Az NB III-as osztályozó párharcok után új klubként regisztráltuk adatbázisunkban a Szeged-Csanád II és a Dunaföldvár csapatát.
Némi magyarázatra szorul a harmadik új klub, a Haladás VSE identitása. Mivel az NB II-ben szerepel egy Haladás nevű csapat, szinte adná magát, hogy a szintén szombathelyi Haladás VSE, mint "fiókcsapat", úgy szerepeljen, mint "Haladás II"...
Még sincs így!
Némi utánjárással sikerült kibogozni a két klub közötti kapcsolat mibenlétét. Ebben sokat segített Somfalvi Csaba, továbbá Szántó Erzsébet ügyvezető, aki szervezetileg mindkét klubban szerepet vállal.
Először azt tisztáztuk, hogy az 1919-ben alapított egyesület az NB III-as osztályozót most sikerrel megvívó Haladás VSE, így a Magyar Kupában elért három ezüstérem (1975, 1993, 2002) is ehhez a klubhoz tartozik.
Bonyolítja a dolgot, hogy az NB I-es bronzérem (2008-2009) viszont a most NB II-es Haladás sikere, tehát a szombathelyi labdarúgás legveretesebb eredményei nem egy klubhoz köthetőek!
Szintén magyarázatra szorul, hogy a két klub ugyanazt az 1919-es történelmi címert használja. Ez azért lehetséges, mert az NB II-ben szereplő Haladás külön engedélyt kapott erre a Haladás VSE menedzsmentjétől.
A rendelkezésre álló adatok alapján a jelenleg NB II-es Haladás 2004-ben alakult.
"2002-ben az elveszített kupadöntők és az újabb kiesést követően, Bíró Péter személyében új tulajdonos érkezett a klubhoz, ám az üzletember cserben hagyta a csapatot 2004 nyarán. A Lombard tulajdonosa elvitte a gárda élvonalbeli indulási jogát Pápára. Szombathelyen a semmiből kellett néhány nap alatt előteremteni az új klub alapjait: a városvezetők Dobány Lajost jelölték a feladatra, aki 2010 júliusáig ellátta az ügyvezetői teendőket. A futballcsapat Szombathelyi Haladás néven az NB II-ben tudott elindulni."
(www.magyarfutball.hu)
A Haladás VSE - amely klub a 2004 nyara előtti minden eredményt birtokol - az alábbiak szerint kapcsolódott be ismét a felnőtt labdarúgásba.
"A Zanati Kulturális és Sport Egyesület nyitott kapun kopogtatott a Haladás VSE-nél. A megyei másodosztályban vitézkedő együttes vezetősége úgy határozott, hogy együttműködési megállapodással keresi fel a zöld-fehér klubot. Ennek eredményeként a 2020-2021-es szezon során a Zanati KSE-Haladás VSE néven indít csapatot a két egyesület."
(www.magyarfutball.hu)
A Haladás VSE szereplése:
2022-2023. Vas Megyei I. oszt.: Haladás VSE (1.)
2021-2022. Vas Megyei I. oszt.: Haladás VSE-Zanati SE (6.)
2020-2021. Vas Megyei II. oszt., Észak: Zanati KSE-Haladás VSE (1.)
Korábbról, a 2004 és 2020 közötti időszakból nem áll rendelekzésre információ a Haladás VSE felnőtt bajnokságban való indulásáról.