldal közötti folyamatos, konstruktív érdekegyeztetés az eddigiekben egyáltalán nem, vagy csak részben mûködött intézményesült formában, azaz nem volt olyan fórum, testület, amely "hivatalosan" felkarolta volna a szociális párbeszéd ügyét, pláne nem európai uniós szinten. Az Unió irányító testülete (Európai Bizottság) a jelek szerint felismerte ennek fontosságát, sõt azt is, hogy a sport-szektor speciális sajátosságai miatt nem elegendõ az "általános" kereteken belül foglalkozni e területtel, hanem elkülönült szervezetre van szükség ahhoz, hogy a szociális párbeszéd a sport, ezen belül a legnagyobb tömegeket mozgató sportág, a labdarúgás terén is igazán hatékonyan mûködhessen. Érdekes és egyben örvendetes fejlemény, hogy az említett szociális párbeszéd bizottság egyik munkacsoportjának tevékenységébe a tervek szerint egyes közép-, illetve kelet-európai országok, köztünk hazánk képviselõi is bekapcsolódnak majd, oly módon, hogy a HLSZ saját jogon delegálhat tagot ebbe a munkacsoportba. A végleges szervezeti felépítés kidolgozása, illetve a bizottsági tagok kiválasztása még folyamatban van. * * *
Tovább folytatódik a FIFPro kezdeményezésére indult nagysikerû, rasszizmus-ellenes akció, a "Show red card for racism" (Mutassunk piros lapot a rasszizmusnak!) kampány is, amelynek legfrissebb eseményeirõl ugyancsak beszámolt a FIFPro képviselõje. A legerõsebb európai bajnokságok (Premier League, Primera Division) számos sztárjátékosa - így például Thierry Henry, Samuel Eto'o, Rio Ferdinand, és még sokan mások - önkéntesen, társadalmi munkában vállal szerepet e nemes célt szolgáló kampányban. A program szervezõi mérkõzések keretében transzparenseken, hangosbemondó útján közölt felhívásokban, valamint a sztárjátékosokkal készített exkluzív interjúkat felhasználva szólítják fel az európai futballtársadalmat a faji megkülönböztetés határozott elutasítására. * * *
További érdekességként a FIFPro ezzel foglalkozó bizottsága tájékoztatta a jelenlévõket a mûfüves borítású futballpályákkal kapcsolatos legújabb statisztikai adatokról. Ezek szerint az európai országok többségében, csakúgy mint hazánkban, a professzionális bajnokságban nincs, vagy csak elvétve található olyan csapat, amelynek saját pályája mesterséges borítással rendelkezik. Országonként átlagosan 1-2 ilyen klubról tudunk, egyedül Hollandia rendelkezik kiugró mutatóval, itt az elsõ- és másodosztályban hozzávetõleg tíz körüli a mûfüves pályák száma. (Érdekességként megemlítendõ, hogy például az osztrák Red Bull Salzburg csapatának vadonatúj, ultramodern mûfüves pályája a közelgõ Eb egyik helyszíneként szerepel, azonban - mivel az UEFA nemzetközi mérkõzéseken nem engedélyezi a mesterséges borítás használatát - a torna idejére eltávolítják (!) a teljes borítást, és a helyére természetes gyepszõnyeget telepítenek.) * * *
A konferencia keretében bemutatkozott a FIFPro-tagországok elõtt a francia illetõségû Video Profile cég, amely egészen különleges szolgáltatást kínál a labdarúgók, illetve klubok számára; az egyes játékosokról saját felhasználásra, illetve a csapatkeresés elõsegítése céljából demo-anyagot készít, igény szerint akár egy, vagy több mérkõzést, vagy akár egy egész szezon valamennyi meccsét feldolgozva. A videofelvételen az adott játékos legjobb megmozdulásai szerepelnek kiemelten, ám ha a játékos saját célra, a hibák kielemzése céljából rendeli meg a felvételt, úgy természetesen minden megmozdulását tartalmazhatja az anyag. A cég ügyfelei között számos klub is található, amelyek részben a csapat játékának elemzése, részben a leigazolni kívánt új játékosok elõzetes megtekintése céljából választják a játékos-megfigyelés ezen kényelmes formáját.
* * *
|