Az MTK Budapest vezetése mindenben megállapodott Lucsánszky Tamással, így a következő időszakban ő irányítja vezetőedzőként az NB I-ben 7. helyen álló csapatot - adta hírül hétfő délután az MTK hivatalos honlapja.
Az 52 éves szakember korábban sikeresen dolgozott több helyen is: 2014-ben ő juttatta fel az élvonalba a Nyíregyházát, ahol azonban már nem ő vezette a csapatot. 2016-ban pedig a statisztikák alapján a legeredményesebben dolgozó hazai edzőnek számított a profi osztályokat tekintve: abban az évben a megszerezhető pontok közel 70%-át gyűjtötte be a Soroksár élén, csapatával sokáig feljutó helyen állt többek között a Nyíregyháza, a Puskás Akadémia, a ZTE vagy a Békéscsaba előtt. Az összes bajnoki osztályban van aranyérme, ahol eddig dolgozott.
Polyák Balázs sportigazgató részletesen beszélt arról, mi indokolta az edzőváltást.
– Hadd kezdjem azzal, hogy először is megköszönjem Feczkó Tamásnak az eddigi közös munkát, hiszen köszönettel tartozunk neki azért, amiért visszajuttatta a csapatot az NB I-be. Hosszú távon terveztünk vele, az élvonalban is eredményesen kezdődött a közös munka, így megvolt a remény arra, hogy a jó teljesítmény a szezon során a lehető leghosszabb ideig kitartson. Azonban a jó kezdés után bekövetkezett egy komolyabb megtorpanás, gödörbe került a csapat játékban, és az eredmények sem jöttek, és ez a válság már hosszabb ideje tartott. Az utolsó 12 mérkőzésből csak három alkalommal tudtunk nyerni, nyolc vereség mellett, miközben a mezőny jelentős része ennél kiegyensúlyozottabban szerepelt, főleg igaz ez a tavaszi idényre. Az sem mellékes szempont, hogy a kevésbé sikeres szereplés mellett, ahogy említettem a játékban is éreztünk visszaesést, ebből az állapotból kellett most kizökkenteni a csapatot.