Besenyőtelek — Csak a vakszerencsén múlt, hogy nem végződött súlyosabban az NB II élcsoportjához tartozó Vác futballistáinak autóbalesete.
A Blikkben megjelent cikk arról ír, hogy Balajti Ádám és játékostársa úgy ültek autóba, hogy előtte jelentős mennyiségű, 3 liter sörnek megfelelő alkoholt fogyasztottak. A kocsit az egykor az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett válogatottban is szereplő játékos, Balajti vezette, annak ellenére, hogy az autó csapattársa tulajdona volt, aki átengedte neki a kormányt.
A páros októberben Besenyőtelken, a főúton haladt, Ádám előzésbe kezdett, amikor észrevette, hogy az előtte haladó autós szintén ugyanezt a manővert hajtja végre. Ezt észlelve Balajti, hogy elkerülje az ütközést, a kocsit balra kormányozta, de elveszítette uralmát a jármű felett, és nekikiütközött egy betonoszlopnak, végül a labdarúgók Opel Astráját a háziorvosi rendelő kerítése állította meg.
Mindenki szerencséjére a karambol idején senki nem járt arra, és a futballisták is egy karcolás nélkül úszták meg a balesetet.
A helyszínre érkező járőr megszondáztatta a sofőrt: mivel a műszer elszíneződött, Balajtit vérvizsgálatnak vetették alá. A teszten minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a sportoló ittasan vezette oszlopnak az autót.
Az eset a bíróságon kötött ki, ahol mindkét futballistát – Balajti társát azért, mert átengedte a vezetést egy láthatóan ittas embernek – első fokon pénzbüntetésre ítélték.
A Blikk úgy tudja, hogy Balajtinak hétszázezer, társának pedig háromszázezer forintos bírságot kell fizetnie. Ezenfelül a volánnál ülő Balajtit a vezetéstől is hosszabb időre eltiltották.
Az ügynek nincs vége: az ítélet nem jogerős, ugyanis az ügyészség és a focista jogi képviseletét ellátó dr. Lichy József ügyvéd is fellebbezett.
- Természetesen fellebbeztünk a bíróság döntése ellen, hiszen védencem – szerencsére – senkiben nem tett kárt, azt pedig nagyon megbánta, hogy ittas állapotban ült a volán mögé – közölte dr. Lichy József, Balajti Ádám védője.
A focista a Blikken keresztül üzent az olvasóknak és rajongóinak.
– Hibát követtem el, felelőtlenül cselekedtem, megbántam a tettemet, és tanultam a történtekből – üzente a Blikk olvasóinak az ittasan balesetezett focista. – A jövőben csak a pályán elért teljesítményemmel szeretném felhívni magamra a figyelmet, hiszen még komoly terveim, céljaim vannak a labdarúgásban. Örvendetes módon a történtek nem befolyásolták a pályán nyújtott teljesítményemet, ugyanis gólokkal és gólpasszokkal járultam hozzá jelenlegi csapatom jó szerepléséhez – összegezte Balajti Ádám.