Játékos kereső

Férfi

Az Iváncsa játékosa kiemelkedett a negyvennyolc csapatos mezőnyből

2018-06-07 10:38

Két mesterhármas mellett öt bajnokin duplázott a 30 éves csatár

Az Iváncsa játékosa kiemelkedett a negyvennyolc csapatos mezőnyből

Az NB III-as idény három csoportjában összesen 48 csapat vett részt az idei pontvadászatban. A bajnoki osztály egyesített góllövőlistáján a Középcsoportban bronzérmes Iváncsa Labdarúgója, Balogh László végzett az élen.

Huszonhat találatával meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a többieket. A második helyezett Oláh László Dávid (Salgótarján, Ajka) 21 góljával öt egységnyivel kevesebbszer talált be. A bronzérmen két 20 gólos játékos, Szabó Zsolt (Pápa) és Tóth Ádám Sándor (Monor) osztozik.

Az NB III teljes góllövőlistája

Góllövőlista / NB III, 2017/2018
1. Balogh László  (Iváncsa) 26
2. Oláh László Dávid  (STC Salgótarján) 21
3. Szabó Zsolt  (Pápa FC) 20
Tóth Ádám Sándor  (Monor) 20
5. Katona Bence  (Putnok VSE) 17
6. Balogh Milán  (Monor) 15
Fejes Péter  (Szekszárd) 15
Hamar Ádám  (III. Ker. TVE) 15
Hornyák Marcell  (Nyírbátor) 15
Puskás Zoltán  (Tiszakécske) 15
11. Faggyas Milán  (Hódmezővásárhely) 14
12. Hegedűs Márk  (Honvéd II) 13
Melczer Vilmos  (Érdi VSE) 13
Tóth Tibor  (Dunaújváros PASE) 13
15. Károly Bálint  (PMFC) 12
Koller Krisztián  (PMFC) 12
Nagy Dávid  (Debrecen II) 12
Szenes Bence  (Dunaharaszti) 12
Szepessy Róbert  (Dunaújváros PASE) 12
Szöllősi Ferenc  (Cigánd) 12
Wittrédi Dávid  (PMFC) 12
22. Andorka Péter  (Kaposvár) 11
Balogh Bence  (BKV Elõre) 11
Sóron Tibor  (Kaposvár) 11
25. Boda József  (ESMTK) 10
Busa Bence  (Mórahalom VSE) 10
Gergely Péter  (Gyöngyösi AK) 10
Ivancsics Gellért  (Kaposvár) 10
Juhász László  (Tiszakécske) 10
Kelemen Patrik  (Érdi VSE) 10
Kónya Dávid  (PMFC) 10
Laurinyecz Ákos  (Gyöngyösi AK) 10
Nagy Dávid  (Tiszaújváros) 10
Székely II Dávid  (Tiszafüred) 10
Tóth Márk  (Kozármisleny) 10
36. Beretka Péter  (SZEOL SC) 9
Dudás Dániel  (Szentlőrinc) 9
Horváth Péter  (Ajka) 9
Kardos Norbert  (Tiszakécske) 9
Maksimovic Nikola  (SZEOL SC) 9
Simon Márk  (Paks II) 9
Szuhodovszki Soma  (MTK II) 9
Takács Kornél  (Dabas) 9
Tóth Barna  (Monor) 9
45. Bata Csongor  (Szekszárd) 8
Bódis Martin  (Balassagyarmat) 8
Herczeg László  (Rákosmenti KSK) 8
Hunya Krisztián  (Monor) 8
Kalmár Ferenc  (Tiszakécske) 8
Korozmán Norbert  (Csepel FC) 8
Lukács Zsombor Csongor  (Füzesgyarmat) 8
Mojzer György  (PMFC) 8
Molnár János  (Makó) 8
Popescu Robert  (Füzesgyarmat) 8
Serfőző Bence  (Csornai SE) 8
Vittman Ádám  (Andráshida) 8
57. Bacsa Patrik  (Diósgyőr II) 7
Balázs Richárd  (Veszprém) 7
Bognár Bence  (Veszprém) 7
Csizmadia Zoltán  (Ajka) 7
Dobos Áron  (Dunaújváros PASE) 7
Hadzic Elvir  (Videoton II) 7
Hampuk Ádám  (Szentlőrinc) 7
Illés Dávid  (Ajka) 7
Kollega Krisztián  (Kaposvár) 7
Koós Gábor  (Érdi VSE) 7
Lippai Ákos  (Tállya KSE) 7
Majláth Henrik  (Iváncsa) 7
Makrai Gábor  (Diósgyőr II) 7
Ondó János  (Tállya KSE) 7
Péter Bence  (Puskás Ak. II) 7
Rajczi Péter  (Kaposvár) 7
Somodi Ádám  (Csepel FC) 7
Szabó Dominik  (MTK II) 7
Szarka Ákos  (Diósgyőr II) 7
Szegleti Gergely  (Andráshida) 7
Tóth László  (Andráshida) 7
Villányi Gergely  (Monor) 7
Wágner Richárd  (Jászberény) 7
80. Bálint Artúr  (Jászberény) 6
Csendes Péter  (Dunaújváros PASE) 6
Feil Máté  (Pénzügyőr SE) 6
Fisli András  (Csepel FC) 6
Graszl Károly  (Ajka) 6
Horváth Levente  (ESMTK) 6
Hudák Martin  (Puskás Ak. II) 6
Hussein Shadi  (Tiszaújváros) 6
Kirchner Krisztián  (Tiszakécske) 6
Ludasi Martin  (Jászberény) 6
Lukács Dániel  (Honvéd II) 6
Nagy Mihály Krisztián  (Ajka) 6
Németh László  (Pápa FC) 6
Paranai Gábor  (Tállya KSE) 6
Sidibe Ibrahima  (Debrecen II) 6
Soós Bence  (ESMTK) 6
Szabó Bence  (Veszprém) 6
Szerencsi Miklós  (MTK II) 6
Terdik Zsolt  (Nyírbátor) 6
Tihanyi Olivér  (Balassagyarmat) 6
Tisza Kálmán  (Jászberény) 6
Toma György  (Cigánd) 6
Urbán Gábor  (Monor) 6
103. Ablonczy Gerjén  (Hódmezővásárhely) 5
Babolek Zoltán  (Makó) 5
Bogáti Péter  (STC Salgótarján) 5
Bolla Bendegúz  (Videoton II) 5
Crkvenjakov Dalibor  (Dabas) 5
Csehi Tamás  (Dunaújváros PASE) 5
Csörgő Krisztián Dávid  (Debrecen II) 5
Farkas Zoltán  (Gyirmót II) 5
Fitos László  (Dabas) 5
Galacs Erik Gábor  (Videoton II) 5
Gémes Bence  (Makó) 5
Hevesi-Tóth Tamás  (Jászberény) 5
Horváth Péter  (PMFC) 5
Irmes Dávid  (Veszprém) 5
Ivony Attila  (Gyöngyösi AK) 5
Jurik Patrik Bence  (Pápa FC) 5
Kemény Tamás  (Putnok VSE) 5
Kenesei Krisztián  (III. Ker. TVE) 5
Kovács Gergő  (Ajka) 5
Kovács János  (Pénzügyőr SE) 5
Kovács Szilárd  (Tállya KSE) 5
Kozics Barnabás  (Szekszárd) 5
Latifi Liridon  (Puskás Ak. II) 5
Luczek Dávid  (Pénzügyőr SE) 5
Major Máté  (Andráshida) 5
Mihály Dávid  (SZEOL SC) 5
Mundi Roland  (Dabas) 5
Nagy Péter  (Tiszaújváros) 5
Nagy Tamás  (III. Ker. TVE) 5
Németh Zoltán  (Csepel FC) 5
Pál Szabolcs  (Érdi VSE) 5
Pataki Viktor  (Tiszafüred) 5
Pesti Zoltán  (Tiszafüred) 5
Roszel Róbert  (Nyírbátor) 5
Rusvay Gergely  (Dunaharaszti) 5
Szakály Attila  (Kaposvár) 5
Tölgyesi Viktor  (Tiszakécske) 5
Tóth Adrián  (Szentlőrinc) 5
Vattai Balázs  (Rákosmenti KSK) 5
142. Adamcsek Máté  (Paks II) 4
Aradi Csaba  (Iváncsa) 4
Balázsovics Máté  (Érdi VSE) 4
Balogh Alex  (Putnok VSE) 4
Bartha Roland  (Gyöngyösi AK) 4
Bata Kristóf  (PMFC) 4
Benedek Nándor  (Tiszafüred) 4
Berényi Balázs  (Iváncsa) 4
Bíró Ákos  (Honvéd II) 4
Bíró András  (Andráshida) 4
Bocsi Patrik  (Putnok VSE) 4
Csepregi Tamás  (BKV Elõre) 4
Csikortás Dávid  (BKV Elõre) 4
Csongrádi Márk  (Gyirmót II) 4
Csornij Áron  (Gyöngyösi AK) 4
Dóczi Krisztián  (Rákosmenti KSK) 4
Ficsor Richárd  (Monor) 4
Gál Szabolcs  (STC Salgótarján) 4
Hegedűs Márk  (Szekszárd) 4
Herjeczki Kristóf  (Honvéd II) 4
Horváth Bence  (Tiszakécske) 4
Imrik László  (Iváncsa) 4
Kabangu Kadima  (Honvéd II) 4
Kaszai Gábor  (III. Ker. TVE) 4
Lipták Ákos  (Makó) 4
Lőrincz Attila László  (Videoton II) 4
Lucz Viktor  (Rákosmenti KSK) 4
Lukács Richárd  (Jászberény) 4
Major Norbert  (Ajka) 4
Makrai László  (Dabas) 4
Márton András  (Tiszaújváros) 4
Minczér Tibor  (Tállya KSE) 4
Nagy Krisztián  (Kaposvár) 4
Németh Gábor Vince  (Érdi VSE) 4
Oroszi Dániel  (Puskás Ak. II) 4
Ötvös Bence  (Cigánd) 4
Pákai Gergő  (Ajka) 4
Pápai Kristóf  (Videoton II) 4
Pavlitzky Balázs  (Ajka) 4
Pendl Alexander  (Rákosmenti KSK) 4
Pergel Bence  (Szentlőrinc) 4
Pölöskei II Péter  (ESMTK) 4
Prosser Dániel  (Puskás Ak. II) 4
Reznek Donát  (Nyírbátor) 4
Simon Krisztián  (Csepel FC) 4
Skriba Máté  (Pápa FC) 4
Szabó Máté  (Puskás Ak. II) 4
Szanyó Dániel  (Balassagyarmat) 4
Szilágyi Máté  (III. Ker. TVE) 4
Torvund Alexander  (Videoton II) 4
Tóth Imre  (Makó) 4
Tóth Márton Mihály  (Csepel FC) 4
Turi Ákos  (Pénzügyőr SE) 4
Zimányi Ádám  (Putnok VSE) 4
196. Annus Árpád  (Tiszakécske) 3
Báló Tamás  (Paks II) 3
Bánhidi Bence  (THSE-Szabadkikötő) 3
Berki István  (Rákosmenti KSK) 3
Bonifert Péter  (Monor) 3
Bozsó László  (Tiszafüred) 3
Büki Baltazár  (Iváncsa) 3
Csirszki Martin  (Putnok VSE) 3
Csiszár Richárd Gyula  (Vecsés) 3
Czető Márk  (Putnok VSE) 3
Eördögh Levente  (Dabas) 3
Farkas János  (Jászberény) 3
Fejős Áron  (Paks II) 3
Fellai József  (PMFC) 3
Ferenczi Máté  (Dunaharaszti) 3
Földes Milán  (Dabas) 3
Forgács Bence  (Rákosmenti KSK) 3
Füredi Szabolcs  (PMFC) 3
Gábor Lukács József  (STC Salgótarján) 3
Gál Szabolcs  (THSE-Szabadkikötő) 3
Galambos Gábor  (Jászberény) 3
Gönczö László  (SZEOL SC) 3
Grabarics Máté Zoltán  (Kozármisleny) 3
Grünwald Attila  (SZEOL SC) 3
Gubacsi Zoltán  (STC Salgótarján) 3
Hahn János  (Paks II) 3
Hajba Tamás  (Csornai SE) 3
Haraszkó Sándor  (Csepel FC) 3
Hesz Olivér  (Csepel FC) 3
Híves Balázs  (STC Salgótarján) 3
Horváth Adrián  (PMFC) 3
Horváth Benjámin  (Tállya KSE) 3
Jakab Dávid  (MTK II) 3
Kaiser László  (Vecsés) 3
Kapacina Kevin  (Tiszaújváros) 3
Karacs Dániel  (Monor) 3
Karikás Krisztián  (Debrecen II) 3
Katona Tamás  (Debrecen II) 3
Kéri Tamás  (SZEOL SC) 3
Kertai Dániel  (Iváncsa) 3
Koncz Adrián  (Hódmezővásárhely) 3
Koziorowski Richárd  (Vecsés) 3
Lipusz Norbert  (Tiszaújváros) 3
Magos Mátyás  (Balassagyarmat) 3
Májer Milán  (Honvéd II) 3
Markó Ádám  (Tiszakécske) 3
Mile Krisztián  (Jászberény) 3
Mundi Zoltán  (Monor) 3
Nagy Ádám István  (Paks II) 3
Nagy Bálint  (Pápa FC) 3
Nagy Olivér  (Balassagyarmat) 3
Nagy Richárd  (Paks II) 3
Nagy Richárd  (Jászberény) 3
Nehéz Máté  (Csornai SE) 3
Németh Gábor  (THSE-Szabadkikötő) 3
Oláh Levente  (Cigánd) 3
Oláh Máté Sándor  (Tiszakécske) 3
Óvári Zsolt  (Diósgyőr II) 3
Pallagi Botond  (Érdi VSE) 3
Pataki Roland  (STC Salgótarján) 3
Péter Antal  (SZEOL SC) 3
Polareczki Roland  (Veszprém) 3
Rabatin Szabolcs  (SZEOL SC) 3
Rácz Dezső  (Hódmezővásárhely) 3
Raducu Sorin  (Füzesgyarmat) 3
Sánta Attila  (BKV Elõre) 3
Schrammel Ádám  (MTK II) 3
Slezák Richárd  (ESMTK) 3
Styecz Milán  (Füzesgyarmat) 3
Sütő Balázs  (Debrecen II) 3
Szabó Bence  (Videoton II) 3
Szabó Roland  (Nyírbátor) 3
Szabó Tibor  (Ajka) 3
Szalma Gergely  (Mórahalom VSE) 3
Szécsi Márk  (Puskás Ak. II) 3
Szkunc Vjacseszláv  (III. Ker. TVE) 3
Sztrunga Zsolt  (Pénzügyőr SE) 3
Tárkányi Gergő  (Érdi VSE) 3
Tímári Norman  (Puskás Ak. II) 3
Tóth Olivér  (Balassagyarmat) 3
Udvardi Dániel  (Kozármisleny) 3
Vallejos Dominique  (Ajka) 3
Varga Márk  (Andráshida) 3
Varga Péter  (Gyirmót II) 3
Városi Viktor  (Kozármisleny) 3
Vega Gonzalo  (Puskás Ak. II) 3
Vékei Nándor  (Debrecen II) 3
Virág Szilárd János  (Szentlőrinc) 3
Vlasics Dániel  (Paks II) 3
Weitner Ádám  (Csornai SE) 3
286. Bácsi Zsolt  (Füzesgyarmat) 2
Bajnók Imre  (Füzesgyarmat) 2
Besztercei Attila  (Pénzügyőr SE) 2
Bognár Dávid  (Paks II) 2
Böjte Patrik  (Kaposvár) 2
Böröczky Bálint  (Pápa FC) 2
Boros János  (Tiszafüred) 2
Burányi Tamás  (Gyirmót II) 2
Buzási Péter  (SZEOL SC) 2
Csáki Róbert  (Tiszakécske) 2
Császár Attila  (Pápa FC) 2
Csernák Martin Tibor  (Nyírbátor) 2
Cseszneki Richárd  (Iváncsa) 2
Csigi Ádám  (Szekszárd) 2
Csordás Simon  (Dabas) 2
Csordás Szabolcs  (Vecsés) 2
Czanik Károly  (Csornai SE) 2
Erős Ronald  (Dabas) 2
Fábián Imre  (Mórahalom VSE) 2
Farkas Ádám  (Vecsés) 2
Ferencz Bálint  (Dunaújváros PASE) 2
Ferkó Ádám  (BKV Elõre) 2
Ficzere Bence  (Balassagyarmat) 2
Fodor Ádám  (Mórahalom VSE) 2
Füredi Ádám  (Csornai SE) 2
Gálfi László  (III. Ker. TVE) 2
Gauzer Levente  (THSE-Szabadkikötő) 2
Géresi Krisztián  (Videoton II) 2
Gréczi Márton  (MTK II) 2
Györgye Erik Martin  (Paks II) 2
Hadaró Valentin  (Kaposvár) 2
Hleba Tamás  (Kozármisleny) 2
Huller Ádám  (BKV Elõre) 2
Huszár Gergő  (Hódmezővásárhely) 2
Kalamár Milán  (Andráshida) 2
Kalász Milán  (Ajka) 2
Karacs Roland  (Dunaújváros PASE) 2
Kárász Krisztián  (Érdi VSE) 2
Kerék András  (Rákosmenti KSK) 2
Kincses Dániel  (Debrecen II) 2
Kinczel Ervin  (Nyírbátor) 2
Király Bence  (Dunaújváros PASE) 2
Kis Gergő  (Cigánd) 2
Kisari Tibor  (MTK II) 2
Köles János  (Ajka) 2
Komódi Kevin  (Puskás Ak. II) 2
Kovács Bence  (Putnok VSE) 2
Kovács Filip  (Tállya KSE) 2
Kovács Gergely  (Dunaharaszti) 2
Kovács Gergő Miklós  (Cigánd) 2
Kovács Zsolt Péter  (Gyirmót II) 2
Lassú Zsombor  (Videoton II) 2
Lázár Benjamin  (ESMTK) 2
Madarász János  (Putnok VSE) 2
Madarász Márk  (Puskás Ak. II) 2
Maka Alex  (Rákosmenti KSK) 2
Markovics Bence  (ESMTK) 2
Márton Dávid  (Dunaharaszti) 2
Mayer Milán  (Szentlőrinc) 2
Mendebaba Szása  (Dunaharaszti) 2
Mohácsik Gábor  (ESMTK) 2
Molnár Erik  (Balassagyarmat) 2
Molnár Martin  (Diósgyőr II) 2
Molnár Tamás  (Cigánd) 2
Müllerlei Szabolcs  (Kozármisleny) 2
Nagy Erik  (Ajka) 2
Nagy János  (Kaposvár) 2
Nagy Martin  (MTK II) 2
Nagy Tibor  (Diósgyőr II) 2
Németh Áron  (Kozármisleny) 2
Nicenko Igor  (ESMTK) 2
Niedermüller Ákos  (Gyöngyösi AK) 2
Nyárasdi Zsombor  (III. Ker. TVE) 2
Pálfalvi Csaba  (III. Ker. TVE) 2
Pálinkás Gergő  (Nyírbátor) 2
Pap Zsolt  (Tiszaújváros) 2
Pataki Zalán  (Füzesgyarmat) 2
Patócs Richárd  (Jászberény) 2
Pisont Patrick  (Honvéd II) 2
Pócs Tamás  (Mórahalom VSE) 2
Polényi Tamás  (Tállya KSE) 2
Prágai Juraj  (Veszprém) 2
Rebecsák Szilárd  (Dunaharaszti) 2
Réti Patrik  (Videoton II) 2
Révész György  (THSE-Szabadkikötő) 2
Sárközi Norbert  (Dabas) 2
Sirokmán Zoltán  (Makó) 2
Spitzmüller István  (STC Salgótarján) 2
Sulcz Márió  (STC Salgótarján) 2
Svedyuk Alex Pál  (Cigánd) 2
Szabó Ádám  (Csepel FC) 2
Szabó II Balázs  (Diósgyőr II) 2
Szabó Tamás  (Jászberény) 2
Szedlacsek Balázs  (Pápa FC) 2
Széll Kristóf  (Makó) 2
Szita Bence  (Balassagyarmat) 2
Sztankó Dávid  (THSE-Szabadkikötő) 2
Takács Ronald  (MTK II) 2
Talabér Attila  (MTK II) 2
Toca Bogdan-Florin  (Füzesgyarmat) 2
Tomisic Stefan  (SZEOL SC) 2
Tömösvári Bálint  (Honvéd II) 2
Torkos Attila  (Rákosmenti KSK) 2
Tóth Barnabás  (Diósgyőr II) 2
Tóth Keve  (Puskás Ak. II) 2
Tóth Márk  (Nyírbátor) 2
Tóth Patrik  (Balassagyarmat) 2
Tóth Zoltán  (MTK II) 2
Túri Dániel  (Jászberény) 2
Turi I Tamás  (Szekszárd) 2
Urbán Sándor  (Füzesgyarmat) 2
Vajda Roland Attila  (Szentlőrinc) 2
Vámos Márk  (Nyírbátor) 2
Varga Bence  (Hódmezővásárhely) 2
Varga Krisztián  (Cigánd) 2
Vincze Dániel  (Füzesgyarmat) 2
Vitányi Gergő  (Dunaharaszti) 2
Vörösbaranyi Armand  (Gyirmót II) 2
Zsidai László  (Puskás Ak. II) 2
Zsivóczky Péter  (STC Salgótarján) 2
406. Balanescu Dániel  (Monor) 1
.:: Vanczák Vilmos ::.  (Puskás Ak. II) 1
Altorjai Richárd  (THSE-Szabadkikötő) 1
Aranyos Márk  (THSE-Szabadkikötő) 1
Arena Ármin  (Szekszárd) 1
Bagi Ákos István  (Nyírbátor) 1
Bakos Bence  (Kaposvár) 1
Baldauf Konrád  (Pápa FC) 1
Balla Ádám  (Andráshida) 1
Balogh Krisztián  (Debrecen II) 1
Banjac Nikola  (Mórahalom VSE) 1
Bárdos Bence  (Diósgyőr II) 1
Bartyik Norbert  (Hódmezővásárhely) 1
Bayer Bence  (MTK II) 1
Benkő Balázs  (Nyírbátor) 1
Benkó Bence  (Tiszakécske) 1
Bíró Tamás  (Dunaharaszti) 1
Bobál Gergely  (Honvéd II) 1
Bodrogi János  (Honvéd II) 1
Bohner Roland  (Pápa FC) 1
Bojtor László  (Vecsés) 1
Borsi Márton  (Vecsés) 1
Bucz Bence  (Tiszaújváros) 1
Csemer Gyula  (Ajka) 1
Csicsek Levente  (Monor) 1
Csiszár Zoltán  (Érdi VSE) 1
Czár Richárd  (Gyirmót II) 1
Czimbalmos Zalán  (Veszprém) 1
Dajka László  (Tiszaújváros) 1
Daróczi Zoltán  (Puskás Ak. II) 1
Dávid Levente  (Gyirmót II) 1
Despotovic Vanja  (Pénzügyőr SE) 1
Dobsa Gergő  (Veszprém) 1
Domján Roland  (Pápa FC) 1
Dorogi Renátó  (Dunaújváros PASE) 1
Ebedli Zoltán  (Érdi VSE) 1
Éder Gergő  (Tiszafüred) 1
Erdei András  (Puskás Ak. II) 1
Erdei Gábor  (Balassagyarmat) 1
Éri Dominik  (Gyirmót II) 1
Esze Bence  (Pénzügyőr SE) 1
Farkas Péter  (Dunaharaszti) 1
Farkas Zoltán  (Tiszafüred) 1
Farkas Zoltán  (THSE-Szabadkikötő) 1
Fazekas Máté  (Diósgyőr II) 1
Fehér Balázs  (Putnok VSE) 1
Fehér Imre  (Honvéd II) 1
Fekete Tamás  (Nyírbátor) 1
Ferencz Zoltán  (Andráshida) 1
Fiáth Péter János  (Kozármisleny) 1
Fodor Norbert Szilveszter  (THSE-Szabadkikötő) 1
Folmer Krisztián  (Iváncsa) 1
Forgács Dávid  (Diósgyőr II) 1
Forró Attila  (SZEOL SC) 1
Fótos László  (Gyöngyösi AK) 1
Fritz Attila  (Dabas) 1
Fülöp Soma Balázs  (Andráshida) 1
Gacsal Norbert  (Dunaharaszti) 1
Gajág Gergő  (PMFC) 1
Géringer Tamás  (Diósgyőr II) 1
Gulyás Gergő  (Veszprém) 1
Gunther Zsolt  (Veszprém) 1
Hajdu István  (Füzesgyarmat) 1
Hauser Dániel  (Iváncsa) 1
Havas Attila  (Szentlőrinc) 1
Havasi Dániel  (Pénzügyőr SE) 1
Herzsenyák Áron  (Kaposvár) 1
Honti Attila Zsolt  (Balassagyarmat) 1
Horváth Dávid  (Gyirmót II) 1
Horváth Kevin  (Dunaújváros PASE) 1
Horváth Márió  (Csornai SE) 1
Horváth Tamás  (Andráshida) 1
Ihos Ádám  (BKV Elõre) 1
Illés Gábor  (Tiszaújváros) 1
Illés Richárd  (Putnok VSE) 1
Irhás Ignác  (Tállya KSE) 1
István László  (Makó) 1
Jano Robert  (Gyirmót II) 1
Jónás Dávid  (Balassagyarmat) 1
Juhász György  (Makó) 1
Juhász Máté  (Szekszárd) 1
Kálmán Zsolt Csaba  (BKV Elõre) 1
Katona Roland  (Monor) 1
Keményffy Máté  (Tiszafüred) 1
Kemerle Dániel  (Vecsés) 1
Kerékgyártó Dávid  (Csornai SE) 1
Keresztes Bence  (Szentlőrinc) 1
Keszi Erik  (Puskás Ak. II) 1
Kis Balázs  (Jászberény) 1
Kis Szabolcs  (Csornai SE) 1
Kiss Márk  (Szentlőrinc) 1
Kiss Márton György  (Kozármisleny) 1
Kiss Viktor  (Dabas) 1
Kitl Miklós  (Diósgyőr II) 1
Köböl Máté  (Veszprém) 1
Kocsis Adrián  (Kozármisleny) 1
Kökény Tamás  (Hódmezővásárhely) 1
Kónya Benjamin  (Érdi VSE) 1
Kónya Kornél  (PMFC) 1
Kőris Krisztián  (Gyirmót II) 1
Kovács Gábor  (Dunaújváros PASE) 1
Kovács Kristóf  (Balassagyarmat) 1
Kovács László Botond  (STC Salgótarján) 1
Kovács László Márk  (Andráshida) 1
Kovács Nikolasz  (Honvéd II) 1
Kürti Zsolt  (Jászberény) 1
Kvanduk József  (Szekszárd) 1
Laczkó Milán  (Dabas) 1
Lakatos Gergő  (Kaposvár) 1
László Noel  (Puskás Ak. II) 1
Lencsés Balázs  (Videoton II) 1
Lipták Zoltán  (Diósgyőr II) 1
Ludánszki Bence  (Kaposvár) 1
Lustyik Levente  (MTK II) 1
Magyar György  (Mórahalom VSE) 1
Mankó Dávid  (Nyírbátor) 1
Márki Bence  (Vecsés) 1
Márki Dénes  (Iváncsa) 1
Márkvárt Patrik  (Kozármisleny) 1
Márton Erik  (Szekszárd) 1
Máté János  (Gyirmót II) 1
Mertse Ábel  (Diósgyőr II) 1
Mészáros László  (Monor) 1
Mészáros Roland  (ESMTK) 1
Mezei Szabolcs  (MTK II) 1
Mihálszki Csaba  (Tállya KSE) 1
Miklósvári János  (BKV Elõre) 1
Mim Gergely  (Puskás Ak. II) 1
Mocsi Attila  (Videoton II) 1
Móczó Norbert  (III. Ker. TVE) 1
Molnár Máté  (Tiszaújváros) 1
Nagy József  (PMFC) 1
Nagy Róbert  (Debrecen II) 1
Nagy Ronald  (Szentlőrinc) 1
Nagy Szabolcs  (Csornai SE) 1
Nagy Tibor  (Füzesgyarmat) 1
Nagy Zoltán  (Debrecen II) 1
Nagy Zoltán Dániel  (Andráshida) 1
Nagy Zsombor  (MTK II) 1
Nándori Botond  (Puskás Ak. II) 1
Németh Balázs  (Csornai SE) 1
Németh Béla  (Tállya KSE) 1
Németh Erik  (Balassagyarmat) 1
Németh Márk  (Szentlőrinc) 1
Nyéki Márk  (Dunaharaszti) 1
Nyisalovits Donát  (Putnok VSE) 1
Oláh Bálint  (Diósgyőr II) 1
Ondrejó Tamás  (SZEOL SC) 1
Orosz Marcell  (Diósgyőr II) 1
Orosz Máté  (Tiszaújváros) 1
Pál Achilles  (Paks II) 1
Palincsár Martin  (MTK II) 1
Papp Nándor  (Tiszafüred) 1
Péter Attila  (THSE-Szabadkikötő) 1
Pilinyi István  (Gyöngyösi AK) 1
Podonyi Norbert  (Mórahalom VSE) 1
Polák Gergő  (Jászberény) 1
Pölöskei Zsolt  (Honvéd II) 1
Prasler Thomas  (Hódmezővásárhely) 1
Pribék Patrik  (Iváncsa) 1
Puskás Csaba  (Mórahalom VSE) 1
Puskás Gábor  (PMFC) 1
Rácz Botond  (THSE-Szabadkikötő) 1
Rácz Ferdinánd  (Szekszárd) 1
Radnai György  (Vecsés) 1
Radó Dániel  (Puskás Ak. II) 1
Répási Regő  (Cigánd) 1
Rétsági Ákos  (Dunaharaszti) 1
Rózsahegyi Dominik  (Honvéd II) 1
Sánta Kázmér  (Cigánd) 1
Sárándi Milán  (Gyöngyösi AK) 1
Simon András  (Paks II) 1
Simonfalvi Gábor  (Andráshida) 1
Sipos Krisztián  (Füzesgyarmat) 1
Solomun Ante  (Videoton II) 1
Steinbach Máté  (Paks II) 1
Stoiacovici Dávid Tibor  (Honvéd II) 1
Szabó László  (Tiszakécske) 1
Szabó Márk  (Hódmezővásárhely) 1
Szabó Mihály Dávid  (Hódmezővásárhely) 1
Szabó Richárd  (PMFC) 1
Szakály Péter  (Puskás Ak. II) 1
Szalai Kristóf  (THSE-Szabadkikötő) 1
Szalai Tamás  (Videoton II) 1
Székely Dávid  (Tiszafüred) 1
Szekeres Pál  (MTK II) 1
Széles Imre Antal  (Gyirmót II) 1
Szolnoki Roland  (Videoton II) 1
Szűcs László  (III. Ker. TVE) 1
Szűcs László  (Dabas) 1
Takács Krisztofer Lajos  (Tiszakécske) 1
Takács Martin  (Videoton II) 1
Takács Patrik László  (THSE-Szabadkikötő) 1
Takács Zoltán  (Vecsés) 1
Tamás Nándor  (Puskás Ak. II) 1
Tarnóczi Roland  (Videoton II) 1
Ternován Patrik  (Diósgyőr II) 1
Timkó Zsolt  (Cigánd) 1
Tóth Attila  (Vecsés) 1
Tóth László  (Gyirmót II) 1
Tóvizi Patrik  (Gyirmót II) 1
Turcsik Tamás  (Tiszaújváros) 1
Ur László  (Kaposvár) 1
Vágner Attila  (Szentlőrinc) 1
Vajna Martin  (Makó) 1
Valkay Richárd  (Diósgyőr II) 1
Várda Ákos  (Mórahalom VSE) 1
Varga Bence  (Iváncsa) 1
Varga Richárd  (Makó) 1
Varjas Zoltán  (Videoton II) 1
Varju Benedek  (MTK II) 1
Villám Balázs  (Honvéd II) 1
Vincze Ákos  (Tiszafüred) 1
Vincze Szabolcs  (THSE-Szabadkikötő) 1
Vörös Bence István  (Csepel FC) 1
Zádori Emeric Daniel  (Füzesgyarmat) 1
Zámbó Dániel  (Mórahalom VSE) 1
NB I, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Paks 14 8 4 2 27-15 28
2. Ferencvárosi TC 13 8 2 3 35-16 26
3. Puskás Akadémia 14 6 6 2 23-17 24
4. Debrecen 14 7 2 5 23-19 23
5. Fehérvár FC 14 6 3 5 28-23 21
6. Kecskemét 14 6 2 6 23-23 20
7. Diósgyőr 14 6 2 6 21-21 20
8. Újpest FC 14 6 2 6 22-28 20
9. MTK 14 5 3 6 14-23 18
10. Mezőkövesd 13 4 1 8 17-22 13
11. ZTE 14 3 2 9 17-32 11
12. Kisvárda 14 3 1 10 14-25 10
NB II, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Nyíregyháza 16 11 4 1 34-13 37
2. ETO FC Győr 16 11 2 3 36-21 35
3. Vasas 16 9 4 3 41-18 31
4. Kozármisleny 16 9 4 3 33-16 31
5. Szeged-Csanád 16 6 9 1 17-13 27
6. Kazincbarcika 16 5 8 3 20-16 23
7. Gyirmót 16 5 7 4 22-21 22
8. PMFC 16 5 7 4 6-9 22
9. Csákvári TK 16 6 3 7 17-21 21
10. Soroksár SC 16 5 5 6 16-17 20
11. Honvéd 16 5 5 6 17-19 20
12. Budafoki MTE 16 5 4 7 16-20 19
13. Haladás 16 4 6 6 21-26 18
14. BVSC-Zugló 16 4 4 8 11-22 16
15. Tiszakécske 16 3 6 7 16-20 15
16. Siófok 16 3 4 9 12-28 13
17. Ajka 16 3 2 11 10-21 11
18. M.magyaróvár 16 1 4 11 12-36 7
NB III Észak-Kelet, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Putnok FC 17 12 3 2 44-14 39
2. Kisvárda II 17 10 4 3 30-18 34
3. Cigánd 17 9 6 2 32-13 33
4. Debrecen II 17 9 4 4 39-22 31
5. Eger 17 7 5 5 18-18 26
6. DEAC 17 7 5 5 22-23 26
7. Újpest II 17 8 1 8 32-32 25
8. Tiszaújváros 17 7 4 6 31-24 25
9. Karcag 17 7 4 6 25-22 25
10. Diósgyőr II 17 6 4 7 27-32 22
11. REAC 17 6 1 10 19-39 19
12. Hatvan 17 4 7 6 22-30 19
13. Sényő FC 17 4 5 8 25-36 17
14. Salgótarjáni BTC 17 3 6 8 16-27 15
15. Tiszafüred 17 3 4 10 25-34 13
16. Gyöngyösi AK 17 1 3 13 16-39 6
NB III Dél-Kelet, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Békéscsaba 17 15 1 1 47-11 46
2. ESMTK 17 12 3 2 47-16 39
3. Kőrösladány 17 11 3 3 40-20 36
4. Hódmezővásárhely 17 8 6 3 24-15 30
5. Monor 17 8 2 7 32-30 26
6. Dabas 17 7 5 5 22-26 26
7. BKV Előre 17 7 3 7 22-28 24
8. Szolnok 17 6 6 5 26-25 24
9. Pénzügyőr SE 17 6 3 8 25-26 21
10. Vasas II 17 5 6 6 24-24 21
11. Honvéd II 17 5 4 8 28-32 19
12. Martfű LSE 17 5 3 9 23-35 18
13. Füzesgyarmat 17 5 2 10 18-38 17
14. Kecskemét II 17 3 5 9 18-26 14
15. Cegléd 17 2 3 12 17-46 9
16. Szeged-Csanád II 17 1 5 11 14-29 8
NB III Észak-Nyugat, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Tatabánya 17 12 3 2 35-16 39
2. Veszprém 17 11 4 2 39-17 37
3. III. Ker. TVE 17 10 4 3 29-16 34
4. Bicskei TC 1 17 10 3 4 25-16 33
5. Dorog 17 7 6 4 28-21 27
6. Gyirmót II 17 7 4 6 36-41 25
7. Kelen Sport Club 17 7 2 8 20-28 23
8. Balatonfüred 17 6 5 6 27-28 23
9. Puskás Ak. II 17 5 7 5 24-22 22
10. Komárom VSE 17 5 7 5 20-23 22
11. SC Sopron 17 5 5 7 27-24 20
12. ETO FC Győr II 17 5 4 8 22-27 19
13. Budaörs 17 5 3 9 22-31 18
14. Haladás VSE 17 4 4 9 22-29 16
15. ZTE II 17 3 3 11 17-29 12
16. Csornai SE 1 17 1 2 14 20-45 5

[1] A Csorna-Bicske (8. ford.) mérkőzés megállapított eredménye: 0-3

NB III Dél-Nyugat, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. Iváncsa 17 14 1 2 45-14 43
2. Szentlőrinc 17 13 4 0 43-12 43
3. Ferencváros II 17 11 2 4 30-13 35
4. FC Nagykanizsa 17 10 3 4 45-25 33
5. Dunaföldvár 17 10 3 4 32-19 33
6. Kaposvár 17 7 7 3 25-17 28
7. Paks II 17 7 0 10 40-42 21
8. Gárdonyi VSC 17 5 4 8 34-41 19
9. Érdi VSE 17 5 4 8 28-39 19
10. MTK II 17 4 6 7 27-31 18
11. Mohácsi TE 17 5 2 10 19-28 17
12. Majosi SE 17 5 2 10 18-32 17
13. Fehérvár II 17 4 3 10 25-38 15
14. PTE-PEAC 17 3 5 9 11-30 14
15. Szekszárd 17 3 4 10 15-33 13
16. Dunaújváros FC 17 3 4 10 16-39 13
Női NB I, 2023/24.
H Csapat M Gy D V Gk P
1. FTC 12 11 1 0 55-1 34
2. Győri ETO FC 12 10 1 1 50-5 31
3. MTK Budapest 12 10 0 2 31-11 30
4. PAFC 12 9 0 3 30-12 27
5. DVTK 12 4 4 4 21-28 16
6. Haladás Viktória 12 4 3 5 19-23 15
7. Astra HFC 12 3 3 6 10-16 12
8. Szekszárdi WFC 12 3 3 6 15-31 12
9. Soroksár 12 3 1 8 11-31 10
10. Szent Mihály 12 2 2 8 13-29 8
11. Fehérvár 12 1 2 9 8-38 5
12. BSC 12 1 2 9 6-44 5
Archív tabellák
Göllövőlista / NB I, 2023/2024
1. Drazic Stefan (Mezőkövesd) 8
Varga Barnabás (Ferencvárosi TC) 8
3. Windecker József (Paks) 6
Katona Mátyás (Fehérvár FC) 6
Mance Antonio (ZTE) 6
Kodro Kenan (Fehérvár FC) 6
7. Horváth Krisztofer (Kecskemét) 5
Plsek Jakub (Puskás Akadémia) 5
Ljujic Matija (Újpest FC) 5
Ambrose Peter (Újpest FC) 5
11. Németh Krisztián (MTK) 4
Könyves Norbert (Paks) 4
Bognár István (MTK) 4
Szabó Levente (Fehérvár FC) 4
Bárány Donát (Debrecen) 4
Szalai Gábor (Kecskemét) 4
ifj. Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC) 4
Traoré Adama (Ferencvárosi TC) 4
Kastrati Lirim (Fehérvár FC) 4
Loncar Stefan (Debrecen) 4
Pozeg Vancas Rudi (Diósgyőr) 4
Edomwonyi Bright (Diósgyőr) 4
23. Dzsudzsák Balázs (Debrecen) 3
Szabó János (Paks) 3
Kalmár Zsolt (Fehérvár FC) 3
Pálinkás Gergő (Kecskemét) 3
Csoboth Kevin (Újpest FC) 3
Mezei Szabolcs (Paks) 3
Favorov Artem (Puskás Akadémia) 3
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia) 3
Zachariassen Kristoffer (Ferencvárosi TC) 3
Mesanovic Jasmin (Kisvárda) 3
Marquinhos (Ferencvárosi TC) 3
Colley Lamin (Puskás Akadémia) 3
Dominguès Brandon (Debrecen) 3
Mörschel Heinz (Újpest FC) 3
Pesic Aleksandar (Ferencvárosi TC) 3
38. Böde Dániel (Paks) 2
Molnár Gábor (Mezőkövesd) 2
Gera Dániel (Diósgyőr) 2
Vágó Levente Martin (Kecskemét) 2
Hahn János (Paks) 2
Cseke Benjámin (Mezőkövesd) 2
Sajbán Máté (ZTE) 2
Lukács Dániel (Diósgyőr) 2
Balogh Norbert (Kisvárda) 2
Tóth Barna (Kecskemét) 2
Szuhodovszki Soma (Kecskemét) 2
Mim Gergely (ZTE) 2
Onovo Vincent (Újpest FC) 2
Kusnyír Erik (Debrecen) 2
Tajti Mátyás (ZTE) 2
Vajda Botond (Debrecen) 2
Mmaee Samy (Ferencvárosi TC) 2
Croizet Yohan (ZTE) 2
Spoljaric Josip (ZTE) 2
Golla Wojciech (Puskás Akadémia) 2
Kyziridisz Alexandrosz (Debrecen) 2
Abu Fani Mohammed (Ferencvárosi TC) 2
Cipetic Branimir (Kisvárda) 2
Vallejo Alex (Diósgyőr) 2
Karamoko Mamoudou (Fehérvár FC) 2
Rodrigues Da Silva (Diósgyőr) 2
64. Cseri Tamás (Mezőkövesd) 1
Bódi Ádám (Debrecen) 1
Simon Krisztián (Újpest FC) 1
Bőle Lukács (Paks) 1
Haraszti Zsolt (Paks) 1
Sigér Dávid (Ferencvárosi TC) 1
Batik Bence (Puskás Akadémia) 1
Stieber Zoltán (MTK) 1
Osváth Attila (Paks) 1
Thiam Khaly (MTK) 1
Nagy Zsolt (Puskás Akadémia) 1
Bobál Dávid (MTK) 1
Botka Endre (Ferencvárosi TC) 1
Holdampf Gergő (Diósgyőr) 1
Nagy Krisztián (Kecskemét) 1
Kocsis Gergő (MTK) 1
Vajda Sándor (Mezőkövesd) 1
Ramírez Cristian (Ferencvárosi TC) 1
Széles Imre (Kisvárda) 1
Hej Viktor (MTK) 1
Bárdos Bence (Diósgyőr) 1
Tamás Krisztián (Újpest FC) 1
Szabó Alex (Kecskemét) 1
Zeke Márió (Kecskemét) 1
Kovács Krisztián (Paks) 1
Szabó Bálint (Paks) 1
Szendrei Norbert (ZTE) 1
Skribek Alen (Paks) 1
Nguen Tokmac (Ferencvárosi TC) 1
Szendrei Ákos (Kecskemét) 1
Kata Mihály (MTK) 1
Slagveer Luciano (Puskás Akadémia) 1
Jurina Marin (Diósgyőr) 1
Corbu Marius (Puskás Akadémia) 1
Camaj Driton (Kisvárda) 1
Lehoczky Roland (Mezőkövesd) 1
Nagy Olivér Zoltán (Kecskemét) 1
Wingo Henry (Ferencvárosi TC) 1
Serafimov Nikola (Fehérvár FC) 1
Mack Luca (Újpest FC) 1
Czékus Ádám (Kisvárda) 1
Babunski Dorian (Debrecen) 1
Ilievski Mario (Kisvárda) 1
Vida Kristopher (Kisvárda) 1
Jovicic Aleksandar (Kisvárda) 1
Spasic Milos (Kisvárda) 1
Christensen Tobias (Fehérvár FC) 1
Levi Jonathan (Puskás Akadémia) 1
Flores Deybi (Fehérvár FC) 1
Abena Myenty (Ferencvárosi TC) 1
Stephen Godfrey Bitok (Diósgyőr) 1
Acolatse Elton (Diósgyőr) 1
Soisalo Mikael (Puskás Akadémia) 1
Evangelou Stefanos (ZTE) 1
Göllövőlista / NB II, 2023/2024
1. Kirchner Krisztián (Kozármisleny) 11
2. Tóth Milán (Vasas) 8
3. Novothny Soma (Vasas) 7
Nagy Dominik (Nyíregyháza) 7
Bumba Claudiu (ETO FC Győr) 7
6. Radó András (Vasas) 6
Medgyes Zoltán (Gyirmót) 6
Rácz Barnabás (Haladás) 6
Géresi Krisztián (Nyíregyháza) 6
Pinte Patrik (Kazincbarcika) 6
Bíró Bence (Szeged-Csanád) 6
12. Myke Bouard Ramos (Nyíregyháza) 5
Vajda Roland Attila (Kozármisleny) 5
Borvető Áron (Szeged-Csanád) 5
Soltész Dominik (Gyirmót) 5
Nagy Zoárd (Csákvári TK) 5
Skvarka Michal (ETO FC Győr) 5
Kerezsi Zalán (Honvéd) 5
Huszár Marcell (ETO FC Győr) 5
20. Takács Tamás (M.magyaróvár) 4
Lovrencsics Balázs (Soroksár SC) 4
Horváth II Péter (Kozármisleny) 4
Madarász Márk (Gyirmót) 4
Torvund Alexander (Tiszakécske) 4
25. Hidi Patrik (BVSC-Zugló) 3
Litauszki Róbert (Vasas) 3
Zamostny Balázs (Tiszakécske) 3
Bobál Gergely (Honvéd) 3
Novák Csanád (Nyíregyháza) 3
Kovács Dávid (Budafoki MTE) 3
Pávkovics Bence (Vasas) 3
Dragóner Filip (Soroksár SC) 3
Ádám Ferenc (Kazincbarcika) 3
Tóth Zoltán (Kozármisleny) 3
Szépe János (ETO FC Győr) 3
Erdei Carlo (Tiszakécske) 3
Gálfi Zoltán Norbert (Soroksár SC) 3
Zimonyi Dávid (Vasas) 3
Mucsányi Márk (BVSC-Zugló) 3
Hajdú Roland (Soroksár SC) 3
Molnár Ádin (Kozármisleny) 3
Borsos Filip (Ajka) 3
Diarra Mamady (ETO FC Győr) 3
44. Szakály Dénes (Csákvári TK) 2
Simon András (Csákvári TK) 2
Baracskai Roland (Csákvári TK) 2
Elek Bence (Budafoki MTE) 2
Illés Dávid (M.magyaróvár) 2
Gengeliczki Gergő (Nyíregyháza) 2
Pekár László (Kazincbarcika) 2
Kesztyűs Barna (Nyíregyháza) 2
Holender Filip (Vasas) 2
Berecz Zsombor (Vasas) 2
Szedlár Zoltán (Siófok) 2
Nagy Richárd (Siófok) 2
Kozics Barnabás (Kozármisleny) 2
Herjeczki Kristóf (Nyíregyháza) 2
Turi Tamás (Kozármisleny) 2
Szegi Vince (Gyirmót) 2
Gresó Mátyás (Nyíregyháza) 2
Harsányi István (PMFC) 2
Szabó Bence (M.magyaróvár) 2
Oláh Bálint (Budafoki MTE) 2
Tamás Nándor (Csákvári TK) 2
Hidi M Sándor (Vasas) 2
Major Gergő (Siófok) 2
Papp Milán (Kazincbarcika) 2
Szekszárdi Milán (Kazincbarcika) 2
Kalmár Olivér (Budafoki MTE) 2
Nyíri Vince (Haladás) 2
Vasvári Zoltán (Budafoki MTE) 2
Kocsis Dominik (Tiszakécske) 2
Benczenleitner Barna (Honvéd) 2
Horváth Rajmund (Haladás) 2
Alaxai Áron (Nyíregyháza) 2
Dénes Csanád (Siófok) 2
Lacza Alex (ETO FC Győr) 2
Riquelme Rodrigues Mendes (ETO FC Győr) 2
Pintér Attila Filip (Haladás) 2
80. Bertus Lajos (Tiszakécske) 1
Gaál Bálint (Ajka) 1
Baráth Botond (Vasas) 1
Vernes Richárd (BVSC-Zugló) 1
Mitrovics Nikola (BVSC-Zugló) 1
Holman Dávid (Honvéd) 1
Tóth Gergely (Ajka) 1
Horváth Zoltán (Tiszakécske) 1
Lőrinczy Attila (Honvéd) 1
Ihrig-Farkas Sebestyén (Vasas) 1
Gajdos Zsolt (Szeged-Csanád) 1
Gajág Gergő (Kozármisleny) 1
Márkvárt Dávid (Szeged-Csanád) 1
Jancsó András (Haladás) 1
Prosser Dániel (Szeged-Csanád) 1
Tar Zsolt (Ajka) 1
Baki Ákos (Nyíregyháza) 1
Karacs Dániel (Csákvári TK) 1
Óvári Zsolt (Szeged-Csanád) 1
Fejős Áron (Csákvári TK) 1
Zsolnai Richárd (Ajka) 1
Hudák Dávid (Gyirmót) 1
Czingráber Máté (M.magyaróvár) 1
Csizmadia Zoltán (Ajka) 1
Szilágyi Máté (BVSC-Zugló) 1
Csonka Bonifác (Haladás) 1
Svedyuk Alex Pál (PMFC) 1
Adamcsek Máté (Gyirmót) 1
Kártik Bálint (Kazincbarcika) 1
Takács Ronald (Gyirmót) 1
Csernik Kornél (Haladás) 1
Szilágyi Zoltán (Szeged-Csanád) 1
Horváth Olivér (Budafoki MTE) 1
Varjas Zoltán (Siófok) 1
Kovács Nikolasz (Honvéd) 1
Cipf Dominik (Tiszakécske) 1
Krausz Raul (PMFC) 1
Kovács Milán (Gyirmót) 1
Sipos Zoltán (Soroksár SC) 1
Rabatin Richárd (Ajka) 1
Papp László (M.magyaróvár) 1
Kotula Máté (Kazincbarcika) 1
Urblík József (Vasas) 1
Szerető Krisztofer (Budafoki MTE) 1
Pintér Ádám (Budafoki MTE) 1
Keresztes Krisztián (ETO FC Győr) 1
Kurdics Levente (Kazincbarcika) 1
Bencze Márk (Tiszakécske) 1
Doktorics Áron (Haladás) 1
Kovács Dominik (Gyirmót) 1
Major Sámuel (Kozármisleny) 1
Bocskay Bertalan (Honvéd) 1
Németh Dániel (M.magyaróvár) 1
Kocsis Dominik (Honvéd) 1
Böndi Ádám (Siófok) 1
Kelemen Marko (Haladás) 1
Gazdag Vajk (Csákvári TK) 1
Sztojka Dominik (Vasas) 1
Gyurkits Gergő (PMFC) 1
Pekár István (Honvéd) 1
Németh Barnabás (Nyíregyháza) 1
Vékony Viktor (Siófok) 1
Farkas Bendegúz (Nyíregyháza) 1
Kaján Norbert (Soroksár SC) 1
Bakti Balázs (Vasas) 1
Székely Krisztián (Kazincbarcika) 1
Babos Bence (Ajka) 1
Papp Áron (Szeged-Csanád) 1
Balogh Máté (BVSC-Zugló) 1
Merényi Ádám (Budafoki MTE) 1
Tóth Rajmund (ETO FC Győr) 1
Babós Levente (Csákvári TK) 1
Barkóczi Benedek (Kozármisleny) 1
Simut Mario (Haladás) 1
Vingler László (ETO FC Győr) 1
Bolla Gergő (Haladás) 1
Varga Zétény (Soroksár SC) 1
Szendeff Bence (M.magyaróvár) 1
Mohos Barnabás (Haladás) 1
Anton Paul (ETO FC Győr) 1
Csóka Bálint (ETO FC Győr) 1
Kröhn Christopher (ETO FC Győr) 1
Göllövőlista / NB III, 2023/2024
1. Boros Gábor (Putnok FC) 23
2. Rétyi Róbert (Szentlőrinc) 16
3. Molnár János (ESMTK) 14
4. Bányai Péter (Iváncsa) 13
5. Kerék László (BKV Előre) 12
6. Magasföldi József (Puskás Ak. II) 11
Bartusz Dániel (Veszprém) 11
Wirth Dániel (ESMTK) 11
Monori Norbert (Érdi VSE) 11
10. Nagy Dávid (Tiszaújváros) 10
Lőrincz Bence (FC Nagykanizsa) 10
Szabó Tamás (SC Sopron) 10
Pesti Zoltán (Paks II) 10
14. Vólent Roland (Békéscsaba) 9
Barczi Dávid (III. Ker. TVE) 9
Gránicz Patrik (Karcag) 9
Árvai Dániel (Tatabánya) 9
Iván Milán (Szolnok) 9
Erdei Milán (Gyirmót II) 9
Kócs-Washburn Erik (Debrecen II) 9
21. Tóth László (Dorog) 8
Mácsai László (Tiszafüred) 8
János Norbert (FC Nagykanizsa) 8
Ominger Bence (Gyirmót II) 8
Batai Tamás (Debrecen II) 8
Major Szabolcs (Balatonfüred) 8
Varga Zétény (Ferencváros II) 8
28. Bartha László (Dunaföldvár) 7
Major Norbert (Veszprém) 7
Sóron Tibor (Bicskei TC) 7
Wéber László (Kőrösladány) 7
Hampuk Ádám (Kaposvár) 7
Zádori Krisztián (Békéscsaba) 7
Szabó Martin (Haladás VSE) 7
Haragos Viktor (Honvéd II) 7
Szalai Péter (Balatonfüred) 7
Kelemen Gergő (Cigánd) 7
Bohata Ádám (Mohácsi TE) 7
Hulicsár Máté (Monor) 7
Balogh Ádám (Gárdonyi VSC) 7
Kövesdi Péter (Gárdonyi VSC) 7
Honchar Nikita (Kisvárda II) 7
Simon Benedek (Honvéd II) 7
Földi Dominik (Paks II) 7
Horváth László Dávid (Monor) 7
46. Remili Mohamed (Kelen Sport Club) 6
Pintér Norbert (Békéscsaba) 6
Kocsis Gergő (Tatabánya) 6
Vigh Ádám (Dorog) 6
Kiprich Dávid József (Tatabánya) 6
Kerékgyártó Dávid (Csornai SE) 6
Tóth Tibor (Gárdonyi VSC) 6
Busa Bence (Szolnok) 6
Kapacina Kevin (Sényő FC) 6
Lakatos István (Gyöngyösi AK) 6
Novák Zsombor (Szentlőrinc) 6
Gréczi Márton (Hódmezővásárhely) 6
Nagy Zsolt András (Tiszafüred) 6
Törőcsik Péter (Iváncsa) 6
Kovalovszki Máté (FC Nagykanizsa) 6
Sármány Kristóf (Békéscsaba) 6
Lettner Lóránt (Dabas) 6
Kocsis Ármin (SC Sopron) 6
Szabó Bence (Füzesgyarmat) 6
Artner Dávid (Kecskemét II) 6
Radosevic Ognjen (Újpest II) 6
Kicsun Jevhenyij (Gyirmót II) 6
Tóth Máté Zsolt (Dunaföldvár) 6
Rácz Milán (Monor) 6
Ambach Arnold (Fehérvár II) 6
Sándor Raul (Füzesgyarmat) 6
Nwachukwu David (Debrecen II) 6
73. Rubus Tamás (Kisvárda II) 5
Bíró Ákos (Pénzügyőr SE) 5
Tarlósi Milán (Salgótarjáni BTC) 5
Oláh László Dávid (Komárom VSE) 5
Czirok József (Kőrösladány) 5
Tömösvári Bálint (Veszprém) 5
Kovács Sándor (Iváncsa) 5
Kondor Kristóf (FC Nagykanizsa) 5
Sandal Dominik (Komárom VSE) 5
Bíró Dominik (Kaposvár) 5
Tóth Borisz (Tiszaújváros) 5
Farkas Bálint (Érdi VSE) 5
Molnár Balázs (Veszprém) 5
Talpalló Norbert (Kőrösladány) 5
Suszter László Márk (Iváncsa) 5
Dékei Márk (Újpest II) 5
Oláh Benjámin (Tiszaújváros) 5
Rajsli Tamás (Kőrösladány) 5
Pintér Viktor (Martfű LSE) 5
Silling Máté (Cigánd) 5
Usakov Pavel (Gárdonyi VSC) 5
94. Szepessy Róbert (Dunaújváros FC) 4
Domokos Bálint (Dabas) 4
Gál Szabolcs (Dunaföldvár) 4
Horváth Zoltán (Cigánd) 4
Budai Dávid (Szekszárd) 4
Albert István (Békéscsaba) 4
Raducu Sorin (Kőrösladány) 4
Lucz Viktor (ESMTK) 4
Arena Ármin (Szekszárd) 4
Szalai Dániel (Bicskei TC) 4
Németh Márk (Szentlőrinc) 4
Pál Achilles (Majosi SE) 4
Ferencz Zoltán (Haladás VSE) 4
Keresztes Bence (Szentlőrinc) 4
Bata Kristóf (Dunaújváros FC) 4
Kovács Dominik (Monor) 4
Pap Zsolt (Cigánd) 4
Horváth Emil (Budaörs) 4
Lizák Bence (Sényő FC) 4
Vladul Stefan (Hódmezővásárhely) 4
Szilágyi Adrián Gábor (FC Nagykanizsa) 4
Nagy Zalán Barna (Komárom VSE) 4
Horog Ádám (Mohácsi TE) 4
Burzi Alex (Hatvan) 4
Halácsi Mirkó (Budaörs) 4
Lőrinc Dániel (Majosi SE) 4
Varga Donát (Vasas II) 4
Józsa Marcell (Dabas) 4
Nagy-Kolozsvári Dániel (Eger) 4
Kubó Gábor (BKV Előre) 4
Bagó Bálint (Gyirmót II) 4
Letenyei Zalán (Tatabánya) 4
Pataki Zoltán (Szeged-Csanád II) 4
Simon Balázs Bálint (Újpest II) 4
Csepregi Barnabás (Fehérvár II) 4
Sajnovics Milán (Majosi SE) 4
Farkas Balázs Zoltán (Pénzügyőr SE) 4
Papp G. Benedek (DEAC) 4
Trombola Vilmos (Gyöngyösi AK) 4
Molnár Csaba (Vasas II) 4
Fekete Vince (Diósgyőr II) 4
Vass Benjámin (Kelen Sport Club) 4
Orbán Kolos (PTE-PEAC) 4
Kenesei Noel (MTK II) 4
Kriska Norbert (Martfű LSE) 4
Vas Milán (MTK II) 4
140. Hegedűs Dávid (Eger) 3
Birtalan Botond (Budaörs) 3
Farkas Ádám (Monor) 3
Kardos Norbert dr. (Martfű LSE) 3
Balajti Ádám (Vasas II) 3
Kapacina Valér (Sényő FC) 3
Kalmár Ferenc (Karcag) 3
Kristófi Sándor (Kisvárda II) 3
Grabant Bence (Szentlőrinc) 3
Sajbán Miklós (Budaörs) 3
Sándor Tamás (DEAC) 3
Murai Márk (Budaörs) 3
Soltész Barnabás (Tatabánya) 3
Slezák Richárd (ESMTK) 3
Tarlósi Patrik (Salgótarjáni BTC) 3
Lőrincz Attila (Putnok FC) 3
Kun László Dávid (Dunaföldvár) 3
Szerencsi Miklós (Dorog) 3
Kitl Krisztián (Hatvan) 3
Németh Balázs (Csornai SE) 3
Pócsik Botond (Putnok FC) 3
Mikló Roland (Békéscsaba) 3
Barta Barnabás (Iváncsa) 3
Babinszky Bence (Kaposvár) 3
Valkay Richárd (Tiszaújváros) 3
Pál Márton Vilmos (Majosi SE) 3
Malkócs Marcell (Kőrösladány) 3
Juhos Dávid (Putnok FC) 3
Pusztai András (Kőrösladány) 3
Kovács Norbert (Cigánd) 3
Márton Adrián (Csornai SE) 3
Zuigéber Ákos (MTK II) 3
Szenczi Bence (Haladás VSE) 3
Molnár Tamás (ESMTK) 3
Mucsányi Márk (Újpest II) 3
Görög Gergő (Dunaföldvár) 3
Fehér Barnabás (FC Nagykanizsa) 3
Pap Márton Rafael (Haladás VSE) 3
Szederkényi Ádám (Kaposvár) 3
Ladányi Gergő (Ferencváros II) 3
Girdán Levente (Cigánd) 3
Varga György Balázs (Újpest II) 3
Bozai Bence Attila (Gárdonyi VSC) 3
Zoltán Rafael (Paks II) 3
Bodor Zoltán (Cegléd) 3
Tochukwu Oliver (DEAC) 3
Volter Patrik (Veszprém) 3
Izsák Máté (Mohácsi TE) 3
Rátonyi Soma (ETO FC Győr II) 3
Skripek Dávid (REAC) 3
Juhász Bálint Dániel (Cegléd) 3
Doncsecz Levente (Szeged-Csanád II) 3
Horváth Kevin (Paks II) 3
Horváth Zalán (Debrecen II) 3
Pinto Mario Alfredo (Szolnok) 3
Csikai Gergő (Csornai SE) 3
Gágyor Domán (Ferencváros II) 3
Tóth Sándor (DEAC) 3
Bagi Ádám Gyula (Ferencváros II) 3
Cserkuti-Németh Olivér (Fehérvár II) 3
Bánáti Kevin (ETO FC Győr II) 3
Bán Gergő (ESMTK) 3
Anokye Christian (MTK II) 3
Győrfi Milán (Paks II) 3
Lépő Kristóf (Paks II) 3
Kröhn Christopher (ETO FC Győr II) 3
Benkő Dominik (Hatvan) 3
Hancz Dominik (Honvéd II) 3
Fendrik István (SC Sopron) 3
Szabó Szilárd (Ferencváros II) 3
Jürgens Oliver (Újpest II) 3
Spinner Szabolcs (Érdi VSE) 3
212. Pál Szabolcs (Érdi VSE) 2
Ur László (Sényő FC) 2
Korhut Mihály (DEAC) 2
Bozsoki Imre (Bicskei TC) 2
Kis Szabolcs (Füzesgyarmat) 2
Horváth Bence (Iváncsa) 2
Aradi Csaba (Iváncsa) 2
Németh Milán (Haladás VSE) 2
Markó Ádám (Cegléd) 2
Berkó Ádám (Dorog) 2
Tóth Dániel (Hódmezővásárhely) 2
Vankó Imre (III. Ker. TVE) 2
Papp Máté (III. Ker. TVE) 2
Engel Alex (Tiszafüred) 2
Erdei Gábor (III. Ker. TVE) 2
Szegleti Gergely (Tatabánya) 2
Török Milán (Balatonfüred) 2
Varga Szabolcs (Bicskei TC) 2
Károly Bálint (Dunaföldvár) 2
Márton András (Sényő FC) 2
Vallejos Dominique (Iváncsa) 2
Baldauf Konrád (Veszprém) 2
Cseszneki Richárd (III. Ker. TVE) 2
Constantinescu Dan-Marius (Karcag) 2
Göblyös Dániel (Érdi VSE) 2
Oldal Tibor (Cegléd) 2
Bartos Julián (III. Ker. TVE) 2
Varga Örs (Pénzügyőr SE) 2
Tóth Dávid (Pénzügyőr SE) 2
Nemes Milán (Putnok FC) 2
Márkvárt Patrik (PTE-PEAC) 2
Pálinkás Gergő (Kecskemét II) 2
Visy Bálint (Csornai SE) 2
Hunya Krisztián (Hódmezővásárhely) 2
Szellák Soma (Gárdonyi VSC) 2
Kovács Botond (ESMTK) 2
Zsóri Dániel (MTK II) 2
Nagy Gergő (REAC) 2
Lénárt Tomás (Dorog) 2
Kercsó Bence (Iváncsa) 2
Ekker Milán (Kaposvár) 2
Papp György (Cegléd) 2
Hegedűs Márk (BKV Előre) 2
Ilyés Tamás (Békéscsaba) 2
Pethő Bence (Gyirmót II) 2
Zachán Péter (Veszprém) 2
Hetesi Patrik (Balatonfüred) 2
Szalánszki Gergő (Tatabánya) 2
Szabó Patrik (FC Nagykanizsa) 2
Annus Árpád (Cegléd) 2
Galacs Erik (Putnok FC) 2
Székely Dávid (Martfű LSE) 2
Májer Milán (Kecskemét II) 2
Szabó Bálint (Paks II) 2
Baranyai Nimród (Debrecen II) 2
Vajda Ákos (Eger) 2
Jónyer Kristóf (Eger) 2
Motkó Benjámin (Cigánd) 2
Markos Marcell (REAC) 2
Barna Gergő Ákos (Dorog) 2
Juhász Zsombor (Monor) 2
Dobrovolszki Jenő (Putnok FC) 2
Kapornai Ákos Bertalan (Vasas II) 2
Fazekas Lóránt (Békéscsaba) 2
Kun Bertalan (Veszprém) 2
Balogh Ferenc (SC Sopron) 2
Csifó István (Salgótarjáni BTC) 2
Bartók István Dániel (Füzesgyarmat) 2
Feledy Balázs (Vasas II) 2
Cibla Flórián (Debrecen II) 2
Hamed Yasin (ETO FC Győr II) 2
Gíber Attila (Eger) 2
Kiss Krisztián (Szentlőrinc) 2
Csóka Dominik (ZTE II) 2
Menyhárt Zsombor (Fehérvár II) 2
Medgyesi Márk (Szentlőrinc) 2
Schmidt Péter (Sényő FC) 2
Horváth Máté (Salgótarjáni BTC) 2
Katona Bálint (Ferencváros II) 2
Sipőcz Bence (SC Sopron) 2
Mrva Patrik (Putnok FC) 2
Benkő Péter (Putnok FC) 2
Demeter Zsombor (Puskás Ak. II) 2
Biben Barnabás (MTK II) 2
Győri Benjámin (Karcag) 2
Jurek Gábor (Diósgyőr II) 2
Tóth Tamás Vid (Fehérvár II) 2
Kotroczó Péter (Dabas) 2
Kovács Patrik (MTK II) 2
Kovács Kolos (Kecskemét II) 2
Zavodni Tamás Ferenc (Kelen Sport Club) 2
Buda Péter Pál (III. Ker. TVE) 2
Guth Ádám (Hódmezővásárhely) 2
Harsányi Dániel (Kaposvár) 2
Pongó-Dankai Dominik (Kisvárda II) 2
Dani Zoltán (BKV Előre) 2
Molnár Attila (Bicskei TC) 2
Szűcs Levente Norbert (ESMTK) 2
Pajti Attila Bence (Kelen Sport Club) 2
Szőke Gergő (Gyirmót II) 2
Erdei Martin (Tiszafüred) 2
Kalocsány Péter (Honvéd II) 2
Benkő László (Honvéd II) 2
Behovits Máté (III. Ker. TVE) 2
Korógyi Szabolcs (ZTE II) 2
Mitring Zsombor (ETO FC Győr II) 2
Puporka Dávid (Kisvárda II) 2
Lasz Szabolcs (Balatonfüred) 2
Geiger Bálint (Újpest II) 2
Balogh Zsombor (Honvéd II) 2
Boros Zsombor (ZTE II) 2
Nagy Richárd (Balatonfüred) 2
Vincze Dániel (Diósgyőr II) 2
Megyeri Márk (Pénzügyőr SE) 2
Tóth Alex László (Ferencváros II) 2
Lapu Andor (III. Ker. TVE) 2
Hetyei Szilveszter (Diósgyőr II) 2
Ledacs-Kis Balázs (Cegléd) 2
Moharos Leó (ETO FC Győr II) 2
Fülöp Levente (Diósgyőr II) 2
Doktor Zsolt (Debrecen II) 2
Farkas Jeromos (Vasas II) 2
Baloteli Philip (ZTE II) 2
Hujbert Botond (Karcag) 2
Berényi Erik (Ferencváros II) 2
Virág Gergő (DEAC) 2
Kanálos Péter (Hatvan) 2
Barta Tamás (Gyirmót II) 2
Lyskov Danyil (Debrecen II) 2
Balogh Máté Zsolt (Fehérvár II) 2
Majoros Benjámin (Kecskemét II) 2
Rácz Márton (Pénzügyőr SE) 2
Ésik Ákos (Kisvárda II) 2
Sági Marcell (FC Nagykanizsa) 2
Szamosi Ádám Szabolcs (Diósgyőr II) 2
Kozachuk Artur (Kisvárda II) 2
Kruppai Adrián (Újpest II) 2
Szabó Szilveszter László (Hatvan) 2
Halászi-Harsányi Medárd (Puskás Ak. II) 2
Zámbó Márton (III. Ker. TVE) 2
Sáreczki Szabolcs (Diósgyőr II) 2
Bernáth Ákos (Tiszafüred) 2
Lakatos Zoltán (REAC) 2
Tóth Márk (REAC) 2
Barkóczi Barnabás (Vasas II) 2
Vörös Dominik (Kelen Sport Club) 2
Tagai András (ESMTK) 2
Jankovics Máté (Komárom VSE) 2
Tokody Bence (Szekszárd) 2
Antic Dimitrije (Karcag) 2
Desnica Vladimir (Martfű LSE) 2
363. Forgács András (Dabas) 1
Böde Dániel (Paks II) 1
Bozsó Antal (Monor) 1
Tamás László (Szentlőrinc) 1
Müllerlei Szabolcs (Mohácsi TE) 1
Fröhlich Roland (Dunaföldvár) 1
Lengyel Béla (Szolnok) 1
Kiss Máté (ETO FC Győr II) 1
Lázár Patrik (Gyirmót II) 1
Zelenyánszki László (Kőrösladány) 1
Tisza Kálmán (Szolnok) 1
Szokol Zsolt (Sényő FC) 1
Bertus Lajos (Diósgyőr II) 1
Vég Bence (Mohácsi TE) 1
Balogh Balázs (Paks II) 1
Kovács Ádám (Sényő FC) 1
Pécseli Szilárd (Balatonfüred) 1
Farkas Norbert (Iváncsa) 1
Balázs Bálint (Pénzügyőr SE) 1
Orosz Máté (Sényő FC) 1
Király Patrik (Bicskei TC) 1
Bussy Dávid (Tiszaújváros) 1
Ihrig-Farkas Sebestyén (Vasas II) 1
Geiger Norbert (Békéscsaba) 1
Popgeorgiev Pantelisz (REAC) 1
Gera Dániel (Diósgyőr II) 1
Andric Nemanja (Karcag) 1
Kalász Milán (SC Sopron) 1
Puskás Gábor (Dunaújváros FC) 1
Ferkó Ádám (Dorog) 1
Szénási István (Komárom VSE) 1
Földes Milán (Dabas) 1
Füredi Patrik (Szekszárd) 1
Kárász Krisztián (REAC) 1
Túri Dániel (ESMTK) 1
Mayer Milán (Kaposvár) 1
Pleszkán Tibor (Dunaföldvár) 1
Dulló Martin (Eger) 1
Szabó Balázs (Gárdonyi VSC) 1
Karácsony Dávid (Hatvan) 1
Dobsa Gergő (Veszprém) 1
Szabó Bence (Balatonfüred) 1
Czibolya Gábor (Hatvan) 1
Szabó Tamás (Martfű LSE) 1
Szabó Richárd (Szolnok) 1
Bora György (Békéscsaba) 1
Asztalos Dávid (Martfű LSE) 1
Szanyi Krisztián (FC Nagykanizsa) 1
Szélpál Norbert (Paks II) 1
Dudás Dániel (Dabas) 1
Irmes Dávid (Komárom VSE) 1
Soós Dávid (REAC) 1
Bakos Bence (Salgótarjáni BTC) 1
Vámos Márk (Sényő FC) 1
Kószás Krisztián (Veszprém) 1
Vincze Ákos (DEAC) 1
Lékó Roland (Szekszárd) 1
Zámbori Dániel (Hódmezővásárhely) 1
Pintér Nikolasz (Érdi VSE) 1
Kertai Dániel (Kelen Sport Club) 1
Katona Károly (Tatabánya) 1
Székely II Dávid (Karcag) 1
Kürti Zsolt (Érdi VSE) 1
Havas Attila (Szentlőrinc) 1
Szabó Tamás (Gyöngyösi AK) 1
Gaszner Roland (Bicskei TC) 1
Kovács Dávid (Eger) 1
Soós Bence (ESMTK) 1
Juhász Jónás (Hódmezővásárhely) 1
Durso Giuliano (Iváncsa) 1
Madarász Bence (Iváncsa) 1
Lustyik Levente (REAC) 1
Schmidtka Balázs (Cegléd) 1
Lencsés Balázs (Gárdonyi VSC) 1
Godzsajev-Telmán Rabil (FC Nagykanizsa) 1
Bévárdi Zsombor (Debrecen II) 1
Veres Milán (Csornai SE) 1
Achim Sebastian (Füzesgyarmat) 1
Tímári Norman (Komárom VSE) 1
Takács Martin (PTE-PEAC) 1
Kóródi Nándor (Békéscsaba) 1
Tóth Ákos (Dunaföldvár) 1
Szabó Dominik (Mohácsi TE) 1
Bence Szilárd (FC Nagykanizsa) 1
Szőr Levente (Kisvárda II) 1
Tóth György (REAC) 1
Vitelki Balázs (Tiszaújváros) 1
Udvardi Dániel (PTE-PEAC) 1
Gajda Márkó (Pénzügyőr SE) 1
Tapiska Géza (Dunaújváros FC) 1
Tóth Márton Mihály (Haladás VSE) 1
Múcska Viktor (Szentlőrinc) 1
Szökrönyös Dániel (FC Nagykanizsa) 1
Papp Richárd (Csornai SE) 1
Vastag Richárd (Hódmezővásárhely) 1
Mezei Szabolcs (Paks II) 1
Vörös Tamás (Dunaújváros FC) 1
Tóth Ádám (Cigánd) 1
Sághy Félix (Szentlőrinc) 1
Maruscsák Jan (Karcag) 1
Temesvári Attila (Paks II) 1
Radics Márton (Szeged-Csanád II) 1
Magyar Zsolt (Szeged-Csanád II) 1
Tóth Kristóf (Pénzügyőr SE) 1
Nagy Tamás (Komárom VSE) 1
Szegő Imre (Tatabánya) 1
Varjas László (Tiszaújváros) 1
Csernik Zsombor (Mohácsi TE) 1
Zvara Levente (Békéscsaba) 1
Tóth Simon (Tiszaújváros) 1
Nikic Nemanja (Karcag) 1
Kovács Barnabás (ZTE II) 1
Kiszely Dominik (Szekszárd) 1
Márkus Marcell (Gyöngyösi AK) 1
Ominger Gergő (Puskás Ak. II) 1
Czuczi Péter (Haladás VSE) 1
Szendrei Ákos (Kecskemét II) 1
Puskás Zsombor (Vasas II) 1
Szabó Levente (DEAC) 1
Lakatos Benjámin (DEAC) 1
Labát Krisztofer (Pénzügyőr SE) 1
Barna Viktor (Szolnok) 1
Dankó Márton (Bicskei TC) 1
Fekete Olivér (Budaörs) 1
Sárosi Norbert (Sényő FC) 1
Sipos Gábor (Hódmezővásárhely) 1
Kapronczai Gergely (III. Ker. TVE) 1
Krajcsó Krisztián (Kőrösladány) 1
Szalay Szabolcs (ZTE II) 1
Váradi Ádám (Békéscsaba) 1
Csontos Dominik (ETO FC Győr II) 1
Dobronoky Viktor (Hódmezővásárhely) 1
Buna Gábor (ETO FC Győr II) 1
Keresztes Zalán (PTE-PEAC) 1
Hodonicki Márk (Békéscsaba) 1
Bene Marcell (Pénzügyőr SE) 1
Gellén Balázs (Debrecen II) 1
Vass Ottó (Cigánd) 1
Németh Dániel (ZTE II) 1
Keresztes Noel (Honvéd II) 1
Benyó Imre (Szeged-Csanád II) 1
Papp Zsolt (Kőrösladány) 1
Száhl Péter (Bicskei TC) 1
Dóra Donát János (Hódmezővásárhely) 1
Papp Marcell (Diósgyőr II) 1
Hajas Attila (Tatabánya) 1
Tóth Adrián (Csornai SE) 1
Bedő Roland (REAC) 1
Czérna Erik (Kisvárda II) 1
Bartos Norbert (Pénzügyőr SE) 1
Dinka Kristóf (Hatvan) 1
Hosszú Zétény (Vasas II) 1
Sindel Roland (Martfű LSE) 1
Kocsis Barnabás (SC Sopron) 1
Kópis Róbert (Szolnok) 1
Forrai Zoltán (Dabas) 1
Somogyi-Bakos Bence (Csornai SE) 1
Vajda Botond (Debrecen II) 1
Puskás Norbert (Monor) 1
Nagy Barnabás (Pénzügyőr SE) 1
Ulbert Renátó (Paks II) 1
Tarjáni Péter Máté (Hatvan) 1
Pintér Dániel (FC Nagykanizsa) 1
Mező Péter (Füzesgyarmat) 1
Balla Mátyás (Dorog) 1
Dér Zalán (Mohácsi TE) 1
Laczik Levente (Hatvan) 1
Hawkins Archie (PTE-PEAC) 1
Csatári Gergő (Diósgyőr II) 1
Gruber Zsombor (Puskás Ak. II) 1
Csicsely János (Kőrösladány) 1
Ladányi Patrik (Dunaföldvár) 1
Kovács Gergő (Szeged-Csanád II) 1
Croizet Yohan (Újpest II) 1
Szabó Zalán (Szentlőrinc) 1
Molnár Rajmund (MTK II) 1
Horváth Gergő Ákos (Fehérvár II) 1
Gula Boldizsár (Budaörs) 1
Kovács Bence (Fehérvár II) 1
Tuboly Máté (Debrecen II) 1
Králik Péter (Kisvárda II) 1
Beke Péter (Paks II) 1
Milovanovikj Daniel (ZTE II) 1
Trencsényi Bence (DEAC) 1
Szabó Lajos Mátyás (Karcag) 1
Erős Tibor (Tiszaújváros) 1
Csúri Dájmond (Martfű LSE) 1
Janyickij Kirilo (Puskás Ak. II) 1
Szamosi Tamás (Budaörs) 1
Borbély Bence (III. Ker. TVE) 1
Székely Benedek (Iváncsa) 1
Kincses Márk (Érdi VSE) 1
Miknyóczki Ádám (MTK II) 1
Kocsis Gergely (Honvéd II) 1
Klausz Milán (ZTE II) 1
Szécsi Patrik (Paks II) 1
Czékus Ádám (Kisvárda II) 1
Stampfel Kevin (Dunaújváros FC) 1
Fábiánkovits István (Szeged-Csanád II) 1
Takács Ádám (Ferencváros II) 1
Szabó Benjámin (Vasas II) 1
Takács Bence Márk (Hatvan) 1
Györe Levente (ZTE II) 1
Zsuppán Donát (Dabas) 1
Varga László (ZTE II) 1
Mihály Bálint (Békéscsaba) 1
Polák Kevin (Honvéd II) 1
Tullner Péter (ZTE II) 1
Petrecsko Román (Salgótarjáni BTC) 1
Forgó Gergő (Dorog) 1
Tóth Máté György (Újpest II) 1
Heil Máté (Kaposvár) 1
Palkovics Valter (Salgótarjáni BTC) 1
Rabi Dániel (Dunaföldvár) 1
Vajda Roland Ottó (Puskás Ak. II) 1
Bodnár Attila (Putnok FC) 1
Hegedűs Kelemen (Dunaújváros FC) 1
Pető Milán (Fehérvár II) 1
Rédling Kevin (Békéscsaba) 1
Demeter Milán (Diósgyőr II) 1
Balázsi Levente (Diósgyőr II) 1
Farkas János (Kőrösladány) 1
Vajda Cristofer (Tiszaújváros) 1
Misák Sándor (Cigánd) 1
Urbin Martin (Pénzügyőr SE) 1
Horváth Marcell (Kecskemét II) 1
Keczeli Krisztián (Majosi SE) 1
Keringer Ádám (Dunaföldvár) 1
Morvai Milán (Érdi VSE) 1
Savanya Ferenc (Bicskei TC) 1
Horváth Balázs (Kaposvár) 1
Szamosi Csanád (Kecskemét II) 1
Szabó Gábor (Kelen Sport Club) 1
Erdey Balázs (Budaörs) 1
Pyshchur Oleksandr (Puskás Ak. II) 1
Nagy Benjámin (Balatonfüred) 1
Horváth Ákos (Kecskemét II) 1
Harmat Zsombor (Dorog) 1
Pelles Patrik (Szolnok) 1
Bárány-Doór Barna (Kelen Sport Club) 1
Jablonszkij Oleh (Puskás Ak. II) 1
Forgó Milán (Vasas II) 1
Sztankó László Márk (Kőrösladány) 1
Zrnic Marsel (Diósgyőr II) 1
Zrnic Patrik (Diósgyőr II) 1
Molnár Márton (Ferencváros II) 1
Csöngei Balázs (Gyirmót II) 1
Obounet Jeremie (Diósgyőr II) 1
Jánovszki László (Kőrösladány) 1
Fekete Kristóf Zsolt (Hatvan) 1
Nagy Dominik (Tiszafüred) 1
Marlen Marcell (Dunaújváros FC) 1
Mulasics Dániel (ZTE II) 1
Vékony Bence (Puskás Ak. II) 1
Wente Arjun (DEAC) 1
Vattay Márton (Putnok FC) 1
Paksi Dániel (Szekszárd) 1
Süveges Attila (Gyirmót II) 1
Varga Olivér (ETO FC Győr II) 1
Földi Gergő (MTK II) 1
Gál Benedek (Dunaújváros FC) 1
Hegedűs Tamás (MTK II) 1
Borbás Martin (Hódmezővásárhely) 1
Dorogi Valentin (Gárdonyi VSC) 1
Selmeci József (Dorog) 1
Vagyóczki Dávid (Dunaújváros FC) 1
Dhonata Tavares (Ferencváros II) 1
Bakó Sámuel (ETO FC Győr II) 1
Dymytriiev Dmytro (Puskás Ak. II) 1
Sasere Franklin (Újpest II) 1
Major Péter Bence (Szentlőrinc) 1
Draskóczi Péter (Martfű LSE) 1
Bacsa Benjamin (Diósgyőr II) 1
Kőrizs Ákos (Cigánd) 1
Krán Attila (Gyöngyösi AK) 1
Gonda Csanád (Gyöngyösi AK) 1
Dudás Csanád (Gyöngyösi AK) 1
Almomani Nathaniel (Eger) 1
Csuka Krisztián (Salgótarjáni BTC) 1
Kaszala Patrik (REAC) 1
Micheller Tamás (REAC) 1
Szabad Vendel (Szeged-Csanád II) 1
Sebestyén Márk (Honvéd II) 1
Simon Szabolcs István (Honvéd II) 1
Rajnai György (Monor) 1
Nagy Dávid (ETO FC Győr II) 1
Horváth Ákos (Balatonfüred) 1
Árvay Dávid (Haladás VSE) 1
Végh Károly (SC Sopron) 1
Ágics Péter (Szekszárd) 1
Kiss Marcell (Fehérvár II) 1
Rétfalvi Zsombor (Fehérvár II) 1
Bertók Dániel (Fehérvár II) 1
Urbán Péter (Dunaföldvár) 1
Molnár Kevin (MTK II) 1
Vető Ákos (Majosi SE) 1
Marosi Róbert (Paks II) 1
Paksai Roland (Diósgyőr II) 1
Helmich Pál (ESMTK) 1
Schmaler Máté (SC Sopron) 1
Farkas Milán (MTK II) 1
Majdevac Andrija (Debrecen II) 1
Szabó Norbert (Újpest II) 1
Keita Mohamed Djamadi (Ferencváros II) 1
Elek Ádám (Tiszafüred) 1
Ebot Martin (MTK II) 1
Rabecz Botond (Hódmezővásárhely) 1
Göllövőlista / Női NB I, 2023/2024
1. Vachter Fanni (Győri ETO FC) 18
2. Siklér Kinga (MTK Budapest) 17
3. Kocsán Petra (Győri ETO FC) 10
4. Csigi Eszter (FTC) 7
Pusztai Sára (FTC) 7
6. Szabó Viktória (FTC) 6
Sweatman Marlo (Haladás Viktória) 6
Krisztin Sára (DVTK) 6
Garcia Alesia (FTC) 6
10. Oláh Adrienn (DVTK) 5
Papp Szidónia (Szent Mihály) 5
Taylor Brianna (Szekszárdi WFC) 5
Palakovics Laura (PAFC) 5
Tóth Zsóka (PAFC) 5
Madrid Ebony (FTC) 5
Knezevic Milana (Szent Mihály) 5
Frajtovic Andela (Győri ETO FC) 5
18. Gődér Brigitta (FTC) 4
Molnár Adelina (Soroksár) 4
Ladhani Maya (Győri ETO FC) 4
Keeley Marie Ayala (Szekszárdi WFC) 4
22. Diószegi Fanni (FTC) 3
Csányi Diána (FTC) 3
Süle Dóra (Győri ETO FC) 3
Szil Tünde (Haladás Viktória) 3
Vári Viktória (Szekszárdi WFC) 3
Szemán-Tóth Barbara (PAFC) 3
Palama Maria (MTK Budapest) 3
Zán-Fábián Panna (PAFC) 3
Tamók Rebeka (PAFC) 3
Kis Anita (Haladás Viktória) 3
Földvári Fanni (Fehérvár) 3
Szarvas Sára (PAFC) 3
Buzás Emma (BSC) 3
Smajic Elma (DVTK) 3
36. Vidács Krisztina (Astra HFC) 2
Szakonyi Emese (Astra HFC) 2
Kovács Laura (Győri ETO FC) 2
Fenyvesi Evelin (FTC) 2
Zágor Bernadett (MTK Budapest) 2
Kós Petra Klaudia (Astra HFC) 2
Nagy Vanessza (Soroksár) 2
Papp Luca (FTC) 2
Ott Eszter (FTC) 2
Nagy Fanni (Győri ETO FC) 2
Kovács Virág (Haladás Viktória) 2
Jánosi Ninetta (Fehérvár) 2
Sain Anna (DVTK) 2
Berencsi Boglárka (BSC) 2
Kovács Aida (PAFC) 2
Lovász Emma (Astra HFC) 2
Mészáros Cecília (MTK Budapest) 2
Prigli Barbara (Szekszárdi WFC) 2
Nagy Panna (DVTK) 2
Grönberg Minea (PAFC) 2
Vincze Borbála (FTC) 2
Dubuc Lily (MTK Budapest) 2
Semanová Stela (Győri ETO FC) 2
59. Kiss Gabriella Krisztina (Szekszárdi WFC) 1
Vágó Fanny (FTC) 1
Győrik Alexandra (Soroksár) 1
Boros Kinga (DVTK) 1
Patkós Viktória (Soroksár) 1
Csolti Réka (Astra HFC) 1
Nagy Viktória (FTC) 1
Fábián Rebeka (BSC) 1
Sali Rebeka (Győri ETO FC) 1
Savanya Csilla (Győri ETO FC) 1
Ramor Korinna (Fehérvár) 1
Sajti Krisztina (Szent Mihály) 1
Váradi Ráhel (Soroksár) 1
Bokor Blanka (MTK Budapest) 1
Voila Chrysanthi (MTK Budapest) 1
Németh Diána (FTC) 1
Csizmadia Zsófia (Haladás Viktória) 1
Szabóvá Sofia (Győri ETO FC) 1
László Henrietta (MTK Budapest) 1
Skultéty Tamara (Soroksár) 1
Urbán Viktória (Haladás Viktória) 1
Geréd Erika (DVTK) 1
Mikó Erika (DVTK) 1
Tuza Petra (PAFC) 1
Novák Luca (Haladás Viktória) 1
Vladulescu Ana-Maria (Haladás Viktória) 1
Sinka Napsugár (PAFC) 1
Petrovics Petra (Győri ETO FC) 1
Szehofner Vivien (Fehérvár) 1
Pécsi Dóra (PAFC) 1
Szombati Katalin (Fehérvár) 1
Koszo Sydney (Szent Mihály) 1
Kövy Elza (Astra HFC) 1
Stanovic Nadja (FTC) 1
Gégény Petra (Soroksár) 1
Pataki Georgina (MTK Budapest) 1
Szabó Fanni (Haladás Viktória) 1
Staier Sydney (PAFC) 1
Sovány Dorina (Szent Mihály) 1