Az utánpótláskorú Köböl Krisztián a Mészöly Focisuliban nevelkedett és az elmúlt évben a Vízművek felnőtt csapatában játszott bajnoki mérkőzéseken. A Vasas és a Kubala Akadémia közösen szerződtette.
Köböl 18 évesen, február óta rendszeresen heti 3 alkalommal a Vasas felnőtt csapatánál vett részt edzéseken és teljesítményével meggyőzte Szanyó Károly vezetőedzőt, hogy érdemes leigazolni. Négy évvel ezelőtt volt már egy Vízművekből igazolt labdarúgó, aki értéke lett a Vasasnak és bemutatkozott a magyar válogatottban, bízunk benne, hogy Kleisz Márk után Krisztián is sikeres karriert építhet a klubunkban.
“Köböl Krisztián egy kiváló alkatú, a labdával remekül bánó támadó középpályás, aki átlag feletti rúgótechnikával rendelkezik. Krisztiánt a Kubala akadémiával közösen igazoltuk le úgy, hogy edzésen a felnőtt csapattal készül, ha jól teljesít bajnoki mérkőzésen is számítunk rá, de az ősz folyamán az U19-es kiemelt osztályú utánpótláscsapatban is szerepet kap a Kubala Akadémiában" - mondta Domonyai László klubigazgató az új igazolásról a Vasas honlapjának.