Az időjárás enyhébbre fordult, az előrejelzések szerint akár 10-15 fok is lehet szombaton,. Reméljük, hogy a fagyok elmúltával az eső sem mossa el a bajnoki mérkőzéseket.
Beharangozónkban az NB I hétvégi fordulójának szombati eseményeit boncolgatjuk. Esélylatolgatás.
NB I, 22. forduló
DEBRECEN [4.]–
ÚJPEST [3.]
03.10., szombat, 14.30
Ősszel fordított felállásban a Szusza-stadionban 1–1 volt az eredmény. A Debrecen pályaválasztása mellett eddig lezajlott 48 mérkőzésen igen kiegyenlített a két csapat mérlege: 16 debreceni és 15 újpesti siker mellett 17-szer döntetlenre végeztek.
Az utolsó tíz egymás elleni meccsük kimenetele inkább hazai fölényt mutat, a Loki utolsó hat hazai meccsén veretlen maradt a lilák ellen, ráadásul hármas győzelmi szériában vannak. A friss forma viszonylag kiegyenlített, a DVSC otthon, az Újpest pedig idegenben 50-60% körüli teljesítménnyel rendelkezik.
A Profi Foci Tippverseny (továbbiakban: PFT) adatfeldolgozási algoritmusa gyakorlatilag teljesen egyenlő esélyeket prognosztizál (szorzók: 2,86 / 3,81 / 2,58). A Loki utolsó húsz hazai és az Újpest utolsó húsz idegenbeli eredménye alapján kevés gól várható az első félidőben (0 vagy 1), míg szünet után 2-szer zördülnek meg a hálók.
Pontos tipp
Nincs kiemelkedően alacsony szorzójú pontos végeredmény, egy döntetlen vezeti a listát: 1–1 (szorzó: 9,47), 1–2 (9,85), 2–1 (10,70), 2–2 (11,13), 0–1 (11,72).
VASAS [11.]–
HONVÉD [6.]
03.10., szombat, 17.00
Ősszel a Bozsik-stadionban a Vasas 4–1-re győzött. Azóta sok minden változott, a közvélemény ma már a Vasas ideiglenes otthonában, a Szusza-stadionban is jóval esélyesebbnek tartja a kispestiek győzelmét.
Eddig 86-szor találkoztak ebben a felállásban: 38-szor a Vasas, 23-szor a Honvéd nyert, 25-ször remiztek. Az egymás elleni utolsó tíz bajnoki mérkőzés egyértelműen a Vasas mellett szól. Mindössze egy döntetlen mellett 6 angyalföldi és 3 kispesti siker fémjelzi ezt az időszakot. A Vasas hármas győzelmi szériában van.
Érdemes megfigyelni az utolsó 20-15-10-5 hazai (Vasas), illetve idegenbeli (Honvéd) eredményességi adatokat. Mindkét csapat nagyon sokat rontott bő egy év leforgása alatt, jelenleg mindkét mutató 20%-on áll az utolsó öt meccsük alapján. A Vasas otthon utolsó négy (!), a Honvéd idegenben az utolsó három mérkőzésén maradt pont nélkül.
A PFT számításai alapján a két gyenge formát mutató fővárosi gárda közül a vendég Honvéd az esélyes (3,42 / 4,46 / 2,07).
Pontos tipp
Mindkét csapat egyszerre nem kaphat ki, ezért az a kérdés, hogy a két rossz széria közül melyik szakad meg? Figyelemre méltó, hogy az első öt végeredmény között egyik sem a Vasas sikerét rögzíti: 1–2 (oddsz: 7,11), 0–2 (9,70), 1–1 (10,67), 0–1 (14,55), 2–2 (15,24).
PAKS [7.]–
PUSKÁS AK. [8.]
03.10., szombat, 17.00
Ősszel a Paks 2–1-re nyerni tudott Felcsúton. A két csapat eddig háromszor találkozott Pakson NB I-es bajnoki mérkőzésen és a hazaiak mindháromszor győztek.
A Paks vállalható hazai mutatóval rendelkezik az utolsó öt meccse alapján (67%), ezzel szemben az "akadémisták" borzasztóan gyengén muzsikálnak, három vereség, majd két döntetlen zárja a sort vendégként (13%).
Ahogy eddig minden felvetésben, a PFT számításai alapján is jóval esélyesebb a Paks (1,87 / 4,46 / 4,14).
Pontos tipp
Mindkét kiemelkedően alacsony szorzójú eredmény hazai győzelmet ígér: 2–1 (6,66) és 2–0 (7,94). További tippek: 0–1 (12,14), 2–2 (13,76), 1–1 (13,76).
FERENCVÁROS [1.]–
B.ÚJVÁROS [10.]
03.10., szombat, 17.00
Ősszel a Ferencváros 3–2-re győzött Balmazújvárosban. Ez lesz az első NB I-es bajnoki mérkőzésük az Üllői úton.
Bár az újonccsapat szenzációsan magára talált, idegenben 67%-os a mutatója az utolsó öt meccsén, miközben három szép siker fémjelzi teljesítményét, ezzel szemben áll a bajnoki tabellát vezető Ferencváros hibátlan hazai eredménysora (100%), ami jelenleg hét meccsből álló győzelmi sorozatot foglal magába.
Egy biztos: két jó formában lévő csapat találkozik szombaton a Groupama Arénában. Felhívjuk a figyelmet, hogy a vendégek összesen tíz idegenbeli meccséből hétszer mindig egy vagy két gólt szerzett mindkét pályán lévő csapat. Bár az FTC imponáló eredménysora igen meggyőző, az esélyek is mellettük szólnak (2,14 / 4,08 / 3,49), mégsem zárható ki, hogy Horváth Ferenc csapata újabb komoly skalpot gyűjt be, látszólag esélytelenül.
Pontos tipp
Utolsó kijelentésünket támaszthatja alá, hogy némi meglepetésre a PFT első tippje a balmaziak győzelmét prognosztizálja: 1–2 (6,79). További esélyes eredmények: 2–2 (7,16), 5–2 (10,75), 0–2 (10,75), 1–1 (13,57). S csak ezután következnek zsinórban a ferencvárosi győzelmek...
MEZŐKÖVESD [12.]–
HALADÁS [9.]
03.10., szombat, 17.00
Ősszel a Haladás még Sopronban fogadta a Mezőkövesdet és 2–2 volt az eredmény. A jelenlegi felállásban kétszer találkoztak az NB I-ben, egyszer a vendégek (2013), egyszer a hazaiak (2016) nyertek.
Két rossz formában lévő együttes találkozik szombaton Mezőkövesden. Az előjelek hasonlóak, mint a Vasas-Honvéd meccsen. Elképesztő a Mezőkövesd hazai szereplése, hiszen a csapat utoljára tíz mérkőzéssel ezelőtt tudott nyerni (a Paks ellen 3-2-re), azóta öt vereség és négy döntetlen a mérlege. Utolsó három hazai bajnokiján ikszelt, 204 perce pedig egyáltalán nem esett gól, amikor vendéglátó volt...
Nem túl jó ajánlólevél a Haladás idegenbeli eredménysora sem, hiszen utolsó húsz meccse közül 15-ször vesztesen hagyta el a pályát. Ahogy a szorzók is mutatják, háromesélyes a meccs, kevés góllal (–2,5 gól, UNDER kimenet).
Pontos tipp
Az első három esélyes eredmény alapján a vendégek egy árva gólt sem szereznek: 1–0 (6,41), 0–0 (7,21) és 2–0 (9,61). További tippek: 1–1 (12,48) és 0–1 (14,04).
VIDEOTON [2.]–
DIÓSGYŐR [5.]
03.10., szombat, 19.30
Ősszel a Videoton 3–2-re nyert a Debrecenben megrendezett találkozón. Jelen felállás mellett a Videoton erőteljesen uralja a 32 mérkőzést: 21 fehérvári és 6 diósgyőri siker mellett 5-ször döntetlenre végeztek.
Utolsó tíz meccsükből 7-szer a Videoton volt a jobb, 2-szer ikszeltek, és mindössze 1-szer győzött a DVTK vendégként. A Videoton stabilan remek hazai formát mutat, bőven 80% felett, míg a DVTK vendégként 30% körül teljesít.
A PFT adatai alapján ez a meccs lesz a játéknap "országos egyese" (1,44 / 5,59 / 7,85). Imponáló a Videoton sok győzelme (15/20), ráadásul jelenleg is négyes győzelmi sorozatban vannak Felcsúton. A vendégként hektikusan szereplő diósgyőriek esetleges győzelme nagy meglepetés volna.
Pontos tipp
A feldolgozott meccsadatok alapján valószínű, hogy 2–0 (4,43) vagy 2–1 (5,10) esz a végeredmény. További tippek: 1–0 (12,96), 0–0 (12,96), 1–1 (14,92) és 0–1 (14,92).