A dunaszerdahelyiek egykori csapatkapitánya és közönségkedvence júliustól az Akadémia kapusedzőjeként tevékenykedik majd a DAC-nál, adta hírül a klub honlapja.
A taksonyi születésű Novota János (szül. 1983. november 29.) 2008-ban Szencről érkezett Dunaszerdahelyre. 2011-ig összesen 67 bajnokin védte hálónkat, közben fél évig a görög élvonalban, a Panserraikos együttesénél szerepelt. A DAC-ból a bécsi Rapidhoz igazolt, ahol hat évet töltött. Ez idő alatt bemutatkozott a szlovák válogatottban is. Tavaly nyáron a Debreceni VSC-hez távozott, ahol mindössze egy bajnoki mérkőzésen szerepelt.
Idén februárban kiderül, hogy Novota aortatágulás miatt kénytelen befejezni pályafutását. A profi sporttal ugyan aktívan már nem, de edzőként továbbra is kapcsolatban marad. Méghozzá egykori sikerei színhelyén, Dunaszerdahelyen! Júliustól a MOL Akadémia fiatal kapusai fognak az irányítása alatt készülni.
„Ez egy teljesen más funkció lesz, mint amihez hozzá voltam szokva. Nagyon örülök az új szerepkörömnek, hiszen nem mindennapos dolog, hogy valaki az aktív pályafutása befejeztét követően rögtön élvonalbeli klubtól kap ajánlatot. Azt szeretném, ha a gyerekek örömüket lelnék az edzésben, és hogy minél nagyobb sikereket érjenek el.” - nyilatkozta Novota.