A Vasas szurkolói nemcsak az edzőcserét követő szép győzelemnek örülhettek a hétvégén (Vasas-Cegléd 5-1), hanem annak is, hogy a csapatban az utolsó 16 percre csereként pályára lépett a 17 esztendős Rétyi Róbert, aki rögtön egy szép góllal tette le névjegyét. Hab volt a tortán, hogy az ellenfél csapatában pályán volt testvére, a 20 éves Rétyi Tamás is.
Természetesen boldogan nyilatkozott a vártnál sokkal szebb bemutatkozás után a Vasas honlapjának.
- Még mindig nehezen tudom felfogni, hogy bajnoki mérkőzésen is betaláltam - kezdte Rétyi. - Pénteken derült ki, hogy benne leszek a meccskeretben, ekkor Szanyó Károly azt mondta, ha lehetősége lesz rá, be fog cserélni. Nagyon boldog vagyok, hogy ez megtörtént. A kispadon még volt bennem némi izgalom, de ahogy beálltam, elmúlt, köszönhetően annak is, hogy a társak folyamatosan biztattak. A vezetőedzőnk azt kérte tőlem, hogy használjam ki a gyorsaságomat, húzzak befelé és ha lesz lehetőségem, bátran célozzam meg a kaput. Szerencsére sikerült betartanom az edzői utasítást. Az pedig külön öröm számomra, hogy a testvérem ellen debütálhattam, hiszen a bátyám a Cegléd játékosa. Remélem, minél többször bizonyíthatok majd a felnőtt csapatban.