Kedves Játékosok!
Míg a cikksorozat első részében a 2016. július 1-jétől kötelezően alkalmazandó, az MLSZ Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat 7. számú mellékletét képező, honlapunkon is letölthető MINTASZERZŐDÉSNEK a LABDARÚGÓK SZERZŐDÉSEN ALAPULÓ JOGAIT ÉS KÖTELEZETTSÉGEIT taglaló fejezeteit mutattuk be nektek részletesen, a második rész a SPORTSZERVEZETEK KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSÁVAL ÉS AZOK ÉRTELMEZÉSÉVEL foglalkozott, a harmadik részben pedig a MUNKASZERZŐDÉS AZON KÖTELEZŐ ÉS EGYÉB TARTALMI ELEMEIVEL foglalkoztunk, amiket egy munkaszerződésnek minimálisan tartalmaznia kell és speciális jelentőséggel bír a sportolói jogviszonyok esetén, valamint mind a két fél érdeke is, hogy azok írásban is rögzítve legyenek. A negyedik rész a munkaszerződés megszűnésének és megszüntetésének különböző formáival folytatódik.
A munkaszerződés megszűnésének és megszüntetésének TÖBB MÓDJA is rögzítésre került a mintaszerződésben. Ennek azért is van jelentősége, mert a munka törvénykönyvében szabályozott alapeseteken kívül kifejezetten a sportolói jogviszonyoknál a gyakorlatban találkozunk egyéb megszüntetési lehetőségekkel is. Valamennyi részletszabály különös jelentőséggel bír.
Mindenekelőtt el kell különítenünk a SZERZŐDÉS AUTOMATIKUS MEGSZŰNÉSÉT és a FELEK KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉST, vagy bármelyik fél kezdeményezésére gyakorolt FELMONDÁST.
Automatikusan megszűnik a szerződés, amennyiben a szerződéses IDŐTARTAM LEJÁRT, azaz a határozott időtartamra kötött sportszerződés idejét kitöltötték a felek, és nem is kívánnak hosszabbítani. Szerződéshosszabbítás esetén a meghosszabbított szerződés végén szűnik meg automatikus jelleggel, minden különösebb jogcselekmény és nyilatkozat nélkül a szerződés, valamint automatikusan szűnik meg a szerződés a MUNKAVÁLLALÓ HALÁLÁVAL, és abban az esetben is, amennyiben a MUNKÁLTATÓ – klubot üzemeltető gazdasági társaság – JOGUTÓD NÉLKÜL MEGSZŰNIK, tehát felszámolási eljárás alá kerül vagy végelszámolás esetén.
KÖZÖS MEGEGYEZÉS tipikusan akkor fordul elő a gyakorlatban, amikor mind a két fél szeretné megszüntetni a korábban köztük létrejött szerződést. Elmondható, hogy elsősorban békés úton szeretnék elvarrni a szálakat, és sikerül kölcsönösen megegyezni valamennyi részletszabályban. Így példának okért előfordul ez akkor, amikor vagy a klubnak nem úgy alakultak a tervei a játékossal, ahogy az eredetileg indult, vagy pedig a játékosnak sikerült új klubot találnia, kedvezőbb feltételekkel, és a távozás elé a klubnak sem áll szándékában akadályokat gördíteni. A megállapodásnak az elszámolásra vonatkozó pontjaiban foglaltak jelentőségére azonban nyomatékosan szeretnénk felhívni a figyelmet. Amennyiben a klubnak még van kifizetni valója felétek – bármilyen jogcímen – annak ÖSSZEGSZERŰSÉGE legyen RÖGZÍTVE ÍRÁSBAN is, mivel abban az esetben, ha olyan passzus szerepel a szerződésben, hogy „a felek egymással elszámoltak, és rögzítik, hogy további igénnyel nem lépnek fel egymással szemben”, később nehéz lesz vitatni azt, hogy habár lenyilatkoztátok a klub nem tartozik nektek, valójában az volt az egyezség, hogy azért 1-2 havi lelépési pénz még kifizetésre kerül nektek.
A felmondással történő megszüntetés bizonyos feltételek előfordulása esetén mind a két fél számára nyitva álló lehetőségként kerül szabályozásra a mintaszerződésben. A munkáltató FELSZÁMOLÁSI- VAGY CSŐDELJÁRÁS TARTAMA ALATT, vagy abban az esetben szüntetheti meg a munkaviszonyt, amennyiben a MUNKAVISZONY FENNTARTÁSA ELHÁRÍTHATATLAN KÜLSŐ OK KÖVETKEZTÉBEN LEHETETLENNÉ VÁLIK, vagy ha a muNKÁLTATÓ CSAPATA KIESIK ABBÓL AZ OSZTÁLYBÓL, AMELYBEN A SZERZŐDÉSKÖTÉS IDŐPONTJÁBAN SZEREPELT, vagy onnan bármely okból KIZÁRJÁK, vagy NEM KAP LICENSZET az adott bajnokságban a következő évi induláshoz. A munkáltató ez utóbbi felmondási jogot csak a BAJNOKSÁG UTOLSÓ HIVATALOS MÉRKŐZÉSÉTŐL SZÁMÍTOTT 30 NAPON BELÜL JOGOSULT GYAKOROLNI. A 30 nap után gyakorolt felmondás elkésett.
Amennyiben a munkáltató csapata kiesik abból az osztályból, amelyben a szerződéskötés időpontjában szerepelt, és a MUNKÁLTATÓ EGYOLDALÚAN – a közös megegyezéssel történő munkaszerződés-módosításra ez az eset nem vonatkozik (!) – 30% MÉRTÉKET MEGHALADÓAN CSÖKKENTI a munkavállaló személyi alapbérét a mintaszerződés 16. pontjában foglaltakkal összhangban – azaz a szerződés elválaszthatatlan mellékletét képező egyéni feltételekben rögzített részletszabályoknak is jelentősége van – a munkavállaló is jogosult a munkaviszonyt megszüntetni felmondással. A logikája az, hogy bizonyos mértékű, 30%-ot meghaladó személyi alapbér csökkentés esetén nem várható el a játékostól, hogy ne keressen jobb feltételekkel új klubot magának. Különben a jelentős munkabércsökkentés esetén akár a saját, illetve családja megélhetése is veszélyeztetve lenne. Így amennyiben 30%-ot meghaladóan csökkentik a béreteket egy NB1-ből történő kiesés esetén, jogosultak vagytok új klubot keresni. Úgyszintén akkor is, amennyiben a csapatot kizárják abból a bajnoki osztályból, ahol a szerződéskötés időpontjában szerepelt, vagy nem indul, illetve nem kap licenszet. Technikailag azonban fel kell mondani írásban – igazolhatóan át kell a felmondást adni a másik félnek – a szerződést, mivel az MLSZ Versenyigazgatósága csak ebben az esetben igazolhatja, hogy a játékengedélyeteket visszakapjátok, és azonnal, szabadon igazolhattok másik csapathoz. A 30 nap erre az esetre is vonatkozik, azaz felmondási jogot csak a BAJNOKSÁG UTOLSÓ HIVATALOS MÉRKŐZÉSÉTŐL SZÁMÍTOTT 30 NAPON BELÜL vagytok jogosultak gyakorolni.
A 38-as pont az AZONNALI HATÁLYÚ FELMONDÁST szabályozza a másik fél szerződéses viszonyból származó LÉNYEGES KÖTELEZETTSÉGÉNEK MEGSZEGÉSE esetére, vagy EGYÉBKÉNT OLYAN MAGATARTÁS TANÚSÍTÁSA esetén, ami a JOGVISZONY FENNTARTÁSÁT LEHETETLENNÉ TESZI. Így különösen, amennyiben hónapok óta nem kaptok fizetést, nem várható el, hogy továbbra is a klubnál maradjatok. Csak úgy azonban nem lehet továbbállni. Minimum 45 napos fizetési késedelem esetén fel kell szólítani a klubot az elmaradt bér rendezésére, és amennyiben a jelenlegi MLSZ szabályozás szerinti 10 napos időtartam úgy telik le, hogy a klub továbbra sem fizet, fel tudjátok mondani a szerződést.
Nemcsak a klub szerződésszegése esetén tudjátok felmondani a szerződést, hanem A TI – BIZONYOS – SZERZŐDÉSSZEGÉSETEK ESETÉN IS FEL TUDJA MONDANI A KLUB A SZERZŐDÉST, így a mintaszerződés 39-es pontjában foglaltakra különös figyelmet legyetek szívesek fordítani. Egy doppingbüntetés, vagy tiltott sportfogadásban történő részvétel, edzésekről való igazolás nélküli hiányzás megalapozhatja a felmondást, a versenyengedély visszavonásáról és a 3 hónapot vagy 5 mérkőzést meghaladó játéktól való eltiltásról nem is beszélve, de akár egy vér- és vizeletvizsgálat megtagadása is súlyos következményekkel járhat.
Mindig vegyétek tehát komolyan a szerződéses kötelezettségeket, a jogaitokkal pedig egy-egy visszás helyzetre nézve nem árt, ha tisztában vagytok, azzal, hogy természetesen mindig készséggel állunk rendelkezésetekre bármilyen felmerülő kérdés esetén. A teljes körű tanácsadás érdekében azonban az egyedi esetek részleteinek ismerete nélkülözhetetlen, így továbbra is bátorítunk mindenkit, hogy a HLSZ munkatársaihoz bármikor fordulhattok segítségért az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
E-mail: profifoci@profifoci.hu
Cím: 1132 Budapest, Nyugati tér 5. III./2.
Web: www.profifoci.hu
Telefon: 06 (1) 237-6050
Fax: 06 (1) 332-4573
Cikksorozatunk ötödik részében AZ EGYÉB JOGKÖVETKEZMÉNYEK ALKALMAZÁSA és a VEGYES RENDELKEZÉSEK címet viselő fejezetekkel fogunk foglalkozni. Addig is forduljatok hozzánk bizalommal!
Sportbaráti Üdvözlettel:
Hivatásos Labdarúgók Szervezete