Hosszúra nyúlt felújítási időszak és engedélyeztetési procedúra után az Újpest FC csütörtökön megegyezett az NSK vezetőivel és újra birtokba veszi a Szusza-stadiont. A létesítményben mégsem a lila-fehérek, hanem a Vasas fogad először ellenfelet, a hétvégén a Gyirmót látogat a Megyeri útra.
Az Újpest FC közleménye
Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy közel egy év szünet után jövő héttől ismét a Szusza Ferenc Stadionban játsszuk majd hazai meccseinket. Klubunk vezetősége az elmúlt hetekben és az utóbbi napokban többször is tárgyalóasztalhoz ült a Nemzeti Sportközpontok (a továbbiakban „NSK”) vezetőivel, hogy mihamarabb megállapodás születhessen a hazatérésünkről.
A ma este aláírt szerződés értelmében, továbbá, ha az MLSZ és a hatóságok megadják a szükséges engedélyeket, március 1-én a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Szusza Ferenc Stadionban fogadjuk majd a zalaegerszegiek csapatát, és természetesen március 4-én a zöld-fehér riválisunk ellen is a Megyeri úton lépünk majd pályára. A megállapodás értelmében a tavaszi szezon hátralévő hazai összecsapásain is az egyetlen és az örök otthonunkban fogadjuk majd ellenfeleinket.
Köszönjük az NSK-nak az egyeztetéseken tanúsított együttműködésüket.