A Hivatásos Labdarúgók Szervezetének delegációja összekötötte a kellemeset a hasznossal és kedden délelőtt látogatást tett Telkiben, a Feröer-szigetek elleni Eb-selejtező mérkőzésre készülődő magyar válogatottnál. Természetesen nem üres kézzel érkeztünk. Elvittük Böde Dánielnek, Dzsudzsák Balázsnak és Gera Zoltánnak az őket megillető díjakat, amiket – igazolt távollétük miatt – nem tudtak átvenni a 2015. május 18-án megtartott
HLSZ Jubleumi Gálán.
Dzsudzsák Balázs és a HLSZ elnöki tisztségét betöltő Gera Zoltán az elmúlt 25 év legjobb csapatában kapott helyet a Nemzeti Sport internetes szurkolói szavazása alapján (a teljes csapat: Király Gábor – Dragóner Attila, Juhász Roland, Telek András – Dárdai Pál, Détári Lajos, Dzsudzsák Balázs, Lipcsei Péter – Gera Zoltán, Illés Béla, Kiprich József).
Gera Zoli ezen felül a 2014–2015. évi idény legjobb mezőnyjátékosának járó trófeát is birtokba vette.
Böde Dániel a 2014–2015. évi idény legjobb csapatának tagjaként vette át a jól megérdemelt elismerést (gyanítjuk, hogy a következő alkalommal már a gólkirályt megillető trófea is hozzá kerül majd...).
– Örömmel konstatáltuk, hogy a Feröer ellen készülődő válogatott tagjai kiegyensúlyozottan, jókedvűen várják az igen fontos Eb-selejtező mérkőzést. Egy kicsit bepillanthattunk a kulisszák mögé, hiszen a pótlólagos díjátadásra közvetlenül a taktikai értekezlet előtt és annak helyszínén került sor – számolt be az eseményről dr. Horváth Gábor főtitkár. – Reméljük, hogy ezzel a néhány díjjal sikerült megadni az alaphangulatot és látogatásunk jó hatással lesz a válogatott keret játékosaira!