Játékos kereső

Férfi

Áprilisban indul az új rendszer

2014-12-03 18:49

Nagyobb kontroll mellett az eddigi öt-tízről három százalékra csökkentenék az ügynökök jutalékát.

Áprilisban indul az új rendszer


Új szabályozás
a közreműködői (játékos-ügynöki)
tevékenységre vonatkozóan


Nemcsak a HLSZ tagságát jelentő hivatásos játékosokat, hanem a szélesebb labdarúgó társadalom valamennyi szereplőjét is foglalkoztatja, érinti a játékos-ügynökök szerepével kapcsolatban hamarosan életbe lépő néhány változás. Figyelemmel arra, hogy személyes találkozásaink, a csapatlátogatások alkalmával folytatott beszélgetések során is egyre többször merül fel kérdés a tárgykörben, igyekeztünk összefoglalni a reform okait, előzményeit és legfontosabb következményeit. 

2015. április 1. napján hatályba lép a FIFA új szabályzata az átigazolási / szerződéskötési eljárásoknál igénybe vett közreműködői tevékenységre vonatkozóan („Regulation on Working with Intermediaries” – kb. „A közreműködők igénybevételének szabályai”), amely a jelenleg hatályos – utoljára 2007. októberében módosított – Játékos-ügynöki Szabályzat helyébe lép majd.

Az új szabályozás bevezetéséről végső soron a FIFA idei Közgyűlése döntött 2014. júniusában, miután a FIFA Végrehajtó Bizottsága már márciusban jóváhagyta a játékos-ügynöki tevékenységet teljes mértékben új alapokra helyező szabályzatot. A jóváhagyást egy kiterjedt és hosszadalmas egyeztetési folyamat előzte meg, amelynek során szakértői munkacsoportok dolgozták ki és véleményezték a tervezett szabályozást, a FIFA, a kontinentális konföderációk (UEFA stb.), labdarúgóklubok és a labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete (FIFPro) képviselőinek részvételével.

Az új szabályozás kidolgozását még 2009-ben határozta el a FIFA éves Közgyűlése, miután megállapítást nyert, hogy a jelenlegi ügynöki licencrendszer nem működik kellő hatékonysággal (statisztikai adatok alapján a nemzetközi átigazolásoknak csupán 25-30%-át „hozza tető alá” hivatásos játékos-ügynök).
Az új szabályozástól azt várják, hogy átláthatóbb és egyszerűbb rendszert teremtsen, amely könnyen adaptálható és alkalmazható az egyes tagországokban, és nem jelent indokolatlan adminisztrációs többlet terheket. Az egyeztetési folyamat során a szakértői munkacsoportok minden szóba jöhető szempontot és opciót megvizsgáltak és elAz eddigi emeztek, annak érdekében, hogy olyan rendszert hozzanak létre, amely a nemzetközi labdarúgásban érintett valamennyi szereplő fél – klubok, játékosok, sportági szakszövetségek, ligák – számára méltányos és elfogadható lesz. A szabályozás megújításának célja nem a szabályok könnyítése, az előírások számának csökkentése (dereguláció) volt, hanem épp ellenkezőleg, a minél teljesebb körű ellenőrizhetőség és átláthatóság megteremtése azon magán- és jogi személyek tevékenységét illetően, akik játékosok vagy klubok képviseletében járnak el az átigazolások, illetve munkaszerződések létrehozása során.

Az új szabályozás immár nem a játékos-ügynöki tevékenység végzésére való jogosultságot korlátozza (mint a jelenlegi licenc-rendszer), hanem magát a tevékenységet próbálja leszabályozni bizonyos kötelező előírások, alapelvek bevezetése által. Az új szabályozás hatálya alatt a játékosok illetve klubok szabadon választhatják meg a tranzakciók során nevükben eljáró közreműködők személyét, azonban a közreműködőkkel létesített jogviszonyaikban jó néhány szabálynak meg kell felelniük.

Lássuk tehát dióhéjban, melyek a jövő év áprilisától hatályos új szabályozás legfontosabb elemei!

A szabályozás hatálya
A szabályozás azon személyek (természetes vagy jogi személyek) tevékenységére vonatkozik, akik/amelyek közreműködőként járnak el valamely játékos vagy klub képviseletében, új sportszerződések megkötése vagy átigazolások létrehozása során.
A FIFA Alapszabályában „hivatalos személyként” definiált személyek nem végezhetnek közreműködői tevékenységet.

Alapvető elvek
A kluboknak illetve játékosoknak kellő körültekintéssel kell eljárniuk a közreműködő személyének kiválasztása során. Ennek megfelelően, csak olyan közreműködőt választhatnak, aki aláírta a szabályzat mellékletét képező Nyilatkozatot, illetve akivel a szabályozásnak megfelelő tartalmú képviseleti szerződést kötöttek.

Regisztrációs rendszer
Az átláthatóság érdekében a közreműködőként eljáró személyeknek az adott ország labdarúgó szövetségénél regisztráltatniuk kell magukat valamennyi olyan tranzakció vonatkozásában, amelyben közreműködőként járnak el. A regisztráció feltétele, hogy a közreműködők aláírják a szabályzat mellékletét képező Közreműködői Nyilatkozatot, amelyet hivatalosan be kell nyújtaniuk azon tagország labdarúgó szövetsége részére, amely országban tevékenykednek. A Nyilatkozat aláírása az új szabályozás nélkülözhetetlen eleme, mivel ennek aláírása által a közreműködő kinyilvánítja, hogy valamennyi FIFA-, konföderációs illetve szövetségi szintű szabályozásnak megfelel, feddhetetlen előéletű, és megfelel a tevékenységre vonatkozó követelményeknek. A közreműködő és ügyfele (a játékos illetve klub) között létrejött Képviseleti Szerződést ugyancsak be kell nyújtani az adott ország labdarúgó szövetsége részére minden egyes ügylet esetében. Ugyanez vonatkozik a már létező munkaszerződések újratárgyalására, megújítására is.
Az egyes tranzakciók során a közreműködő szolgáltatását igénybe vevő játékosnak illetve klubnak kell benyújtania a szövetség felé a közreműködő által aláírt Nyilatkozatot (illetve az esetleges további dokumentumokat, amiket a szövetség szabályozása előír).

Képviseleti Szerződés
A klubok illetve játékosok és a közreműködők között létrejött Képviseleti Szerződésben rögzíteni kell bizonyos alapvető információkat. A felek nevén és aláírásán felül a képviseleti szerződésnek tartalmaznia kell pl. azt, hogy a szerződés pontosan milyen szolgáltatásra terjed ki, milyen jellegű jogviszony van a felek között (munkaerő-közvetítésre vagy tanácsadásra szól stb.), valamint úgyszintén fel kell tüntetni a szerződésben a közreműködő díjazásának mértékét és feltételeit, a fizetés ütemezését, illetve a szerződés időtartamát.

Bejelentés és közzététel
A közreműködőt igénybe vevő játékosoknak illetve kluboknak minden esetben be kell jelenteniük a labdarúgó szövetség felé a megállapodás szerinti díjazás mértékét. Ezen felül, az átláthatóságot szolgálja az az előírás, miszerint a labdarúgó szövetségnek évente (március hónap végéig) nyilvánosságra kell hoznia valamennyi regisztrált közreműködő nevét, a közreműködésükkel érintett egyedi tranzakciókat (átigazolások), valamint a szövetség alá tartozó klubok és játékosok által az egyes közreműködők részére kifizetett díjazásra vonatkozó adatokat. Utóbbi alatt az egyes játékosok illetve klubok által kifizetett díjazás konszolidált, összesített összegét kell érteni.

Díjazás
Az új szabályozás arra is kísérletet tesz, hogy racionalizálja a közreműködők részére fizetendő díjazás mértékét. Ajánlásként került megfogalmazásra, hogy a díjazás legfeljebb az átigazolt játékos bruttó alapbérének (a szerződés teljes időtartamára vetítve) vagy a klubok közötti átigazolási díj összegének 3%-a legyen. (A jelenlegi gyakorlat az 5 és 10% közötti díjazás.) Ezen felül kötelező érvénnyel került rögzítésre, hogy fiatalkorú játékos átigazolása esetén a közreműködő nem tarthat igényt díjazásra. (Jelenleg 17 éves vagy idősebb játékos átigazolása esetén jár a díjazás, de az ügynök nem köthet szerződést 16 éves kor alatti játékossal.)
A klubok között fizetendő átigazolási díj, képzési kártalanítás vagy egyéb összegek nem fizethetők a közreműködő részére vagy rajta keresztül, és nem részesíthető a közreműködő a játékos jövőbeni átigazolása esetén fizetendő díjazásból sem.

Összeférhetetlenség
A kluboknak és a játékosoknak biztosítaniuk kell, hogy ne álljon fenn érdek-összeütközés, összeférhetetlenség a közreműködő tevékenységével kapcsolatban. Amennyiben a közreműködő személyére vonatkozóan összeférhetetlenség áll fenn, és ezt írásban jelzi a tranzakcióban érintett felek irányában, úgy a felek írásbeli hozzájárulása szükséges a tárgyalások megkezdéséhez.

Szankciók
A szabályok megsértése esetén alkalmazandó szankciók kidolgozása és érvényesítése az egyes tagországok labdarúgó szövetségének hatáskörébe tartozik. A szövetségek ugyancsak kötelesek nyilvánosságra hozni a közreműködőkkel szemben alkalmazott szankciókat, valamint tájékoztatni az ilyen esetekről a FIFA Fegyelmi Bizottságát annak érdekében, hogy a Bizottság esetlegesen döntsön az alkalmazott szankció kiterjesztéséről, a világszerte egységes jogalkalmazás érdekében, összhangban a FIFA Fegyelmi Szabályzatával.

Ellenőrzés
A FIFA Fegyelmi Bizottsága folyamatosan ellenőrizni fogja, hogy a tagországok labdarúgó szövetségei bevezették-e az új szabályozásból eredő minimális követelményeket, érvényre juttatják-e ezeket a kötelezettségeket és előírásokat.


A fent részletezett tartalmú új szabályozás tehát 2015. április 1. napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a FIFA jelenlegi Játékos-ügynöki Szabályzata („Players’ Agents Regulations”). Ezen időponttal automatikusan megszűnik a jelenlegi ügynöki licenc-rendszer, az eddigiekben kiadott játékosügynök-licencek érvényüket vesztik, és az azt kibocsátó szövetség részére visszaszolgáltatandók.

Az egyes országok labdarúgó szövetségei az új szabályozás hatályba lépését követően kötelesek a szabályzatban foglalt alapelveket és előírásokat, mint egyfajta minimális követelményrendszert bevezetni, saját szabályzatukat megalkotni, a FIFA szabályaival és az esetlegesen irányadó nemzeti jogi szabályozással összhangban. Tehát a szövetségek a fenti irányvonalak között akár többlet kötelezettségeket is előírhatnak a közreműködői tevékenységre nézve. Mindazonáltal leszögezendő, hogy sem a FIFA szabályzat, sem az annak alapján létrehozandó nemzeti szintű szabályozás nem érintheti magának a munkaszerződésnek, illetve átigazolási megállapodásnak az érvényességét, azokra nézve nincs joghatása.

A játékos-ügynökök közül sokan egyébként sérelmesnek és jogszerűtlennek tartják a FIFA új szabályozását, elsősorban a licencrendszer és a képzési- / vizsgakötelezettség eltörlése miatt, mert állításuk szerint így megnyílik a lehetőség a szakképzetlen személyek előtt az ügynöki tevékenység végzésére, a „kontárok” pedig ártanak a labdarúgás egészének, ezen kívül a korrupció lehetőségét is erősítik, állítja az angol játékosügynök-szervezet, amely az Európai Bizottsághoz fordult ez ügyben.

NB I, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Paks 15 9 4 2 29-16 31
2. Ferencvárosi TC 15 9 3 3 37-16 30
3. Puskás Akadémia 16 7 6 3 27-20 27
4. Fehérvár 15 7 3 5 31-24 24
5. Debrecen 16 7 3 6 24-21 24
6. MTK 16 7 3 6 18-25 24
7. Újpest FC 16 6 3 7 24-31 21
8. Diósgyőr 15 6 2 7 21-24 20
9. Kecskemét 16 6 2 8 24-28 20
10. ZTE 16 4 3 9 21-33 15
11. Mezőkövesd 15 4 2 9 17-24 14
12. Kisvárda 15 3 2 10 14-25 11
NB II, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Nyíregyháza 17 12 4 1 39-14 40
2. ETO FC Győr 17 12 2 3 37-21 38
3. Vasas 17 9 5 3 42-19 32
4. Kozármisleny 17 9 4 4 34-21 31
5. Szeged-Csanád 17 7 9 1 18-13 30
6. Kazincbarcika 17 5 8 4 20-18 23
7. Gyirmót 17 5 8 4 23-22 23
8. Budafoki MTE 17 6 7 4 18-20 22
9. Csákvári TK 17 6 4 7 18-22 22
10. PMFC 17 5 7 5 6-10 22
11. Soroksár 17 5 6 6 17-18 21
12. Honvéd 17 5 6 6 18-20 21
13. Haladás 17 4 7 6 22-27 19
14. BVSC-Zugló 17 4 5 8 12-23 17
15. Tiszakécske 17 3 7 7 17-21 16
16. Siófok 17 3 4 10 13-31 13
17. Ajka 17 3 2 12 10-22 11
18. M.magyaróvár 17 2 4 11 15-37 10
NB III Észak-Kelet, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Putnok FC 17 12 3 2 44-14 39
2. Kisvárda II 17 10 4 3 30-18 34
3. Cigánd 17 9 6 2 32-13 33
4. Debrecen II 17 9 4 4 39-22 31
5. Eger 17 7 5 5 18-18 26
6. DEAC 17 7 5 5 22-23 26
7. Újpest II 17 8 1 8 32-32 25
8. Tiszaújváros 17 7 4 6 31-24 25
9. Karcag 17 7 4 6 25-22 25
10. Diósgyőr II 17 6 4 7 27-32 22
11. REAC 17 6 1 10 19-39 19
12. Hatvan 17 4 7 6 22-30 19
13. Sényő FC 17 4 5 8 25-36 17
14. Salgótarjáni BTC 17 3 6 8 16-27 15
15. Tiszafüred 17 3 4 10 25-34 13
16. Gyöngyösi AK 17 1 3 13 16-39 6
NB III Dél-Kelet, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Békéscsaba 17 15 1 1 47-11 46
2. ESMTK 17 12 3 2 47-16 39
3. Kőrösladány 17 11 3 3 40-20 36
4. Hódmezővásárhely 17 8 6 3 24-15 30
5. Monor 17 8 2 7 32-30 26
6. Dabas 17 7 5 5 22-26 26
7. BKV Előre 17 7 3 7 22-28 24
8. Szolnok 17 6 6 5 26-25 24
9. Pénzügyőr SE 17 6 3 8 25-26 21
10. Vasas II 17 5 6 6 24-24 21
11. Honvéd II 17 5 4 8 28-32 19
12. Martfű LSE 17 5 3 9 23-35 18
13. Füzesgyarmat 17 5 2 10 18-38 17
14. Kecskemét II 17 3 5 9 18-26 14
15. Cegléd 17 2 3 12 17-46 9
16. Szeged-Csanád II 17 1 5 11 14-29 8
NB III Észak-Nyugat, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Tatabánya 17 12 3 2 35-16 39
2. Veszprém 17 11 4 2 39-17 37
3. III. Ker. TVE 17 10 4 3 29-16 34
4. Bicskei TC 1 17 10 3 4 25-16 33
5. Dorog 17 7 6 4 28-21 27
6. Gyirmót II 17 7 4 6 36-41 25
7. Kelen Sport Club 17 7 2 8 20-28 23
8. Balatonfüred 17 6 5 6 27-28 23
9. Puskás Ak. II 17 5 7 5 24-22 22
10. Komárom VSE 17 5 7 5 20-23 22
11. SC Sopron 17 5 5 7 27-24 20
12. ETO FC Győr II 17 5 4 8 22-27 19
13. Budaörs 17 5 3 9 22-31 18
14. Haladás VSE 17 4 4 9 22-29 16
15. ZTE II 17 3 3 11 17-29 12
16. Csornai SE 1 17 1 2 14 20-45 5

[1] A Csorna-Bicske (8. ford.) mérkőzés megállapított eredménye: 0-3

NB III Dél-Nyugat, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Iváncsa 17 14 1 2 45-14 43
2. Szentlőrinc 17 13 4 0 43-12 43
3. Ferencváros II 17 11 2 4 30-13 35
4. FC Nagykanizsa 17 10 3 4 45-25 33
5. Dunaföldvár 17 10 3 4 32-19 33
6. Kaposvár 17 7 7 3 25-17 28
7. Paks II 17 7 0 10 40-42 21
8. Gárdonyi VSC 17 5 4 8 34-41 19
9. Érdi VSE 17 5 4 8 28-39 19
10. MTK II 17 4 6 7 27-31 18
11. Mohácsi TE 17 5 2 10 19-28 17
12. Majosi SE 17 5 2 10 18-32 17
13. Fehérvár II 17 4 3 10 25-38 15
14. PTE-PEAC 17 3 5 9 11-30 14
15. Szekszárd 17 3 4 10 15-33 13
16. Dunaújváros FC 17 3 4 10 16-39 13
Női NB I, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. FTC 12 11 1 0 55-1 34
2. Győri ETO FC 12 10 1 1 50-5 31
3. MTK Budapest 12 10 0 2 31-11 30
4. PAFC 12 9 0 3 30-12 27
5. DVTK 12 4 4 4 21-28 16
6. Haladás Viktória 12 4 3 5 19-23 15
7. Astra HFC 12 3 3 6 10-16 12
8. Szekszárdi WFC 12 3 3 6 15-31 12
9. Soroksár 12 3 1 8 11-31 10
10. Szent Mihály 12 2 2 8 13-29 8
11. Fehérvár 12 1 2 9 8-38 5
12. BSC 12 1 2 9 6-44 5
Archív tabellák
Göllövőlista / NB I, 2023/2024
1. Drazic Stefan (Mezőkövesd) 8
Varga Barnabás (Ferencvárosi TC) 8
Kodro Kenan (Fehérvár FC) 8
4. Windecker József (Paks) 6
Horváth Krisztofer (Kecskemét) 6
Katona Mátyás (Fehérvár FC) 6
Mance Antonio (ZTE) 6
Ambrose Peter (Újpest FC) 6
9. Könyves Norbert (Paks) 5
Plsek Jakub (Puskás Akadémia) 5
Colley Lamin (Puskás Akadémia) 5
Ljujic Matija (Újpest FC) 5
13. Németh Krisztián (MTK) 4
Bognár István (MTK) 4
Mim Gergely (ZTE) 4
Szabó Levente (Fehérvár FC) 4
Bárány Donát (Debrecen) 4
Szalai Gábor (Kecskemét) 4
Zachariassen Kristoffer (Ferencvárosi TC) 4
ifj. Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC) 4
Marquinhos (Ferencvárosi TC) 4
Traoré Adama (Ferencvárosi TC) 4
Kastrati Lirim (Fehérvár FC) 4
Loncar Stefan (Debrecen) 4
Pozeg Vancas Rudi (Diósgyőr) 4
Edomwonyi Bright (Diósgyőr) 4
27. Dzsudzsák Balázs (Debrecen) 3
Szabó János (Paks) 3
Hahn János (Paks) 3
Kalmár Zsolt (Fehérvár FC) 3
Nagy Zsolt (Puskás Akadémia) 3
Pálinkás Gergő (Kecskemét) 3
Csoboth Kevin (Újpest FC) 3
Mezei Szabolcs (Paks) 3
Favorov Artem (Puskás Akadémia) 3
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia) 3
Mesanovic Jasmin (Kisvárda) 3
Dominguès Brandon (Debrecen) 3
Mörschel Heinz (Újpest FC) 3
Pesic Aleksandar (Ferencvárosi TC) 3
41. Böde Dániel (Paks) 2
Stieber Zoltán (MTK) 2
Molnár Gábor (Mezőkövesd) 2
Gera Dániel (Diósgyőr) 2
Vágó Levente Martin (Kecskemét) 2
Thiam Khaly (MTK) 2
Cseke Benjámin (Mezőkövesd) 2
Sajbán Máté (ZTE) 2
Lukács Dániel (Diósgyőr) 2
Balogh Norbert (Kisvárda) 2
Tóth Barna (Kecskemét) 2
Szuhodovszki Soma (Kecskemét) 2
Onovo Vincent (Újpest FC) 2
Kusnyír Erik (Debrecen) 2
Tajti Mátyás (ZTE) 2
Vajda Botond (Debrecen) 2
Antonov Nemanja (MTK) 2
Mmaee Samy (Ferencvárosi TC) 2
Croizet Yohan (ZTE) 2
Spoljaric Josip (ZTE) 2
Golla Wojciech (Puskás Akadémia) 2
Kyziridisz Alexandrosz (Debrecen) 2
Christensen Tobias (Fehérvár FC) 2
Abu Fani Mohammed (Ferencvárosi TC) 2
Cipetic Branimir (Kisvárda) 2
Vallejo Alex (Diósgyőr) 2
Karamoko Mamoudou (Fehérvár FC) 2
Rodrigues Da Silva (Diósgyőr) 2
69. Cseri Tamás (Mezőkövesd) 1
Bódi Ádám (Debrecen) 1
Simon Krisztián (Újpest FC) 1
Bőle Lukács (Paks) 1
Haraszti Zsolt (Paks) 1
Sigér Dávid (Ferencvárosi TC) 1
Szécsi Márk (Debrecen) 1
Batik Bence (Puskás Akadémia) 1
Osváth Attila (Paks) 1
Medgyes Sinan (ZTE) 1
Bobál Dávid (MTK) 1
Botka Endre (Ferencvárosi TC) 1
Holdampf Gergő (Diósgyőr) 1
Nagy Krisztián (Kecskemét) 1
Kocsis Gergő (MTK) 1
Vajda Sándor (Mezőkövesd) 1
Ramírez Cristian (Ferencvárosi TC) 1
Széles Imre (Kisvárda) 1
Hej Viktor (MTK) 1
Bárdos Bence (Diósgyőr) 1
Tamás Krisztián (Újpest FC) 1
Szabó Alex (Kecskemét) 1
Zeke Márió (Kecskemét) 1
Kovács Krisztián (Paks) 1
Szabó Bálint (Paks) 1
Szendrei Norbert (ZTE) 1
Skribek Alen (Paks) 1
Nguen Tokmac (Ferencvárosi TC) 1
Szendrei Ákos (Kecskemét) 1
Kata Mihály (MTK) 1
Ubochioma Meshack (ZTE) 1
Slagveer Luciano (Puskás Akadémia) 1
Jurina Marin (Diósgyőr) 1
Corbu Marius (Puskás Akadémia) 1
Camaj Driton (Kisvárda) 1
Lehoczky Roland (Mezőkövesd) 1
Nagy Olivér Zoltán (Kecskemét) 1
Varga György Balázs (Újpest FC) 1
Wingo Henry (Ferencvárosi TC) 1
Serafimov Nikola (Fehérvár FC) 1
Mack Luca (Újpest FC) 1
Czékus Ádám (Kisvárda) 1
Babunski Dorian (Debrecen) 1
Ilievski Mario (Kisvárda) 1
Vida Kristopher (Kisvárda) 1
Jovicic Aleksandar (Kisvárda) 1
Spasic Milos (Kisvárda) 1
Levi Jonathan (Puskás Akadémia) 1
Flores Deybi (Fehérvár FC) 1
Abena Myenty (Ferencvárosi TC) 1
Stephen Godfrey Bitok (Diósgyőr) 1
Acolatse Elton (Diósgyőr) 1
Soisalo Mikael (Puskás Akadémia) 1
Evangelou Stefanos (ZTE) 1
Göllövőlista / NB II, 2023/2024
1. Kirchner Krisztián (Kozármisleny) 11
2. Tóth Milán (Vasas) 8
3. Novothny Soma (Vasas) 7
Nagy Dominik (Nyíregyháza) 7
Géresi Krisztián (Nyíregyháza) 7
Bumba Claudiu (ETO FC Győr) 7
7. Radó András (Vasas) 6
Medgyes Zoltán (Gyirmót) 6
Rácz Barnabás (Haladás) 6
Myke Bouard Ramos (Nyíregyháza) 6
Pinte Patrik (Kazincbarcika) 6
Nagy Zoárd (Csákvári TK) 6
Kerezsi Zalán (Honvéd) 6
Bíró Bence (Szeged-Csanád) 6
15. Lovrencsics Balázs (Soroksár SC) 5
Vajda Roland Attila (Kozármisleny) 5
Borvető Áron (Szeged-Csanád) 5
Torvund Alexander (Tiszakécske) 5
Soltész Dominik (Gyirmót) 5
Skvarka Michal (ETO FC Győr) 5
Huszár Marcell (ETO FC Győr) 5
22. Takács Tamás (M.magyaróvár) 4
Novák Csanád (Nyíregyháza) 4
Horváth II Péter (Kozármisleny) 4
Madarász Márk (Gyirmót) 4
Kovács Dávid (Budafoki MTE) 4
27. Hidi Patrik (BVSC-Zugló) 3
Litauszki Róbert (Vasas) 3
Zamostny Balázs (Tiszakécske) 3
Illés Dávid (M.magyaróvár) 3
Bobál Gergely (Honvéd) 3
Herjeczki Kristóf (Nyíregyháza) 3
Pávkovics Bence (Vasas) 3
Szabó Bence (M.magyaróvár) 3
Dragóner Filip (Soroksár SC) 3
Ádám Ferenc (Kazincbarcika) 3
Tóth Zoltán (Kozármisleny) 3
Szépe János (ETO FC Győr) 3
Erdei Carlo (Tiszakécske) 3
Nyíri Vince (Haladás) 3
Gálfi Zoltán Norbert (Soroksár SC) 3
Zimonyi Dávid (Vasas) 3
Vasvári Zoltán (Budafoki MTE) 3
Mucsányi Márk (BVSC-Zugló) 3
Hajdú Roland (Soroksár SC) 3
Molnár Ádin (Kozármisleny) 3
Borsos Filip (Ajka) 3
Diarra Mamady (ETO FC Győr) 3
49. Szakály Dénes (Csákvári TK) 2
Simon András (Csákvári TK) 2
Baracskai Roland (Csákvári TK) 2
Elek Bence (Budafoki MTE) 2
Gengeliczki Gergő (Nyíregyháza) 2
Pekár László (Kazincbarcika) 2
Kesztyűs Barna (Nyíregyháza) 2
Gajdos Zsolt (Szeged-Csanád) 2
Holender Filip (Vasas) 2
Berecz Zsombor (Vasas) 2
Szedlár Zoltán (Siófok) 2
Nagy Richárd (Siófok) 2
Kozics Barnabás (Kozármisleny) 2
Czingráber Máté (M.magyaróvár) 2
Turi Tamás (Kozármisleny) 2
Szegi Vince (Gyirmót) 2
Gresó Mátyás (Nyíregyháza) 2
Harsányi István (PMFC) 2
Oláh Bálint (Budafoki MTE) 2
Tamás Nándor (Csákvári TK) 2
Hidi M Sándor (Vasas) 2
Major Gergő (Siófok) 2
Kovács Milán (Gyirmót) 2
Papp Milán (Kazincbarcika) 2
Urblík József (Vasas) 2
Szekszárdi Milán (Kazincbarcika) 2
Kalmár Olivér (Budafoki MTE) 2
Kocsis Dominik (Tiszakécske) 2
Benczenleitner Barna (Honvéd) 2
Horváth Rajmund (Haladás) 2
Farkas Bendegúz (Nyíregyháza) 2
Alaxai Áron (Nyíregyháza) 2
Dénes Csanád (Siófok) 2
Lacza Alex (ETO FC Győr) 2
Kröhn Christopher (ETO FC Győr) 2
Riquelme Rodrigues Mendes (ETO FC Győr) 2
Pintér Attila Filip (Haladás) 2
86. Bertus Lajos (Tiszakécske) 1
Gaál Bálint (Ajka) 1
Baráth Botond (Vasas) 1
Vernes Richárd (BVSC-Zugló) 1
Mitrovics Nikola (BVSC-Zugló) 1
Holman Dávid (Honvéd) 1
Tóth Gergely (Ajka) 1
Horváth Zoltán (Tiszakécske) 1
Lőrinczy Attila (Honvéd) 1
Ihrig-Farkas Sebestyén (Vasas) 1
Gajág Gergő (Kozármisleny) 1
Márkvárt Dávid (Szeged-Csanád) 1
Jancsó András (Haladás) 1
Prosser Dániel (Szeged-Csanád) 1
Tar Zsolt (Ajka) 1
Baki Ákos (Nyíregyháza) 1
Karacs Dániel (Csákvári TK) 1
Óvári Zsolt (Szeged-Csanád) 1
Fejős Áron (Csákvári TK) 1
Zsolnai Richárd (Ajka) 1
Hudák Dávid (Gyirmót) 1
Csizmadia Zoltán (Ajka) 1
Szilágyi Máté (BVSC-Zugló) 1
Csonka Bonifác (Haladás) 1
Svedyuk Alex Pál (PMFC) 1
Adamcsek Máté (Gyirmót) 1
Kártik Bálint (Kazincbarcika) 1
Tóth Levente Milán (BVSC-Zugló) 1
Takács Ronald (Gyirmót) 1
Csernik Kornél (Haladás) 1
Szilágyi Zoltán (Szeged-Csanád) 1
Horváth Olivér (Budafoki MTE) 1
Varjas Zoltán (Siófok) 1
Kovács Nikolasz (Honvéd) 1
Cipf Dominik (Tiszakécske) 1
Krausz Raul (PMFC) 1
Sipos Zoltán (Soroksár SC) 1
Rabatin Richárd (Ajka) 1
Papp László (M.magyaróvár) 1
Kotula Máté (Kazincbarcika) 1
György Nico (Siófok) 1
Szerető Krisztofer (Budafoki MTE) 1
Pintér Ádám (Budafoki MTE) 1
Keresztes Krisztián (ETO FC Győr) 1
Kurdics Levente (Kazincbarcika) 1
Bencze Márk (Tiszakécske) 1
Doktorics Áron (Haladás) 1
Kovács Dominik (Gyirmót) 1
Major Sámuel (Kozármisleny) 1
Bocskay Bertalan (Honvéd) 1
Németh Dániel (M.magyaróvár) 1
Kocsis Dominik (Honvéd) 1
Böndi Ádám (Siófok) 1
Kelemen Marko (Haladás) 1
Gazdag Vajk (Csákvári TK) 1
Sztojka Dominik (Vasas) 1
Gyurkits Gergő (PMFC) 1
Pekár István (Honvéd) 1
Németh Barnabás (Nyíregyháza) 1
Vékony Viktor (Siófok) 1
Kaján Norbert (Soroksár SC) 1
Bakti Balázs (Vasas) 1
Székely Krisztián (Kazincbarcika) 1
Babos Bence (Ajka) 1
Papp Áron (Szeged-Csanád) 1
Balogh Máté (BVSC-Zugló) 1
Merényi Ádám (Budafoki MTE) 1
Tóth Rajmund (ETO FC Győr) 1
Babós Levente (Csákvári TK) 1
Barkóczi Benedek (Kozármisleny) 1
Simut Mario (Haladás) 1
Vingler László (ETO FC Győr) 1
Bolla Gergő (Haladás) 1
Varga Zétény (Soroksár SC) 1
Szendeff Bence (M.magyaróvár) 1
Mohos Barnabás (Haladás) 1
Anton Paul (ETO FC Győr) 1
Csóka Bálint (ETO FC Győr) 1
Göllövőlista / NB III, 2023/2024
1. Boros Gábor (Putnok FC) 23
2. Rétyi Róbert (Szentlőrinc) 16
3. Molnár János (ESMTK) 14
4. Bányai Péter (Iváncsa) 13
5. Kerék László (BKV Előre) 12
6. Magasföldi József (Puskás Ak. II) 11
Bartusz Dániel (Veszprém) 11
Wirth Dániel (ESMTK) 11
Monori Norbert (Érdi VSE) 11
10. Nagy Dávid (Tiszaújváros) 10
Lőrincz Bence (FC Nagykanizsa) 10
Szabó Tamás (SC Sopron) 10
Pesti Zoltán (Paks II) 10
14. Vólent Roland (Békéscsaba) 9
Barczi Dávid (III. Ker. TVE) 9
Gránicz Patrik (Karcag) 9
Árvai Dániel (Tatabánya) 9
Iván Milán (Szolnok) 9
Erdei Milán (Gyirmót II) 9
Kócs-Washburn Erik (Debrecen II) 9
21. Tóth László (Dorog) 8
Mácsai László (Tiszafüred) 8
János Norbert (FC Nagykanizsa) 8
Ominger Bence (Gyirmót II) 8
Batai Tamás (Debrecen II) 8
Major Szabolcs (Balatonfüred) 8
Varga Zétény (Ferencváros II) 8
28. Bartha László (Dunaföldvár) 7
Major Norbert (Veszprém) 7
Sóron Tibor (Bicskei TC) 7
Wéber László (Kőrösladány) 7
Hampuk Ádám (Kaposvár) 7
Zádori Krisztián (Békéscsaba) 7
Szabó Martin (Haladás VSE) 7
Haragos Viktor (Honvéd II) 7
Szalai Péter (Balatonfüred) 7
Kelemen Gergő (Cigánd) 7
Bohata Ádám (Mohácsi TE) 7
Hulicsár Máté (Monor) 7
Balogh Ádám (Gárdonyi VSC) 7
Kövesdi Péter (Gárdonyi VSC) 7
Honchar Nikita (Kisvárda II) 7
Simon Benedek (Honvéd II) 7
Földi Dominik (Paks II) 7
Horváth László Dávid (Monor) 7
46. Remili Mohamed (Kelen Sport Club) 6
Pintér Norbert (Békéscsaba) 6
Kocsis Gergő (Tatabánya) 6
Vigh Ádám (Dorog) 6
Kiprich Dávid József (Tatabánya) 6
Kerékgyártó Dávid (Csornai SE) 6
Tóth Tibor (Gárdonyi VSC) 6
Busa Bence (Szolnok) 6
Kapacina Kevin (Sényő FC) 6
Lakatos István (Gyöngyösi AK) 6
Novák Zsombor (Szentlőrinc) 6
Gréczi Márton (Hódmezővásárhely) 6
Nagy Zsolt András (Tiszafüred) 6
Törőcsik Péter (Iváncsa) 6
Kovalovszki Máté (FC Nagykanizsa) 6
Sármány Kristóf (Békéscsaba) 6
Lettner Lóránt (Dabas) 6
Kocsis Ármin (SC Sopron) 6
Szabó Bence (Füzesgyarmat) 6
Artner Dávid (Kecskemét II) 6
Radosevic Ognjen (Újpest II) 6
Kicsun Jevhenyij (Gyirmót II) 6
Tóth Máté Zsolt (Dunaföldvár) 6
Rácz Milán (Monor) 6
Ambach Arnold (Fehérvár II) 6
Sándor Raul (Füzesgyarmat) 6
Nwachukwu David (Debrecen II) 6
73. Rubus Tamás (Kisvárda II) 5
Bíró Ákos (Pénzügyőr SE) 5
Tarlósi Milán (Salgótarjáni BTC) 5
Oláh László Dávid (Komárom VSE) 5
Czirok József (Kőrösladány) 5
Tömösvári Bálint (Veszprém) 5
Kovács Sándor (Iváncsa) 5
Kondor Kristóf (FC Nagykanizsa) 5
Sandal Dominik (Komárom VSE) 5
Bíró Dominik (Kaposvár) 5
Tóth Borisz (Tiszaújváros) 5
Farkas Bálint (Érdi VSE) 5
Molnár Balázs (Veszprém) 5
Talpalló Norbert (Kőrösladány) 5
Suszter László Márk (Iváncsa) 5
Dékei Márk (Újpest II) 5
Oláh Benjámin (Tiszaújváros) 5
Rajsli Tamás (Kőrösladány) 5
Pintér Viktor (Martfű LSE) 5
Silling Máté (Cigánd) 5
Usakov Pavel (Gárdonyi VSC) 5
94. Szepessy Róbert (Dunaújváros FC) 4
Domokos Bálint (Dabas) 4
Gál Szabolcs (Dunaföldvár) 4
Horváth Zoltán (Cigánd) 4
Budai Dávid (Szekszárd) 4
Albert István (Békéscsaba) 4
Raducu Sorin (Kőrösladány) 4
Lucz Viktor (ESMTK) 4
Arena Ármin (Szekszárd) 4
Szalai Dániel (Bicskei TC) 4
Németh Márk (Szentlőrinc) 4
Pál Achilles (Majosi SE) 4
Ferencz Zoltán (Haladás VSE) 4
Keresztes Bence (Szentlőrinc) 4
Bata Kristóf (Dunaújváros FC) 4
Kovács Dominik (Monor) 4
Pap Zsolt (Cigánd) 4
Horváth Emil (Budaörs) 4
Lizák Bence (Sényő FC) 4
Vladul Stefan (Hódmezővásárhely) 4
Szilágyi Adrián Gábor (FC Nagykanizsa) 4
Nagy Zalán Barna (Komárom VSE) 4
Horog Ádám (Mohácsi TE) 4
Burzi Alex (Hatvan) 4
Halácsi Mirkó (Budaörs) 4
Lőrinc Dániel (Majosi SE) 4
Varga Donát (Vasas II) 4
Józsa Marcell (Dabas) 4
Nagy-Kolozsvári Dániel (Eger) 4
Kubó Gábor (BKV Előre) 4
Bagó Bálint (Gyirmót II) 4
Letenyei Zalán (Tatabánya) 4
Pataki Zoltán (Szeged-Csanád II) 4
Simon Balázs Bálint (Újpest II) 4
Csepregi Barnabás (Fehérvár II) 4
Sajnovics Milán (Majosi SE) 4
Farkas Balázs Zoltán (Pénzügyőr SE) 4
Papp G. Benedek (DEAC) 4
Trombola Vilmos (Gyöngyösi AK) 4
Molnár Csaba (Vasas II) 4
Fekete Vince (Diósgyőr II) 4
Vass Benjámin (Kelen Sport Club) 4
Orbán Kolos (PTE-PEAC) 4
Kenesei Noel (MTK II) 4
Kriska Norbert (Martfű LSE) 4
Vas Milán (MTK II) 4
140. Hegedűs Dávid (Eger) 3
Birtalan Botond (Budaörs) 3
Farkas Ádám (Monor) 3
Kardos Norbert dr. (Martfű LSE) 3
Balajti Ádám (Vasas II) 3
Kapacina Valér (Sényő FC) 3
Kalmár Ferenc (Karcag) 3
Kristófi Sándor (Kisvárda II) 3
Grabant Bence (Szentlőrinc) 3
Sajbán Miklós (Budaörs) 3
Sándor Tamás (DEAC) 3
Murai Márk (Budaörs) 3
Soltész Barnabás (Tatabánya) 3
Slezák Richárd (ESMTK) 3
Tarlósi Patrik (Salgótarjáni BTC) 3
Lőrincz Attila (Putnok FC) 3
Kun László Dávid (Dunaföldvár) 3
Szerencsi Miklós (Dorog) 3
Kitl Krisztián (Hatvan) 3
Németh Balázs (Csornai SE) 3
Pócsik Botond (Putnok FC) 3
Mikló Roland (Békéscsaba) 3
Barta Barnabás (Iváncsa) 3
Babinszky Bence (Kaposvár) 3
Valkay Richárd (Tiszaújváros) 3
Pál Márton Vilmos (Majosi SE) 3
Malkócs Marcell (Kőrösladány) 3
Juhos Dávid (Putnok FC) 3
Pusztai András (Kőrösladány) 3
Kovács Norbert (Cigánd) 3
Márton Adrián (Csornai SE) 3
Zuigéber Ákos (MTK II) 3
Szenczi Bence (Haladás VSE) 3
Molnár Tamás (ESMTK) 3
Mucsányi Márk (Újpest II) 3
Görög Gergő (Dunaföldvár) 3
Fehér Barnabás (FC Nagykanizsa) 3
Pap Márton Rafael (Haladás VSE) 3
Szederkényi Ádám (Kaposvár) 3
Ladányi Gergő (Ferencváros II) 3
Girdán Levente (Cigánd) 3
Varga György Balázs (Újpest II) 3
Bozai Bence Attila (Gárdonyi VSC) 3
Zoltán Rafael (Paks II) 3
Bodor Zoltán (Cegléd) 3
Tochukwu Oliver (DEAC) 3
Volter Patrik (Veszprém) 3
Izsák Máté (Mohácsi TE) 3
Rátonyi Soma (ETO FC Győr II) 3
Skripek Dávid (REAC) 3
Juhász Bálint Dániel (Cegléd) 3
Doncsecz Levente (Szeged-Csanád II) 3
Horváth Kevin (Paks II) 3
Horváth Zalán (Debrecen II) 3
Pinto Mario Alfredo (Szolnok) 3
Csikai Gergő (Csornai SE) 3
Gágyor Domán (Ferencváros II) 3
Tóth Sándor (DEAC) 3
Bagi Ádám Gyula (Ferencváros II) 3
Cserkuti-Németh Olivér (Fehérvár II) 3
Bánáti Kevin (ETO FC Győr II) 3
Bán Gergő (ESMTK) 3
Anokye Christian (MTK II) 3
Győrfi Milán (Paks II) 3
Lépő Kristóf (Paks II) 3
Kröhn Christopher (ETO FC Győr II) 3
Benkő Dominik (Hatvan) 3
Hancz Dominik (Honvéd II) 3
Fendrik István (SC Sopron) 3
Szabó Szilárd (Ferencváros II) 3
Jürgens Oliver (Újpest II) 3
Spinner Szabolcs (Érdi VSE) 3
212. Pál Szabolcs (Érdi VSE) 2
Ur László (Sényő FC) 2
Korhut Mihály (DEAC) 2
Bozsoki Imre (Bicskei TC) 2
Kis Szabolcs (Füzesgyarmat) 2
Horváth Bence (Iváncsa) 2
Aradi Csaba (Iváncsa) 2
Németh Milán (Haladás VSE) 2
Markó Ádám (Cegléd) 2
Berkó Ádám (Dorog) 2
Tóth Dániel (Hódmezővásárhely) 2
Vankó Imre (III. Ker. TVE) 2
Papp Máté (III. Ker. TVE) 2
Engel Alex (Tiszafüred) 2
Erdei Gábor (III. Ker. TVE) 2
Szegleti Gergely (Tatabánya) 2
Török Milán (Balatonfüred) 2
Varga Szabolcs (Bicskei TC) 2
Károly Bálint (Dunaföldvár) 2
Márton András (Sényő FC) 2
Vallejos Dominique (Iváncsa) 2
Baldauf Konrád (Veszprém) 2
Cseszneki Richárd (III. Ker. TVE) 2
Constantinescu Dan-Marius (Karcag) 2
Göblyös Dániel (Érdi VSE) 2
Oldal Tibor (Cegléd) 2
Bartos Julián (III. Ker. TVE) 2
Varga Örs (Pénzügyőr SE) 2
Tóth Dávid (Pénzügyőr SE) 2
Nemes Milán (Putnok FC) 2
Márkvárt Patrik (PTE-PEAC) 2
Pálinkás Gergő (Kecskemét II) 2
Visy Bálint (Csornai SE) 2
Hunya Krisztián (Hódmezővásárhely) 2
Szellák Soma (Gárdonyi VSC) 2
Kovács Botond (ESMTK) 2
Zsóri Dániel (MTK II) 2
Nagy Gergő (REAC) 2
Lénárt Tomás (Dorog) 2
Kercsó Bence (Iváncsa) 2
Ekker Milán (Kaposvár) 2
Papp György (Cegléd) 2
Hegedűs Márk (BKV Előre) 2
Ilyés Tamás (Békéscsaba) 2
Pethő Bence (Gyirmót II) 2
Zachán Péter (Veszprém) 2
Hetesi Patrik (Balatonfüred) 2
Szalánszki Gergő (Tatabánya) 2
Szabó Patrik (FC Nagykanizsa) 2
Annus Árpád (Cegléd) 2
Galacs Erik (Putnok FC) 2
Székely Dávid (Martfű LSE) 2
Májer Milán (Kecskemét II) 2
Szabó Bálint (Paks II) 2
Baranyai Nimród (Debrecen II) 2
Vajda Ákos (Eger) 2
Jónyer Kristóf (Eger) 2
Motkó Benjámin (Cigánd) 2
Markos Marcell (REAC) 2
Barna Gergő Ákos (Dorog) 2
Juhász Zsombor (Monor) 2
Dobrovolszki Jenő (Putnok FC) 2
Kapornai Ákos Bertalan (Vasas II) 2
Fazekas Lóránt (Békéscsaba) 2
Kun Bertalan (Veszprém) 2
Balogh Ferenc (SC Sopron) 2
Csifó István (Salgótarjáni BTC) 2
Bartók István Dániel (Füzesgyarmat) 2
Feledy Balázs (Vasas II) 2
Cibla Flórián (Debrecen II) 2
Hamed Yasin (ETO FC Győr II) 2
Gíber Attila (Eger) 2
Kiss Krisztián (Szentlőrinc) 2
Csóka Dominik (ZTE II) 2
Menyhárt Zsombor (Fehérvár II) 2
Medgyesi Márk (Szentlőrinc) 2
Schmidt Péter (Sényő FC) 2
Horváth Máté (Salgótarjáni BTC) 2
Katona Bálint (Ferencváros II) 2
Sipőcz Bence (SC Sopron) 2
Mrva Patrik (Putnok FC) 2
Benkő Péter (Putnok FC) 2
Demeter Zsombor (Puskás Ak. II) 2
Biben Barnabás (MTK II) 2
Győri Benjámin (Karcag) 2
Jurek Gábor (Diósgyőr II) 2
Tóth Tamás Vid (Fehérvár II) 2
Kotroczó Péter (Dabas) 2
Kovács Patrik (MTK II) 2
Kovács Kolos (Kecskemét II) 2
Zavodni Tamás Ferenc (Kelen Sport Club) 2
Buda Péter Pál (III. Ker. TVE) 2
Guth Ádám (Hódmezővásárhely) 2
Harsányi Dániel (Kaposvár) 2
Pongó-Dankai Dominik (Kisvárda II) 2
Dani Zoltán (BKV Előre) 2
Molnár Attila (Bicskei TC) 2
Szűcs Levente Norbert (ESMTK) 2
Pajti Attila Bence (Kelen Sport Club) 2
Szőke Gergő (Gyirmót II) 2
Erdei Martin (Tiszafüred) 2
Kalocsány Péter (Honvéd II) 2
Benkő László (Honvéd II) 2
Behovits Máté (III. Ker. TVE) 2
Korógyi Szabolcs (ZTE II) 2
Mitring Zsombor (ETO FC Győr II) 2
Puporka Dávid (Kisvárda II) 2
Lasz Szabolcs (Balatonfüred) 2
Geiger Bálint (Újpest II) 2
Balogh Zsombor (Honvéd II) 2
Boros Zsombor (ZTE II) 2
Nagy Richárd (Balatonfüred) 2
Vincze Dániel (Diósgyőr II) 2
Megyeri Márk (Pénzügyőr SE) 2
Tóth Alex László (Ferencváros II) 2
Lapu Andor (III. Ker. TVE) 2
Hetyei Szilveszter (Diósgyőr II) 2
Ledacs-Kis Balázs (Cegléd) 2
Moharos Leó (ETO FC Győr II) 2
Fülöp Levente (Diósgyőr II) 2
Doktor Zsolt (Debrecen II) 2
Farkas Jeromos (Vasas II) 2
Baloteli Philip (ZTE II) 2
Hujbert Botond (Karcag) 2
Berényi Erik (Ferencváros II) 2
Virág Gergő (DEAC) 2
Kanálos Péter (Hatvan) 2
Barta Tamás (Gyirmót II) 2
Lyskov Danyil (Debrecen II) 2
Balogh Máté Zsolt (Fehérvár II) 2
Majoros Benjámin (Kecskemét II) 2
Rácz Márton (Pénzügyőr SE) 2
Ésik Ákos (Kisvárda II) 2
Sági Marcell (FC Nagykanizsa) 2
Szamosi Ádám Szabolcs (Diósgyőr II) 2
Kozachuk Artur (Kisvárda II) 2
Kruppai Adrián (Újpest II) 2
Szabó Szilveszter László (Hatvan) 2
Halászi-Harsányi Medárd (Puskás Ak. II) 2
Zámbó Márton (III. Ker. TVE) 2
Sáreczki Szabolcs (Diósgyőr II) 2
Bernáth Ákos (Tiszafüred) 2
Lakatos Zoltán (REAC) 2
Tóth Márk (REAC) 2
Barkóczi Barnabás (Vasas II) 2
Vörös Dominik (Kelen Sport Club) 2
Tagai András (ESMTK) 2
Jankovics Máté (Komárom VSE) 2
Tokody Bence (Szekszárd) 2
Antic Dimitrije (Karcag) 2
Desnica Vladimir (Martfű LSE) 2
363. Forgács András (Dabas) 1
Böde Dániel (Paks II) 1
Bozsó Antal (Monor) 1
Tamás László (Szentlőrinc) 1
Müllerlei Szabolcs (Mohácsi TE) 1
Fröhlich Roland (Dunaföldvár) 1
Lengyel Béla (Szolnok) 1
Kiss Máté (ETO FC Győr II) 1
Lázár Patrik (Gyirmót II) 1
Zelenyánszki László (Kőrösladány) 1
Tisza Kálmán (Szolnok) 1
Szokol Zsolt (Sényő FC) 1
Bertus Lajos (Diósgyőr II) 1
Vég Bence (Mohácsi TE) 1
Balogh Balázs (Paks II) 1
Kovács Ádám (Sényő FC) 1
Pécseli Szilárd (Balatonfüred) 1
Farkas Norbert (Iváncsa) 1
Balázs Bálint (Pénzügyőr SE) 1
Orosz Máté (Sényő FC) 1
Király Patrik (Bicskei TC) 1
Bussy Dávid (Tiszaújváros) 1
Ihrig-Farkas Sebestyén (Vasas II) 1
Geiger Norbert (Békéscsaba) 1
Popgeorgiev Pantelisz (REAC) 1
Gera Dániel (Diósgyőr II) 1
Andric Nemanja (Karcag) 1
Kalász Milán (SC Sopron) 1
Puskás Gábor (Dunaújváros FC) 1
Ferkó Ádám (Dorog) 1
Szénási István (Komárom VSE) 1
Földes Milán (Dabas) 1
Füredi Patrik (Szekszárd) 1
Kárász Krisztián (REAC) 1
Túri Dániel (ESMTK) 1
Mayer Milán (Kaposvár) 1
Pleszkán Tibor (Dunaföldvár) 1
Dulló Martin (Eger) 1
Szabó Balázs (Gárdonyi VSC) 1
Karácsony Dávid (Hatvan) 1
Dobsa Gergő (Veszprém) 1
Szabó Bence (Balatonfüred) 1
Czibolya Gábor (Hatvan) 1
Szabó Tamás (Martfű LSE) 1
Szabó Richárd (Szolnok) 1
Bora György (Békéscsaba) 1
Asztalos Dávid (Martfű LSE) 1
Szanyi Krisztián (FC Nagykanizsa) 1
Szélpál Norbert (Paks II) 1
Dudás Dániel (Dabas) 1
Irmes Dávid (Komárom VSE) 1
Soós Dávid (REAC) 1
Bakos Bence (Salgótarjáni BTC) 1
Vámos Márk (Sényő FC) 1
Kószás Krisztián (Veszprém) 1
Vincze Ákos (DEAC) 1
Lékó Roland (Szekszárd) 1
Zámbori Dániel (Hódmezővásárhely) 1
Pintér Nikolasz (Érdi VSE) 1
Kertai Dániel (Kelen Sport Club) 1
Katona Károly (Tatabánya) 1
Székely II Dávid (Karcag) 1
Kürti Zsolt (Érdi VSE) 1
Havas Attila (Szentlőrinc) 1
Szabó Tamás (Gyöngyösi AK) 1
Gaszner Roland (Bicskei TC) 1
Kovács Dávid (Eger) 1
Soós Bence (ESMTK) 1
Juhász Jónás (Hódmezővásárhely) 1
Durso Giuliano (Iváncsa) 1
Madarász Bence (Iváncsa) 1
Lustyik Levente (REAC) 1
Schmidtka Balázs (Cegléd) 1
Lencsés Balázs (Gárdonyi VSC) 1
Godzsajev-Telmán Rabil (FC Nagykanizsa) 1
Bévárdi Zsombor (Debrecen II) 1
Veres Milán (Csornai SE) 1
Achim Sebastian (Füzesgyarmat) 1
Tímári Norman (Komárom VSE) 1
Takács Martin (PTE-PEAC) 1
Kóródi Nándor (Békéscsaba) 1
Tóth Ákos (Dunaföldvár) 1
Szabó Dominik (Mohácsi TE) 1
Bence Szilárd (FC Nagykanizsa) 1
Szőr Levente (Kisvárda II) 1
Tóth György (REAC) 1
Vitelki Balázs (Tiszaújváros) 1
Udvardi Dániel (PTE-PEAC) 1
Gajda Márkó (Pénzügyőr SE) 1
Tapiska Géza (Dunaújváros FC) 1
Tóth Márton Mihály (Haladás VSE) 1
Múcska Viktor (Szentlőrinc) 1
Szökrönyös Dániel (FC Nagykanizsa) 1
Papp Richárd (Csornai SE) 1
Vastag Richárd (Hódmezővásárhely) 1
Mezei Szabolcs (Paks II) 1
Vörös Tamás (Dunaújváros FC) 1
Tóth Ádám (Cigánd) 1
Sághy Félix (Szentlőrinc) 1
Maruscsák Jan (Karcag) 1
Temesvári Attila (Paks II) 1
Radics Márton (Szeged-Csanád II) 1
Magyar Zsolt (Szeged-Csanád II) 1
Tóth Kristóf (Pénzügyőr SE) 1
Nagy Tamás (Komárom VSE) 1
Szegő Imre (Tatabánya) 1
Varjas László (Tiszaújváros) 1
Csernik Zsombor (Mohácsi TE) 1
Zvara Levente (Békéscsaba) 1
Tóth Simon (Tiszaújváros) 1
Nikic Nemanja (Karcag) 1
Kovács Barnabás (ZTE II) 1
Kiszely Dominik (Szekszárd) 1
Márkus Marcell (Gyöngyösi AK) 1
Ominger Gergő (Puskás Ak. II) 1
Czuczi Péter (Haladás VSE) 1
Szendrei Ákos (Kecskemét II) 1
Puskás Zsombor (Vasas II) 1
Szabó Levente (DEAC) 1
Lakatos Benjámin (DEAC) 1
Labát Krisztofer (Pénzügyőr SE) 1
Barna Viktor (Szolnok) 1
Dankó Márton (Bicskei TC) 1
Fekete Olivér (Budaörs) 1
Sárosi Norbert (Sényő FC) 1
Sipos Gábor (Hódmezővásárhely) 1
Kapronczai Gergely (III. Ker. TVE) 1
Krajcsó Krisztián (Kőrösladány) 1
Szalay Szabolcs (ZTE II) 1
Váradi Ádám (Békéscsaba) 1
Csontos Dominik (ETO FC Győr II) 1
Dobronoky Viktor (Hódmezővásárhely) 1
Buna Gábor (ETO FC Győr II) 1
Keresztes Zalán (PTE-PEAC) 1
Hodonicki Márk (Békéscsaba) 1
Bene Marcell (Pénzügyőr SE) 1
Gellén Balázs (Debrecen II) 1
Vass Ottó (Cigánd) 1
Németh Dániel (ZTE II) 1
Keresztes Noel (Honvéd II) 1
Benyó Imre (Szeged-Csanád II) 1
Papp Zsolt (Kőrösladány) 1
Száhl Péter (Bicskei TC) 1
Dóra Donát János (Hódmezővásárhely) 1
Papp Marcell (Diósgyőr II) 1
Hajas Attila (Tatabánya) 1
Tóth Adrián (Csornai SE) 1
Bedő Roland (REAC) 1
Czérna Erik (Kisvárda II) 1
Bartos Norbert (Pénzügyőr SE) 1
Dinka Kristóf (Hatvan) 1
Hosszú Zétény (Vasas II) 1
Sindel Roland (Martfű LSE) 1
Kocsis Barnabás (SC Sopron) 1
Kópis Róbert (Szolnok) 1
Forrai Zoltán (Dabas) 1
Somogyi-Bakos Bence (Csornai SE) 1
Vajda Botond (Debrecen II) 1
Puskás Norbert (Monor) 1
Nagy Barnabás (Pénzügyőr SE) 1
Ulbert Renátó (Paks II) 1
Tarjáni Péter Máté (Hatvan) 1
Pintér Dániel (FC Nagykanizsa) 1
Mező Péter (Füzesgyarmat) 1
Balla Mátyás (Dorog) 1
Dér Zalán (Mohácsi TE) 1
Laczik Levente (Hatvan) 1
Hawkins Archie (PTE-PEAC) 1
Csatári Gergő (Diósgyőr II) 1
Gruber Zsombor (Puskás Ak. II) 1
Csicsely János (Kőrösladány) 1
Ladányi Patrik (Dunaföldvár) 1
Kovács Gergő (Szeged-Csanád II) 1
Croizet Yohan (Újpest II) 1
Szabó Zalán (Szentlőrinc) 1
Molnár Rajmund (MTK II) 1
Horváth Gergő Ákos (Fehérvár II) 1
Gula Boldizsár (Budaörs) 1
Kovács Bence (Fehérvár II) 1
Tuboly Máté (Debrecen II) 1
Králik Péter (Kisvárda II) 1
Beke Péter (Paks II) 1
Milovanovikj Daniel (ZTE II) 1
Trencsényi Bence (DEAC) 1
Szabó Lajos Mátyás (Karcag) 1
Erős Tibor (Tiszaújváros) 1
Csúri Dájmond (Martfű LSE) 1
Janyickij Kirilo (Puskás Ak. II) 1
Szamosi Tamás (Budaörs) 1
Borbély Bence (III. Ker. TVE) 1
Székely Benedek (Iváncsa) 1
Kincses Márk (Érdi VSE) 1
Miknyóczki Ádám (MTK II) 1
Kocsis Gergely (Honvéd II) 1
Klausz Milán (ZTE II) 1
Szécsi Patrik (Paks II) 1
Czékus Ádám (Kisvárda II) 1
Stampfel Kevin (Dunaújváros FC) 1
Fábiánkovits István (Szeged-Csanád II) 1
Takács Ádám (Ferencváros II) 1
Szabó Benjámin (Vasas II) 1
Takács Bence Márk (Hatvan) 1
Györe Levente (ZTE II) 1
Zsuppán Donát (Dabas) 1
Varga László (ZTE II) 1
Mihály Bálint (Békéscsaba) 1
Polák Kevin (Honvéd II) 1
Tullner Péter (ZTE II) 1
Petrecsko Román (Salgótarjáni BTC) 1
Forgó Gergő (Dorog) 1
Tóth Máté György (Újpest II) 1
Heil Máté (Kaposvár) 1
Palkovics Valter (Salgótarjáni BTC) 1
Rabi Dániel (Dunaföldvár) 1
Vajda Roland Ottó (Puskás Ak. II) 1
Bodnár Attila (Putnok FC) 1
Hegedűs Kelemen (Dunaújváros FC) 1
Pető Milán (Fehérvár II) 1
Rédling Kevin (Békéscsaba) 1
Demeter Milán (Diósgyőr II) 1
Balázsi Levente (Diósgyőr II) 1
Farkas János (Kőrösladány) 1
Vajda Cristofer (Tiszaújváros) 1
Misák Sándor (Cigánd) 1
Urbin Martin (Pénzügyőr SE) 1
Horváth Marcell (Kecskemét II) 1
Keczeli Krisztián (Majosi SE) 1
Keringer Ádám (Dunaföldvár) 1
Morvai Milán (Érdi VSE) 1
Savanya Ferenc (Bicskei TC) 1
Horváth Balázs (Kaposvár) 1
Szamosi Csanád (Kecskemét II) 1
Szabó Gábor (Kelen Sport Club) 1
Erdey Balázs (Budaörs) 1
Pyshchur Oleksandr (Puskás Ak. II) 1
Nagy Benjámin (Balatonfüred) 1
Horváth Ákos (Kecskemét II) 1
Harmat Zsombor (Dorog) 1
Pelles Patrik (Szolnok) 1
Bárány-Doór Barna (Kelen Sport Club) 1
Jablonszkij Oleh (Puskás Ak. II) 1
Forgó Milán (Vasas II) 1
Sztankó László Márk (Kőrösladány) 1
Zrnic Marsel (Diósgyőr II) 1
Zrnic Patrik (Diósgyőr II) 1
Molnár Márton (Ferencváros II) 1
Csöngei Balázs (Gyirmót II) 1
Obounet Jeremie (Diósgyőr II) 1
Jánovszki László (Kőrösladány) 1
Fekete Kristóf Zsolt (Hatvan) 1
Nagy Dominik (Tiszafüred) 1
Marlen Marcell (Dunaújváros FC) 1
Mulasics Dániel (ZTE II) 1
Vékony Bence (Puskás Ak. II) 1
Wente Arjun (DEAC) 1
Vattay Márton (Putnok FC) 1
Paksi Dániel (Szekszárd) 1
Süveges Attila (Gyirmót II) 1
Varga Olivér (ETO FC Győr II) 1
Földi Gergő (MTK II) 1
Gál Benedek (Dunaújváros FC) 1
Hegedűs Tamás (MTK II) 1
Borbás Martin (Hódmezővásárhely) 1
Dorogi Valentin (Gárdonyi VSC) 1
Selmeci József (Dorog) 1
Vagyóczki Dávid (Dunaújváros FC) 1
Dhonata Tavares (Ferencváros II) 1
Bakó Sámuel (ETO FC Győr II) 1
Dymytriiev Dmytro (Puskás Ak. II) 1
Sasere Franklin (Újpest II) 1
Major Péter Bence (Szentlőrinc) 1
Draskóczi Péter (Martfű LSE) 1
Bacsa Benjamin (Diósgyőr II) 1
Kőrizs Ákos (Cigánd) 1
Krán Attila (Gyöngyösi AK) 1
Gonda Csanád (Gyöngyösi AK) 1
Dudás Csanád (Gyöngyösi AK) 1
Almomani Nathaniel (Eger) 1
Csuka Krisztián (Salgótarjáni BTC) 1
Kaszala Patrik (REAC) 1
Micheller Tamás (REAC) 1
Szabad Vendel (Szeged-Csanád II) 1
Sebestyén Márk (Honvéd II) 1
Simon Szabolcs István (Honvéd II) 1
Rajnai György (Monor) 1
Nagy Dávid (ETO FC Győr II) 1
Horváth Ákos (Balatonfüred) 1
Árvay Dávid (Haladás VSE) 1
Végh Károly (SC Sopron) 1
Ágics Péter (Szekszárd) 1
Kiss Marcell (Fehérvár II) 1
Rétfalvi Zsombor (Fehérvár II) 1
Bertók Dániel (Fehérvár II) 1
Urbán Péter (Dunaföldvár) 1
Molnár Kevin (MTK II) 1
Vető Ákos (Majosi SE) 1
Marosi Róbert (Paks II) 1
Paksai Roland (Diósgyőr II) 1
Helmich Pál (ESMTK) 1
Schmaler Máté (SC Sopron) 1
Farkas Milán (MTK II) 1
Majdevac Andrija (Debrecen II) 1
Szabó Norbert (Újpest II) 1
Keita Mohamed Djamadi (Ferencváros II) 1
Elek Ádám (Tiszafüred) 1
Ebot Martin (MTK II) 1
Rabecz Botond (Hódmezővásárhely) 1
Göllövőlista / Női NB I, 2023/2024
1. Vachter Fanni (Győri ETO FC) 18
2. Siklér Kinga (MTK Budapest) 17
3. Kocsán Petra (Győri ETO FC) 10
4. Csigi Eszter (FTC) 7
Pusztai Sára (FTC) 7
6. Szabó Viktória (FTC) 6
Sweatman Marlo (Haladás Viktória) 6
Krisztin Sára (DVTK) 6
Garcia Alesia (FTC) 6
10. Oláh Adrienn (DVTK) 5
Papp Szidónia (Szent Mihály) 5
Taylor Brianna (Szekszárdi WFC) 5
Palakovics Laura (PAFC) 5
Tóth Zsóka (PAFC) 5
Madrid Ebony (FTC) 5
Knezevic Milana (Szent Mihály) 5
Frajtovic Andela (Győri ETO FC) 5
18. Gődér Brigitta (FTC) 4
Molnár Adelina (Soroksár) 4
Ladhani Maya (Győri ETO FC) 4
Keeley Marie Ayala (Szekszárdi WFC) 4
22. Diószegi Fanni (FTC) 3
Csányi Diána (FTC) 3
Süle Dóra (Győri ETO FC) 3
Szil Tünde (Haladás Viktória) 3
Vári Viktória (Szekszárdi WFC) 3
Szemán-Tóth Barbara (PAFC) 3
Palama Maria (MTK Budapest) 3
Zán-Fábián Panna (PAFC) 3
Tamók Rebeka (PAFC) 3
Kis Anita (Haladás Viktória) 3
Földvári Fanni (Fehérvár) 3
Szarvas Sára (PAFC) 3
Buzás Emma (BSC) 3
Smajic Elma (DVTK) 3
36. Vidács Krisztina (Astra HFC) 2
Szakonyi Emese (Astra HFC) 2
Kovács Laura (Győri ETO FC) 2
Fenyvesi Evelin (FTC) 2
Zágor Bernadett (MTK Budapest) 2
Kós Petra Klaudia (Astra HFC) 2
Nagy Vanessza (Soroksár) 2
Papp Luca (FTC) 2
Ott Eszter (FTC) 2
Nagy Fanni (Győri ETO FC) 2
Kovács Virág (Haladás Viktória) 2
Jánosi Ninetta (Fehérvár) 2
Sain Anna (DVTK) 2
Berencsi Boglárka (BSC) 2
Kovács Aida (PAFC) 2
Lovász Emma (Astra HFC) 2
Mészáros Cecília (MTK Budapest) 2
Prigli Barbara (Szekszárdi WFC) 2
Nagy Panna (DVTK) 2
Grönberg Minea (PAFC) 2
Vincze Borbála (FTC) 2
Dubuc Lily (MTK Budapest) 2
Semanová Stela (Győri ETO FC) 2
59. Kiss Gabriella Krisztina (Szekszárdi WFC) 1
Vágó Fanny (FTC) 1
Győrik Alexandra (Soroksár) 1
Boros Kinga (DVTK) 1
Patkós Viktória (Soroksár) 1
Csolti Réka (Astra HFC) 1
Nagy Viktória (FTC) 1
Fábián Rebeka (BSC) 1
Sali Rebeka (Győri ETO FC) 1
Savanya Csilla (Győri ETO FC) 1
Ramor Korinna (Fehérvár) 1
Sajti Krisztina (Szent Mihály) 1
Váradi Ráhel (Soroksár) 1
Bokor Blanka (MTK Budapest) 1
Voila Chrysanthi (MTK Budapest) 1
Németh Diána (FTC) 1
Csizmadia Zsófia (Haladás Viktória) 1
Szabóvá Sofia (Győri ETO FC) 1
László Henrietta (MTK Budapest) 1
Skultéty Tamara (Soroksár) 1
Urbán Viktória (Haladás Viktória) 1
Geréd Erika (DVTK) 1
Mikó Erika (DVTK) 1
Tuza Petra (PAFC) 1
Novák Luca (Haladás Viktória) 1
Vladulescu Ana-Maria (Haladás Viktória) 1
Sinka Napsugár (PAFC) 1
Petrovics Petra (Győri ETO FC) 1
Szehofner Vivien (Fehérvár) 1
Pécsi Dóra (PAFC) 1
Szombati Katalin (Fehérvár) 1
Koszo Sydney (Szent Mihály) 1
Kövy Elza (Astra HFC) 1
Stanovic Nadja (FTC) 1
Gégény Petra (Soroksár) 1
Pataki Georgina (MTK Budapest) 1
Szabó Fanni (Haladás Viktória) 1
Staier Sydney (PAFC) 1
Sovány Dorina (Szent Mihály) 1

HIVATÁSOS LABDARÚGÓK SZERVEZETE

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) 1990-ben alakult a hivatásos labdarúgók érdekeinek előmozdítása érdekében. Jelenleg is hivatásszerűen képviseljük a futballistákat az egyesületekkel, szövetségekkel szembeni érdekérvényesítés során, és általában véve a nyilvánosság előtt;

Cím: 1132 Budapest XIII. kerület, Nyugati tér 5. III/2

Telefon: 06 (1) 237-6050

Fax: 06 (1) 332-4573

E-mail: profifoci@profifoci.hu

 SimplePay vásárlói tájékoztató
Biztonsági kód
A böngészőjében cookie-kat (adatfájlokat) tárolunk a felhasználói élmény javítása érdekében. További információk
Kosár tartalma
Ingyenes kiszállítás
Ingyenes kiszállítás
Tovább a kosárhoz