Pénteken volt egy éve, hogy leukémiában elhunyt Rakaczki Bence, a Diósgyőr 20 éves kapusa. Az évfordulón megalakult a Rakaczki Bence Alapítvány a DVTK utánpótlás sportjáért kuratóriuma, amely céljai közt Bence emlékének ápolását és egy nemzetközi nagypályás U18-as torna szervezését tűzte ki.
Az alapítvány kuratóriumának tagjai: Fuhrmann Géza, a DVTK utánpótlás szervezési igazgatója, a kuratórium elnöke; dr. Rakaczki Tamás, Bence testvére; prof. dr. Nagy Kálmán, Bence kezelőorvosa, Stefán Zoltán, a miskolc-szirmai görög katolikus parókusa, Veréb György, Bence kapusedzője; Oláh Ferenc, a DVTK aranycsapatának csapatkapitánya; Tamás Gábor, a DVTK SE elnöke.
Fuhrmann Géza, az alapítvány kuratóriumának elnöke ismertette a célokat. Első helyen Rakaczki Bence emlékének ápolását, szellemiségének megőrzését említette. Ezt követően jelentette be, hogy még idén egy nemzetközi nagypályás tornát szervez az alapítvány a DVTK-val közösen, az U18-as korosztály számára. Ezen kívül az alapítvány támogatni kívánja a DVTK és Miskolc utánpótlás sportolóit, valamint beteg miskolci sportoló gyerekek támogatása is szerepel a kitűzött célok között.
A sajótájékoztatót követően a kuratórium tagjai Szabó Tamással, a DVTK ügyvezetőjével és Eperjesi Gáborral, az egykori jóbaráttal és csapattárssal együtt ellátogattak Rakaczki Bence sírjához, ahol a szűk családdal közösen gyertyát gyújtottak és elhelyezték a megemlékezés koszorúját is (fotó és hír: dvtk.eu).