Amint arról hétfő esti hírünkben beszámoltunk, a HLSZ közgyűlésén elhangzott: a rohamosan fejlődő női labdarúgás immár fontos és sikeres tényezője a sportágnak külföldön és itthon egyaránt. A játékosok érdekvédelmét ellátó nemzetközi szervezet, a FIFPro tavaly májusban létrehozott egy női bizottságot, ami kimondottan a hölgyek érdekképviseletét hivatott ellátni.
Itthon is komoly lépések történtek (és történnek) a női szakág felzárkóztatása érdekében. Az MLSZ augusztus 31-ei híre szerint a labdarúgó-szövetség 77 pontos fejlesztési terve után most azon dolgoznak, hogy az országos és megyei szint közé beemeljenek egy új szintet, ami a női labdarúgás regionális fejlődését segíti elő. A szövetségnél 2020-ig látványos eredményeket kívánnak elérni ezen a területen.
További fontos mérföldkőnek nevezhetjük, hogy a férfiaknál profi csapatot működtető egyesületeknek kötelezővé tették a női utánpótlás-bajnokságokban csapatot indítani. Ez a folyamat jelenleg is zajlik, és azt remélhetjük tőle, hogy a következő években számottevően megnő a női felnőtt labdarúgás háttérbázisa.
- Új projekt az elitképzés és nevelés, az összes közül talán ezt tartom a leginkább szívügyemnek. Szeretnék minél több lányt helyzetbe hozni, és elérni, hogy vezetőként tudjanak dolgozni a labdarúgásban – nyilatkozta Dénes András szakágvezető. – Ehhez az első lépéseket már megtettük a Hivatásos Labdarúgók Szervezete felé, két joghallgató lánnyal elkezdtük szervezni a női labdarúgók érdekvédelmét. Ezen a fronton csak a kezdőlökés megadása lehet a feladatom, később önszervezővé kell válnia a területnek. Az egyik külföldön játszó női labdarúgóval a játékosok képviseletének, divatos szóval menedzselésének szervezését kezdtük el. Itt is igaz, hogy a szövetségnek csak a rendszer beindításában szabad szerepet vállalnia. A női labdarúgók jellemzően ingyen igazolnak külföldre, vagyis egyedül a klubok nem járnak jól, ha légiósnak állnak játékosai, a szövetség pedig nem dolgozhat a klubok ellen, nem lehet szervezője a játékosok külföldi szerződésének. Ezen a területen az „öt k” a kulcsszó: képviselet, konferenciák, képzések, kutatások és karrier. Ha ezt az öt szót meg tudjuk tölteni tartalommal, sok mindent megvalósíthatunk a női labdarúgás társadalmi szerepéből.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete a hétfőn lezajlott közgyűlésére meghívta Tatai Krisztina labdarúgót (Astra HFC), akinek a részvétele szimbolikus jelentőségű volt a rendezvényen – kifejezte azt a törekvésünket, ami a hölgyek felé való nyitás elvén alapszik.
Krisztina jól érezte magát közöttünk, és reméljük, hogy a jövőben érdekvédelmi tevékenységünkkel egyre markánsabb módon jelen lehetünk a női labdarúgásban.