A tesztelésben az Európai Labdarúgó-szövetséggel együttműködő Synlab honi leányvállalatának kereskedelmi és marketingigazgatója betekintést engedett a vállalat munkájába: a cég referenciáiról, mintavételi protokolljáról és a szakmai kihívást jelentő értékelésekről beszélt a Nemzeti Sportnak..
Több mint egy hónapja annak, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) együttműködési megállapodást kötött a Synlabbal, Európa vezető orvosdiagnosztikai szolgáltatójával, amely a 2020–2021-es idényben az UEFA-rendezvények koronavírus-tesztelését végzi. A cégcsoport több mint negyven országban, köztük Magyarországon is működik, ahol az elmúlt időszak legnagyobb volumenű beruházását hajtotta végre 2019-ben: Csepelen nyitotta meg a közép-európai régió legnagyobb humán-egészségügyi laborját. A hatezer négyzetméteren elterülő telephelyen történik a magyar felnőtt- és korosztályos válogatottak, valamint a nemzetközi kupaporondon szereplő magyar klubcsapatok számára előírt koronavírustesztek értékelése is sok más laborvizsgálat mellett.
„Európa számos országában elérhetők vagyunk, amelyekben az UEFA rendezvényeket szervez – mondta lapunknak Póda Tamás, a Synlab magyarországi leányvállalatának kereskedelmi és marketingigazgatója. – A Synlab-csoport az elmúlt években több labdarúgó-szövetséggel és ligával kötött megállapodást: a Serie A, a Premier League, a Bundesliga és a La Liga is partnerünk. Ezek meghatározták az UEFA-együttműködést, cégünknek kellő referenciája volt. A spanyolokkal a legszorosabb a viszony, nemzetközi szinten évek óta dolgozunk a Barcelonával és a Real Madriddal is. Magyarországon az NB I programjának lebonyolításában is részt veszünk, segítjük néhány klub munkáját azzal, hogy lefolytatjuk a laborvizsgálataikat.”
A koronavírus-tesztelés az UEFA Return to play protokollján alapul, amelynek értelmében minden mérkőzés előtt sor kerül az összes játékos, a teljes szakmai stáb, a játékvezetők és a stadionban dolgozó alkalmazottak tesztelésére RT-PCR-módszerrel, és csak a negatív eredménnyel rendelkezők vehetnek részt a mérkőzésen, illetve léphetnek a stadion területére.
„A mi feladatunk, hogy a mintákat huszonnégy órán belül megvizsgáljuk. UEFA-rendezvények esetében mérkőzésekhez van kötve a tesztelések száma, ami attól függ, hogy az adott csapat hazai pályán vagy idegenben játszik-e: ha otthon fogadja ellenfelét, a meccs előtti napon, ha utazik, a találkozó előtti harmadik vagy második napon vetik alá tagjait vizsgálatnak – magyarázta Póda Tamás. – A mérkőzés előtt legkésőbb hat órával rendelkezésre kell bocsátanunk az eredményeket. Néhány példával élve: a Magyarország–Oroszország Nemzetek Ligája-mérkőzés előtti napon történt a magyar mintavétel az UEFA protokolljának megfelelően, ez nagyjából két órát vett igénybe. Ezután a mintákat bevittük a csepeli laboratóriumba, ahol elvégeztük az értékelést, majd vasárnap reggel elérhetővé tettük a kapott eredményt, így a csapat felkészülhetett az aznap esti mérkőzésre. Amikor a nemzeti válogatott Törökországba utazott a csütörtöki mérkőzésre, kedden volt a mintavétel, s a különítmény szerdán a kapott eredmény tükrében repülhetett.”
Noha a Synlab mindig idejében elvégzi a munkáját, vannak szakmailag nagyobb kihívást jelentő kiértékelések – Póda Tamás a felvetődő problémákról is beszélt.
„Vannak minták, amelyeket többször is meg kell vizsgálnunk. A negatív leleteket viszonylag hamar ki lehet adni, ám ha nem negatív a vizsgálat, az még nem jelent biztos pozitív eredményt, mivel lehet invalid vagy inkonkluzív is. Előbbi eset akkor fordul elő, ha a páciens nem tartotta be az előírásokat, emiatt a minta valamilyen gátló anyagot tartalmaz, amely a PCR-reakció sikertelenségét okozza. Utóbbi esetben pedig gyenge, nem reprodukálható pozitivitási jel keletkezik, emiatt követés és a vizsgálat megismétlése javasolt új mintavételből. Ilyenkor többször is lefolytatjuk az eljárást, hogy teljes felelősséggel állapíthassuk meg az eredményt. Egy átfutás legalább három-négy órát vesz igénybe, előtte pedig szeparálni, izolálni kell a mintákat, ezzel szintén megy az idő. A vizsgálatok elvégzésén túl a járványügyi labornak jelentési kötelezettsége is van, egy nap kétszer küldünk adatokat az országos szakmai információs rendszerbe. Ha pozitív esetet találunk, kötelességünk a magyar jog szerint eljárni: értesítenünk kell a mintavételt végző orvost, valamint a hatóságokat is. Jó darabig biztosan nem tűnik el a koronavírus az életünkből, úgyhogy be kell rendezkednünk arra, hogy középtávon velünk lesz.”