A Profisport cikke felidézi Szabó Zsolt játékvezető hosszú pályafutásának főbb állomásait, ami az NB I 33. fordulójában, az Újpest-Debrecen mérkőzéssel zárul.
Mintha csak tegnap lett volna 1989. február 2-a, amikor egy szőke hajú gyerek asszisztált a Csepel-BMTE előkészületi ifjúsági mérkőzésen Péter Csabának. Ő Szabó Zsolt volt. Akkor ez a név még csak egy újonc játékvezető neve volt, aki nem gondolta, hogy 10.712 nap múlva az Újpest-Debrecen bajnoki mérkőzésen, 2018. június 2-án befejezi aktív játékvezető pályafutását, NB. I-es rekorderként.
Múltidézés:
Az első mérkőzés után néhány héttel, 1989. március 11-én levezette élete első serdülő mérkőzését is (Magyarposztó-Szigetszentmiklós). Zsolt szorgalmának köszönhetően 1990. nyarától már a BLSZ I-es keretben került, ahol 1991. június 12-én BLSZ I-es mérkőzést vezetett, míg előtte pár héttel NB. III-ban asszisztensként is bemutatkozhatott. A feltörekvő fiatal játékvezető sorra kapta a küldéseket, így asszisztálhatott Ring Jánosnak Magyar Kupa mérkőzésen.
1993. januárjától már NB. III-as besorolást kapott Szabó Zsolt. Nem sokat kellett várni a Szentendrei Petőfi – Szondi Velence mérkőzés vezetésre. Fél évvel később Szabó asszisztensként debütált a másod osztályban, akkor Szarvason asszisztálhatott László György játékvezetőnek.
A küldések csak folyamatosan jöttek. Ő vezette 94 telén a Ferencváros-Strum Graz előkészületi mérkőzést. Részt vett asszisztensként Hidasi Gyula NB. II-es debütálásán is Tiszavasáriban.
1996 nyarától Szabót a legmagasabb osztályba sorolták. Nem sokat kellett várni a bemutatkozásra, hiszen szeptember 7-én a Vác-PMFC mérkőzést vezette Kiss Bélával és Hidasi Gyulával. Utólag érdekes lehet, hogy Szabó Zsolt hű asszisztense Kispál Róbert első NB. I-es mérkőzésén pont Szabónak asszisztált 1998. április 4-én.
A sikeres NB-s működésnek köszönhetően 1999. januárjától nemzetközi keretbe sorolták. Pár hónappal később Libanonban vezetethetett mérkőzéseket közel egy hónapon át. Szabó nemzetközi karrierje is elindult. Külföldi bajnokikat, válogatott mérkőzéseket vezetett.
Szabó 2012. május 1-én a Magyar Kupa döntő levezetésére kapott megbízást, ahol Szpisják Zsolt és Kelement Attila asszisztált.
2014. szeptember 20-án megdöntötte az eddigi csúcstartó Bede Ferenc rekordját. Szabó a DVTK-Honvéd mérkőzéssel (272. mérkőzése) egyeduralkodóvá vált az élvonalbeli játékvezetők között.
Szabó Zsolt a mai napig összesen 320 NB. I-es találkozót vezetett le, amelyeken 1491 sárgalapot osztott ki és 91 játékost állított