Szombaton, a Honvéd győztes bajnoki mérkőzését követően menesztették Erik van der Meer vezetőedzőt. Hétfőtől Supka Attila tölti be a két napja megüresedett posztot.
A kispesti klubtulajdonos, George F. Hemingway vasárnap este egy sportműsorban beszélt Van der Meer távozásáról. Előkerült az a nyilatkozat, amit a holland szakember a Voetbal Internationalnak adott – a tulajdonos először Van der Meernek adott igazat, vasárnap este azonban keményen fogalmazott: „Soha nem azt nézem, hogy az ember mit csinál, nem az a fontos. Azt nézem, hogy az edző tudja-e teljesíteni azokat a célokat, amiket én gondolok. Van der Meernél is ezt néztem. Aztán jött az a bizonyos holland újságcikk. Olyan dolgokat mondott, amikért elbocsátás jár. Ez az ember valamilyen szinten gyengeelméjű, normális edző nem nyilatkozik így." – idézi a klubtulajdonost az NSO.
A Honvéd nem közös megegyezéssel vált meg a holland szakembertől, hanem egyoldalúan bontotta fel a szerződését.
A Honvéd hivatalos közleménye szerint hétfőfől Supka Attila a csapat új vezetőedzője.
Erik van der Meer helyett Supka Attila, lesz az OTP Bank Liga 4. helyén álló Bp. Honvéd vezetőedzője. A szakember hazatért a Honvédhoz, hiszen pályafutása jelentős részét Kispesten töltötte. 1974 és 1982 között a Bp. Honvéd labdarúgója, majd két alkalommal (2006-tól 2008-ig és 2011-től 2012-ig) a csapat vezetőedzője volt. Edzői pályafutását Sopronban kezdte, majd két évig Ausztriában dolgozott. A 2002/2003-as szezonban már az NBI-es Békéscsaba szakmai munkáját irányította. Pályafutása eddigi legsikeresebb éveit Debrecenben töltötte. A Lokival három bajnoki cím és két Szuperkupa-győzelem aktív részese volt. 2006 őszén edzőként tért vissza Kispestre, és 2007 tavaszán már a Honvéddal is sikeres tudott lenni, hiszen bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, ahol korábbi csapatát a Debrecent fektette két vállra. 2007-ben elnyerte az év edzője címet. 2008 tavaszán távozott Kispestről, majd egy zalaegerszegi és egy ciprusi kitérő után 2011-ben újra visszatért a Bozsik Stadionba és a bajnokság végén a Honvédot a 4. helyre vezette, ami azt jelentett, hogy a Honvéd az Európa Ligában indulhatott. A csapatot azonban már nem ő vezette az albán Flamurtari ellen, mert időközben a Pécsi MFC-hez szerződött. Pécs után a Soproni VSC, legutóbb pedig a Szeged 2011 vezetőedzője volt. Supka Attila szerződése 2019. június 30-ig szól.