Amint arról korábban beszámoltunk, idén Hollandiában rendezik meg a (most is zajló) Hajléktalan világbajnokságot. A világ hivatásos labdarúgóit tömörítő FIFPro, mint az esemény támogató partnere, nemes kezdeményezéssel kívánta tovább emelni a világjáték fényét; Fair Play-díjat alapított, amit mind a nyolc játéknapon odaítélnek egy-egy labdarúgónak.
A szeptember 12. és 19. között zajló rendezvényen több mint félezer férfi és női játékos mutatja meg tudását. A FIFPro tisztában van vele, hogy ez a verseny a játékon túl sokkal többről szól, mint arról, hogy ki lesz a végső győztes, a világbajnok. Hajléktalan, kirekesztett emberek nemes küzdelme ez. Mindannyian szeretnék visszaszerezni helyüket a társadalomban, és akiket a játékosszervezet minél jobban támogatni kíván céljaik elérésében.
A mérkőzések alatt a játékvezetők feljegyzik azoknak a nevét, akik különösen sportszerűek, az ellenféllel szemben méltányosan viselkednek. A játéknapok végén a játékvezetők megbeszélik, hogy közülük ki kapja meg a díjat. Így összesen nyolc labdarúgó fog részesülni az elismerésben.
– Magam is voltam játékos, így tudom, hogy milyen fontos egy sportolónak a győzelem – mondta Tony Higgins, a FIFPro szóvivője. – Azonban a hajléktalan emberek világbajnoki küzdelme elsősorban nem ettől különleges, hanem attól, hogy ezek az emberek vissza szeretnék nyerni az önbecsülésüket és újra irányítani akarják az életüket. Ez az igazi cél, amiért itt ötszázan pályára lépnek. Mindnyájan egy közösséget alkotunk, szükségünk van egymás kölcsönös tiszteletére. Remélem, hogy a rendezvény végén mind az ötszáz résztvevő elmondhatja magáról, hogy ő is nyertese ennek a világbajnokságnak!