A múlt héten szerződtetett grúz Zaka Beglarishvili mellett a próbajátékon szereplő belga(-algériai) Mohamed Mezghrani is elutazott a Budapest Honvéd törökországi edzőtáborába. Mezghrani leigazolása már fél évvel korábban is felvetődött, a Honvéd megfigyelői pedig több korábbi mérkőzését is látták, s ennek ismeretében tartott az edzőtáborba a klubbal - adta hírül a honvedfc.hu portál.
A Belgiumban nevelkedő jobb oldali védő aztán élőben is – a Ludogorec elleni felkészülési mérkőzésen, illetve az edzéseken – jó benyomást tett a szakmai stábra, s miután a klubvezetés is egyezségre jutott a labdarúgóval, Mezghrani fél+kétéves szerződést kötött a Honvéddal.
A 24 esztendős futballista Belgiumban született, és ott is kezdett focizni, az FC Brüsszelben nevelkedett, majd a Standard Liége korosztályos, illetve tartalékcsapatában szerepelt. A folytatásban a KV Turnhout, aztán a KFC Duffel játékosa volt, később pedig Hollandiába szerződött, az RKC Waalwijk együtteséhez. Az őszi szezont az algériai USM Alger csapatánál töltötte, s szabadon igazolhatóként érkezett a Honvédhoz.