Az Újpest hivatalos honlapján hétfőn megjelent évértékelőben a klub ügyvezetője sok nehézség mellett sikerként tartja számon a fiatalok sikeres beépítését, továbbá azt, hogy jól sikerült az edzőváltás.
Berta Csaba évértékelője
Ha hirtelen az egész szezonra gondolsz, melyik szó jut eszedbe először?
Nagyon hektikus. Az előző nyarat megelőző klub tulajdonlását érintő események miatt viszonylag későn tudtunk elkezdeni igazolni, játékosokat beépíteni, amely nagyon meglátszott az őszi szezon eredményein, gyakorlatilag rögtön 8-10 pont előnyt adtunk a mezőnynek. Ezek után folyamatosan kezdtünk összekovácsolódni. (...) A tavaszi szezonban az edzőváltás is sikeresnek bizonyult, hiszen közvetlenül utána 4 meccsen 10 pontot szereztünk.
Az idény elején kitűzött célokat mennyire sikerült megvalósítani?
A célok az európai kupaindulás és a saját nevelésű és fiatal játékosok beépítése, értékük növelése volt. Az első sajnos nem sikerült, a bajnokságban az előbb említett okok miatt, míg a Magyar Kupában szerencsétlenül, tizenegyesekkel búcsúztunk a Puskás Akadémia ellen. A fiatalok beépítése és értéknövelése viszont kimondottan jól sikerült, hiszen az idei évben két saját nevelésű játékosunkat tudtuk értékesíteni komolynak mondható összegért. Emellett pedig Csoboth Kevin teljesítménye válogatott meghívót ért, továbbá Varga Balázs, Szabó Bálint, Mucsányi Márk és Fehér Csanád is érdemben . (...) Mindezt ráadásul úgy teszi, hogy nem kezelik egy szinten a nagy utánpótlásbázisokkal, mint például Ferencváros, Honvéd vagy Vasas, csupán körzetközponti szinten működik, jóval kisebb egyesületekkel egy kategóriában.
(...)
Végezetül egy kicsit tekintsünk a jövőbe is! Mit lehet tudni az igazolásokról?
Úgy tűnik, hogy a keret magja egyben marad. Természetesen lesznek távozóink, erről a klub a következő két hétben igyekszik tájékoztatást adni mindenkinek. Ami az igazolásokat illeti, a kritikus posztokat próbáljuk megerősíteni, amint tudunk konkrétumokkal szolgálni, tudatni fogjuk a szurkolóinkkal.