A Honvéd hivatalos honlapján megjelent beszámoló szerint a szerb Nikola Mitrovics - és teljes családja - megkapta a magyar állampolgárságot.
A Honvéd beszámolója
A papírra pillantva már kerestük is, hogy hol kell aláírni vagy éppen, hogy hol az az egy, de tény, a kis Vuk Mitrovic nemcsak szép házat rajzolt (miközben húga, Una virágokkal díszítette a papírt), hanem a Kispest-tábor tagjainak szívét is megdobogtatta volna a művével. A rajz egyébként az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal egyik különtermében készült, ahol a Mitrovic család éppen a magyar állampolgársági eskütételére várt. Miután pedig az utolsó virág is a helyére került (sőt, a gyerekek díjnyertes fotósunk, Balogh Dávid fényképezőgépét is kipróbálták), el is kezdődött az ünnepség.
„Én Nikola Mitrovic esküszöm, hogy Magyarországot a hazámnak tekintem. Magyarország hű állampolgára leszek, az Alaptörvényt és a jogszabályokat tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen“ – mondta újdonsült honfitársai mellett az állampolgársági esküt Nikola Mitrovic, felesége és két gyermeke.
A 36 esztendős középpályás 2010 nyarán érkezett (először) Magyarországra, az Újpest, a Fehérvár, a ZTE és a Honvéd játékosaként nyolc éve futballozik hazánkban, amelyet családjával együtt egyértelműen az otthonának tart.