Szerdán megkezdődött a franciaországi Európa-bajnokság második csoportköre. Az eddigi tanulságokat levonva megállapítható, hogy a "kis csapatok" ma már komoly ellenfelei a "nagyoknak". Ezt a tételt ma is igazolták a pályára lépő együttesek.
Az angoloktól pontot szerző Oroszország a Wales-től vereséget szenvedő szlovákok ellen meglepetésre egy félidő alatt két gólt kaptak, és a Szbornajának szünet után is csak a szépítés sikerült a 80. percben. Az oroszok utolsók, a szlovákok másodikok a B-csoportban.
Románia az első negyedórában csak vergődött ellenfele szorításában. A helyzeteit elpuskázó Svájc nagy árat fizetett a pontatlanságért, ugyanis egy könnyen befújt tizenegyesből a románok megszerezték a vezetést. Fordulás után Svájc viszonylag hamar egyenlíteni tudott, de újabb gól(ok) híján döntetlen maradt az állás (1–1).
Este a házigazda Franciaország megszenvedett Albánia válogatottjával. A jóval esélyesebb franciák képtelenek voltak realizálni a tudásbeli különbséget, miközben ellenfelük a romboláson túl formás és veszélyes akciókat is vezetett. A kapufák mindkét oldalon "munkában" voltak. A vége felé egyre nagyobb fölénybe kerültek Pogbáék, de ezen az estén szinte semmi nem jött össze nekik... A 90. perc és a hosszabbítás azonban kárpótolta a nézőket, mert előbb Griezmann, majd a 96. percben Payet is betalált a hálóba (2–0).
A házigazdák második győzelme azt jelenti, hogy ők már bejutottak a legjobb tizenhat közé az A-csoportból.
Eredmények:
Oroszország–Szlovákia 1–2 (0–2), Lille, gólsz.: Glushakov (80.), ill. Weiss (32.), Hamsik (45.)
Románia–Svájc 1–1 (1–0), Párizs, gólsz.: Stancu (18., 11-esből), ill. Mehmedi (57.)
Franciaország–Albánia 2–0 (0–0), Marseille, gólsz.: Griezmann (90.), Payet (96.)