Három mérkőzés maradt szerdára a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Az odavágók után csak az Újpest mondhatja el magáról, hogy gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését. Pedig az NB III-as Tiszaújváros ellen nem úgy indultak a dolgok, ahogy azt a Megyeri útiak elképzelték; a borsodiak jutottak vezetéshez a 11. percben... Szünetig fordítottak a lilák, majd fordulás után még hatot vágott a Vignjevic-csapat (8–1).
Békéscsabán is hasonló forgatókönyv szerint zajlott az első félidő az NB III-as Kozármisleny ellen – Birtalan Botond duplájával fordítottak a hazaiak –, ám a folytatásban már nem esett több gól. A minimális hazai siker és a vendégek eddigi eredménysorának ismeretében a visszavágón még bármi megtörténhet (2–1).
A nap slágermeccsét hiába támadta végig a Ferencváros, mindez meddőnek bizonyult. A helyzeteit sorra elpuskázó FTC ráadásul egy komoly védelmi hibát is elkövetett, amit a szemfüles Feczesin Róbert góllal büntetett. Taktikus játékával a Videoton megérdemelten nyert a Groupama Arénában (0–1).
(fotó: vidi.hu)
MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Ferencváros–Videoton 0–1 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 3857 néző. V: Szabó Zs.
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Pintér Á., Ramírez – Gera Z., Nagy Á. (Nagy D., 69.), Hajnal (Sesták, 69.) – Varga R., Radó, Lamah (Trinks, 75.). Vezetőedző: Thomas Doll
A kispadon: Jova (k.), Leandro, Busai, Csukics
Videoton: Danilovics – Nego, Lang, Juhász, Fejes – Heffler T. (Pölöskei, 80.), Pátkai – Haraszti (Sejben, 89.), Kovács I., Suljic – Feczesin (Tischler, 76.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
A kispadon: Kovácsik (k.), Rudolf, Vinícius, Szolnoki
Gólszerző: Feczesin (42.)
Újpest–Tiszaújváros (NB III) 8–1 (2–1)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion. V: Erdős
Újpest: Balajcza – Heris, Kecskés, Litauszki, Mohl – Windecker, Bardhi, Balogh B. – Hazard (Filkor , 69.), Balázs (Angelov, 59.), Andrics (Cseke, 69.).
Tiszaújváros: Tóth Cs. – Polényi (Horváth, 87.), Fodor, Hajdu, Molnár L. – Kovács P. (Angyal, 46.), Bussy, Kerekes, Hussein – Katona B., Varga Z (Kovács Sz., 65.).
G: Andrics (42., 48.), Balogh B. (45, 57.), Katona B. (öngól, 60.), Bardhi (62.), Hazard (65.), Mohl (73.), ill. Katona B. (11.)
Békéscsaba–Kozármisleny (NB III) 2–1 (2–1)
Békéscsaba: Mursits – Bényei, Vaskó, Damjanovics (Spitzmüller, 67.), Fábio – Takács P., Koszó (Juhász, 82.), Piermayr – Birtalan, Laczkó – Paukner (Hudák, 57.).
Kozármisleny: Molnár P. – Kiss M., Fellai, Lantos, Kocsis A. – Kovács T., Nagy E., Kirchner, – Gránicz, Nagy M., Beke.
G: Birtalan (27., 33.) ill. Beke (16.)