A Ferencváros bajnokcsapata Gróf Dáviddal erősítette meg a keretét - adta hírül hétfőn a fradi.hu portál.
Az FTC közleménye
A kapus számára nem ismeretlen az Üllői út környéke, hiszen játszott már korábban a Fradi utánpótlás-csapataiban (2003-ban). Később a Vasas akadémiáján pallérozódott, majd 2006-ban a skót Hibernian U20-as együtteséhez szerződött, itt debütált is a felnőttek között. Ezt követően volt több angol és német klub labdarúgója.
2015-ben tért vissza Magyarországra, első itthoni szezonját az NB II-es Csákvárnál töltötte, majd szerződtette őt a Honvéd.
Gróf már az első kispesti szezonjában beverekedte magát a kezdőbe, azóta minden bajnoki alkalmával az ő nevével indult a kezdő tizenegy – 84 mérkőzésen volt kezdő zsinórban. Ilyen hosszú sorozatot egyetlen más jelenlegi NB I-es futballista sem ért el. Nagy szerepe volt abban, hogy a Honvéd megnyerte a bajnokságot a 2016/17-es szezonban, hiszen 25 meccsén csupán 22-szer találtak be a kapujába, és 10 összecsapást hozott le kapott gól nélkül.
Mind Bernd Storck, mind - korábbi klubedzője - Marco Rossi is többször meghívta már a magyar válogatott keretébe. Igazi tizenegyesölő kapus, hét büntetőből négyet is kifogott ebben a szezonban.