A labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE hivatalos honlapján közölte, hogy kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött Koszó Balázzsal. A védő a Mosonmagyaróvártól érkezik Zalaegerszegre.
A 29 éves Koszó Balázs a nemrég véget ért szezonban alapembernek számított Mosonmagyaróváron, egy mérkőzés kivételével mindegyiket végigjátszotta. Megfordult korábban többek között Kecskeméten is: 59 NB I-es találkozón lépett pályára a klub színeiben, egy gólt szerzett.
A Rangadó értesülései szerint a Soroksárról távozó Lucsánszky Tamás visszatér Nyíregyházára, ő lehet a Szpari vezetőedzője ősztől.
Közben a játékosállomány is frissült két új érkezővel. Gajdos Zsolt a Haladástól érkezett a Szparihoz, a 24 éves támadó korábban Szolnokon, Csákváron, Békéscsabán, a Puskás Akadémiában és a Videotonban is szerepelt.
A 27 éves Papp Máté Budaörsről igazolt a Nyíregyházához. A támadó több poszton bevethető, így szélső középpályásként is használható. Pályafutása során futballozott a Ferencvárosban és Siófokon is, és tagja volt több korosztályos válogatottnak.
Mindkét játékossal két évre szóló szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus.
(Információ: NSO, Rangadó)