A csütörtöki évzáró után sem állt meg az élet Csákváron, a keret több tagjával is azonnal tárgyalóasztalhoz ültek a vezetők – adta hírül az NB II-ben 7. helyezett klub hivatalos honlapja.
A hétvégére eldőlt, hogy hat játékos is távozik, illetve távozhat: Vaszicsku Gergő visszatérhet Felcsútra, a jobb oldali védő, Wild Tamás az NB III Keleti csoportjában feljutásra pályázó Ceglédnél folytatja pályafutását, s vele tarthat a támadó Erős Dávid is. A középső védő Sötét Dávid az NB III Nyugati csoportjából előre lépni akaró Mosonmagyaróvárral “kacérkodik”, a középpályás Szekér Dávid harmadosztályú fővárosi klubokkal tárgyal, míg Mihály Dávid több másodosztályú ajánlat közül válogathat. Valamennyi távozó a több játéklehetőség reménye miatt döntött úgy, hogy elhagyja a csákvári együttest.
A színfalak mögött az erősítésként kiszemeltekkel is javában tárgyalnak a klub vezetői. Akad, akivel már mindenben megegyeztek, s már csak az aláírás hiányzik a szerződésről, ám ennél többet egyelőre nem árult el a menedzsment.