A héten meghívó érkezett Angyalföldre Hollandiából. A Vitesse akadémiájának vezetője, Gerry Hamstra látta el kézjegyével a dokumentumokat, melyben négy U14-es Vasas-játékost invitálnak egy hétnapos tartózkodásra – adta hírül a Vasas Kubala Akadémia honlapja. A fiúkat a nyári, budapesti Vitesse táborban, illetve korábbi látogatásaik alkalmával szerzett benyomások alapján választotta ki a holland csapat akadémiájának stábja.
A négy játékos – Bocskay Bertalan, Katona Csongor, Németh András, Szegezdi Tamás – 2015.11.19-én, hétfőn utazik Arnhembe, és 2015.11.25-én, vasárnap érkezik haza. A kint eltöltött idő alatt edzéseken, mérkőzéseken és egy tornán is szerepelnek a srácok, akik rengeteg tapasztalattal gazdagodhatnak, és az angyalföldiek reményei szerint a Vitesse szakemberei is elismerően nyilatkoznak majd teljesítményükről.
A játékosokat a Kubala Akadémia delegációja - György Tamás tulajdonos, Csúri Csaba ügyvezető igazgató, Tuboly Frigyes szakmai igazgató, Fehér Csaba Vitesse program felelős, Tóth Attila scout vezető - is elkíséri. A szakmai stáb ez idő alatt egyezteti a következő évek programját, és a két klub közötti együttműködés részleteit a holland csapat vezetőivel.