A Puskás Akadémia szerdán bejelentette, hogy egy évre kölcsönbe került klubjukhoz az NK Osijek védekező középpályása, Benedik Mioc.
(Fotó: pfla.hu)
"A huszonhárom éves Benedik Mioc az eszéki klub neveltje, 2013 júliusában került fel az első csapatba, kölcsönben megfordult a Segesta Sisaknál, az NK Beliscénél és az NK Visnjevacnál is. A fiatal horvát védekező középpályás 98 mérkőzésen lépett pályára kék-fehérben, ez idő alatt ötször vette be az ellenfelek kapuját és kétszer adott gólpasszt. A Prva Liga idei küzdelmeiben négy találkozón lépett pályára, s ugyanennyiszer kapott bizalmat az Európa-liga selejtezőiben is. Az egyéves kölcsönszerződést aláíró Mioc bemutatkozó nyilatkozatában elmondta: jól ismeri klubunkat, így nem volt nehéz meghoznia a döntést."
Természetesen az átigazolási időszak utolsó napjaiban máshol is akadnak játékosmozgások. A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Lázár Pállal.
A labdarúgó NB II egyik újoncánál, a Tiszakécskénél folytatja pályafutását Batizi-Pócsi Balázs – számolt be róla a klub honlapja.
A Nemzeti Sport információi szerint Márkvárt Dávid és Molnár Gábor sem tagja már a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia keretének. A Nemzeti Sport a csakfoci.hu-hoz hasonlóan úgy értesült, hogy a háromszoros válogatott Márkvárt Dávid és Molnár Gábor távozott az NB I-ben hat forduló után nyeretlen, 11. helyezett Puskás Akadémiától.