1.
A közgyûlés személyi kérdésekben is döntött, egyebek mellett az elkövetkezõ négy évre a szervezet elnökévé a francia Philippe Piat-ot (fotónkon) választotta meg, az elnöki tisztséget az elmúlt években betöltõ olasz Leonardo Grosso munkájának elismerése mellett. A FIFPro elnöksége változatlan személyi összetételben folytatja munkáját, míg a FIFPro Európai Divíziójának elnöki tisztségét az angol Bobby Barnes tölti be mostantól, az európai elnökségbe pedig új tagként került be a norvég Joachim Walltin, a skót Tony Higgins valamint a ciprusi Spyros Neofitydes.

2.
Az európai  labdarúgáson belül a kollektív munkaügyi egyeztetés intézményesített formája az ún. "Social Dialogue" (Társadalmi Párbeszéd) 2007. óta az EU égisze alatt zajlik. Az egyeztetési folyamat legfõbb célkitûzései között szerepel a szerzõdési stabilitás megteremtése a labdarúgáson belül, ennek keretében a fizetési elmaradások csökkentése, a képzési kártalanítás rendszerének átláthatóvá tétele, a szerzõdésszegés jogkövetkezményeinek következetes és jogszerû alkalmazása. A párbeszéd keretében már korábban elfogadásra került a labdarúgás szerzõdési hátterének – UEFA által kidolgozott – minimum követelményrendszere, melyet 2015. áprilisáig minden UEFA tagországnak kötelezõen be kell vezetnie. Jelenleg 18 ország mondhatja el magáról, hogy már jelenleg is teljesíti a követelményeket – hazánk nincs ezek között… E cél érdekében az UEFA, a FIFPro valamint az európai labdarúgó ligákat tömörítõ EPFL, illetve az európai klubok szövetsége (ECA) szakértõ képviselõibõl álló munkacsoportok ellenõrzõ látogatást tesznek az egyes tagországokban, így hamarosan Magyarországon is. Az ellenõrzés keretében kiemelten vizsgálják az egyenlõ képviselet elvén alapuló nemzeti vitarendezési fórum létezését (nálunk a HLSZ erõfeszítései ellenére még mindig nem sikerült ezt létrehozni), továbbá a játékosok jogvédelmének szerzõdésben rögzített garanciáit, így pl. azonnali felmondási jogát a klub szerzõdésszegése esetére. Mindenképpen pozitívumként említhetõ, hogy végre konkrét lépések történnek a helyzet javítása érdekében az UEFA aktív fellépésével, azonban a szerzõdéskötési gyakorlatban nálunk és más országokban is továbbra is gyakoriak a visszásságok, és a kollektív egyeztetés hagyományai sem túl erõsek, emiatt ezen a téren még igen sok a tennivalónk. Érdekes nemzetközi kitekintésre nyújtott lehetõséget a szlovén játékos-szervezet képviselõjének elõadása, amelybõl kiderült, hogy a nálunk sok tekintetben elõrébb járó szomszédos országban a kettõs szerzõdések rendszere ma is jelen van, a játékosok „önfoglalkoztató” egyéni vállalkozóként szerzõdnek a klubokkal, hiányzik az egységes munkaszerzõdés. A labdarúgók helyzete tehát ott sem rendezett, annak ellenére, hogy a kis ország összesen közel 67 ezer igazolt sportolójának 72%-a labdarúgó (ugyanakkor az állami forrásoknak csupán 2%-a jut a sportágnak, az „északi” sportokra szánt 40%-kal szemben).

Mindenképpen le kell szögezni ugyanakkor, hogy a labdarúgás szerzõdéses hátterének rendbetétele, a szerzõdésben rögzített jogok tiszteletben tartása és érvényre juttatása közvetlen összefüggésben van a labdarúgásban elszaporodott nemkívánatos jelenségekkel, mint amilyen a bundázás vagy a pénzmosás, amelyek visszaszorításának elsõ számú elõfeltétele a rendezett jogi viszonyok megteremtése.

3.
Napjaink labdarúgásának egyik legfenyegetõbb veszélyforrása a sportfogadási célú csalások (vagyis a bundázás, angol kifejezéssel „match fixing”) elszaporodása, amely mára már a szervezett bûnözés keretei között zajlik. E jelenség kapcsán rögzítendõ, hogy a mérkõzések eredményének befolyásolására tett kísérletek során az érintett játékos legtöbbször nem más, mint áldozat, aki kiszolgáltatott a körülményeknek, és emiatt védelemre van szüksége. A labdarúgást irányító szerveknek meg kell teremteniük azt a biztonságos környezetet, amely megszünteti az ilyen csalások termékeny talaját. Elengedhetetlen a folyamatos tájékoztatás, figyelemfelhívás, a bundázás veszélyeinek tudatosítása a labdarúgókban. Másfelõl viszont megkerülhetetlen az összefüggés a játékosok pénzügyi helyzete, a klubok fizetési fegyelme, illetve a szerzõdések tiszteletben tartása és a bundázás között, hiszen ezen szempontok alapvetõen meghatározóak abból a szempontból, hogy egy adott futballkultúrában mekkora teret nyerhet magának az ilyen irányú bûnözés. Meg kell teremteni továbbá annak feltételeit is, hogy a bûnözõi csoportok által megkeresett játékosoknak legyen kihez fordulniuk, legyen azonnali és hatékony lehetõségük a megkeresés tényének jelzésére. A játékos-szervezet e téren is teljes mértékben kiáll a labdarúgók érdekeiért.

A téma nemzetközileg elismert szakértõje, Declan Hill újságíró, oknyomozó riporter (fotónkon) elõadásában konkrét példán keresztül mutatta be a csalás beláthatatlan következményeit. A belga Lierse csapatának egykori kapusa, Cliff Mardulier kényszerûségbõl belement abba, hogy egy alvilági szereplõ nyomásának engedve mérkõzéseket „adjon el”, azonban végül minden szempontból rajtavesztett, mivel a bûnözõ kereket oldott, õt viszont letartóztatták, a karrierjének pedig ezzel vége szakadt. Fontos hangsúlyozni, hogy a fogadási csalás nem holmi ártatlan, áldozat nélküli bûncselekmény, példák sokasága bizonyítja, hogy emberéleteket is követelhet, a több tucatnyi öngyilkosságon felül százak vannak jelenleg is börtönben, valamint számos játékos karrierje tört derékba ebbõl kifolyólag.
Érdekes statisztikai adat, hogy a csalási ügybe keveredett játékosok között összességében a 25-29 évesek vannak többségben, de arányaiban messze a 30 év fölöttiek körében leggyakoribb ez a sajnálatos jelenség.
A konferencián jelen volt, és elmesélte saját elrettentõ példáját az egykor nagy tehetségnek kikiáltott horvát Mario Cizmek, aki elmondta, hogy a döntésében közrejátszott, hogy 10 hónapja nem kapott fizetést, és mivel más választása nem volt, valamint a csapat kiesése szempontjából már nem volt mérvadó, elvállalta, hogy közremûködik az utolsó hat mérkõzés szándékos elveszítésében. „Jutalma” 10 hónapos börtönbüntetés és 20 ezer eurós pénzbírság lett, de talán ennél is sokkal súlyosabb következmény, hogy a karrierjét és a becsületét már semmi sem hozhatja vissza, egyetlen rossz döntés miatt gyakorlatilag mindent elveszített (és erre még az sem jelenthet érdemi mentséget, hogy a családja megélhetését szem elõtt tartva döntött a csalás mellett).
Összességében a nemzetközi labdarúgás a huszonnegyedik órában jár, amikor tenni kell valamit a csalások visszaszorítása érdekében. A közelgõ világbajnokság publicitását is fel kell használni, hogy rámutassunk a problémára, elsõsorban a súlyos, elhúzódó fizetési elmaradásokból eredõen megélhetési gondokkal küzdõ játékosok nehéz helyzetére, kiszolgáltatottságára. Mind nemzeti szinten, mind pedig akár egy nemzetközi korrupcióellenes ügynökség felállítása útján küzdeni kell a csalások ellen. A játékos-szervezet nyomatékosan hangsúlyozza: a játékos sosem kezdeményezõ, legtöbbször áldozat csupán, a nem fizetõ klubok vezetésének ugyanúgy fennáll a felelõssége a bundázás térhódításában, mint maguknak a szervezett bûnelkövetõknek. E kérdéskörben zajlik a HLSZ minden elsõ és másodosztályú csapat játékosai részére szervezett oktató programja, amelynek keretében jövõ áprilisig valamennyi csapatnál figyelemfelhívó elõadásokat tartunk.

4.
A FIFPro tovább folytatja a labdarúgásban felmerülõ jogviták rendezésének rendszerét megreformálni kívánó tevékenységét. E körben az idei közgyûlésen a FIFA keretein belül mûködõ vitarendezési fórum, a DRC felépítése, szervezeti változásai kerültek napirendre. A DRC elé kerülõ jogvitás ügyek száma az elmúlt 5 évben megháromszorozódott, 2012-ben például már 3027 új ügy indult, és több mint kettõezer ügyben hozott a testület érdemi döntést. A jogviták túlnyomó többsége, mintegy 90%-a az érintett játékos szempontjából pozitív döntéssel zárul, azonban gyakori, hogy a követelt összegnél alacsonyabb összegben marasztalják el a sportszervezetet.
Jelentõs probléma, hogy a DRC eljárásai gyakran több évig is elhúzódnak, valamint ha a DRC döntésének végrehajtását utóbb nem megfelelõen kényszeríti ki az adott ország labdarúgó-szövetsége (erre vonatkozóan nem is áll rendelkezésre hitelt érdemlõ adat). Az elmarasztaló DRC-döntést követõen egyébként a FIFA adminisztratív úton megkísérli a megítélt követelés érvényesítését az adott ország labdarúgó-szövetségén keresztül, ennek eredménytelensége esetén pedig – kérelemre vagy hivatalból – a FIFA Fegyelmi Bizottsága elé utalja az ügyet a megfelelõ szankciók alkalmazása céljából.
Fontos, és a játékosok érdekképviselete szempontjából üdvözlendõ változás, hogy 2013. novemberétõl a DRC tagjainak sorában az eddigi 7 helyett 12 FIFPro által delegált személy foglal helyet, valamint ettõl kezdõdõen az eddigi ülésezési gyakoriság megduplázódik majd. Hasonló irányú szervezeti változások figyelhetõk meg egyébiránt a FIFA játékos-státusz bizottságában is, amelynek 18 tagjából 6 a nemzetközi játékos-szervezet delegálása alapján került megválasztásra. E bizottság feladata egyebek mellett a nemzetközi vonatkozású szerzõdésszegési ügyek, illetve a különbözõ országbeli klubok közötti jogviták elbírálása.
A FIFPro tovább szorgalmazza a nemzeti szintû vitarendezési bizottságok felállítását minden FIFA-tagországban. Ezek mûködése kapcsán kiemelten fontosnak tartja, hogy az NDRC összetételében, irányításában ne jelenjék meg a klubok (avagy a labdarúgó szövetség) túlsúlya, hanem az egyenlõ arányú képviseleten alapuljon. A joggyakorlat kapcsán kiemelten fontos a FIFA szabályzatok, valamint a DRC esetjogának alkalmazása.

5.
Egyre közismertebb és elterjedtebb jelenség a világ labdarúgásában a labdarúgók játékjogának klubon kívüli „harmadik személy” általi megszerzése, tulajdonlása. A jelenség Latin-Amerikából indult hódító útjára, az európai futballban akkor vált ismertté, amikor 2006-ban a brazil Corinthians-tól az angol West Ham United-hez igazolt két argentin sztárjátékos, Javier Mascherano és Carlos Tevez, akiknek játékjogával nem a klub rendelkezett, hanem külsõs cégcsoport közvetítésével zajlott le az ügylet. Ilyen esetben a játékosért fizetett átigazolási díj egy része is a külsõ félhez vándorol, aki gyakran maga is játékos-ügynök, avagy a befektetési csoport része.
A konferencia keretében újabb konkrét példa került bemutatásra a belga Eliaquim Mangala személyében, aki a Standard Liege-tõl az FC Porto-hoz igazolt, ám rövidesen játékjogának 33%-át a klub továbbértékesítette egy urán- és aranybányászattal (!) foglalkozó világcégnek, valamint további 10%-át egy harmadik cégnek.

A játékjog értékesítése két csoportra különíthetõ el: történhet refinanszírozási vagy befektetési céllal. Ez a gyakorlat mindenképpen jelentõs kockázatokat rejt magában a labdarúgás integritása, átláthatósága, pénzügyi stabilitása megõrzésére és társadalmi megítélésére nézve, ezenkívül etikai aggályokat is felvet. Emellett sportszakmai szempontból is ellenjavallt, hogy egy játékos átigazolásának irányára, feltételeire a labdarúgáson kívüli külsõs szereplõnek közvetlen befolyása van. Végül, de nem utolsósorban, az Európai Unió jogával is ellentétes a külsõ befolyás gyakorlata, mivel akadályozhatja a munkahely szabad megválasztásának jogát és ezáltal a személyek szabad mozgását (amely a közösségi jog egyik alapelve).
Éppen ezért több fejlett futballkultúrájú országban már most konkrét tilalmat fogalmaztak meg e gyakorlattal szemben. Így például Angliában elõbb a Premier League, majd az ország labdarúgó szövetsége is tilalmat vezetett be minden olyan szerzõdéssel szemben, amely által külsõ fél befolyást szerez a klub átigazolási politikája, sõt esetleg csapatainak irányítása felett. Hasonló szabály került bevezetésre Franciaországban is, sõt pozitív példaként említhetjük Lengyelországot is. A FIFA átigazolási szabályzata is tartalmaz egy olyan kitételt, miszerint a klubok nem köthetnek olyan szerzõdést, amely lehetõvé tenné, hogy külsõ fél befolyásolja a klubot munkajogi viszonyaiban vagy átigazolási kérdésekben, netán befolyásolja a csapatok sportteljesítményét, eredményeit is.
Problémát jelenthet ugyanakkor, hogy a játékosok szemszögébõl nézve a külsõ befektetõ szerepvállalása nem feltétlenül negatív abból a szempontból, hogy ezáltal látják biztosítva fizetésük folyósítását, ráadásul az ügynökök is gyakran szorgalmazzák a harmadik fél befektetõként való bevonását.
A FIFPro álláspontja azonban egyértelmûen az, hogy a játékos-szervezetnek ki kell állnia e helytelen gyakorlat ellen, és a már több országban alkalmazott „jó példát” követni. E folyamatban nagy szerepe van / lesz a nemzeti-szintû vitarendezési testületeknek, illetve természetesen a konföderációknak (Európában az UEFA-nak) is.

6.
Igencsak aktuális és érdekes témát is taglalt a FIFPro idei közgyûlése, nevezetesen a szélsõséges idõjárási illetve éghajlati körülmények hatását a játékosok egészségére illetve fizikai teljesítményére. Általánosságban természetesen idesorolható a szélsõségesen hideg idõben, illetve a magaslati környezetben végzett sporttevékenység is, azonban a jövõ évi brazíliai, valamint a 2012-ben megrendezésre kerülõ katari VB kapcsán most elsõsorban a nyári hõségben való sportolás veszélyei kerültek fókuszba.
Orvosi szempontból megállapítható, hogy az extrém, 30-32 Celsius-fok fölötti meleg negatív hatással van a szívritmusra, növeli a légzésszámot és a vérnyomást, valamint dehidratációt okoz. Az ún. hõmérsékleti stressz romló teljesítménnyel is együtt jár, tünetei között elõfordul az izomgörcs, kimerültség, fejfájás, kiugró vagy ingadozó vérnyomás, súlyos esetben eszméletvesztés vagy akár hirtelen halál is. A fizikai teljesítményre egyértelmûen káros a hõség: csökken a futásmennyiség, a sprintek sebessége. Orvosi kutatóintézetek szigorúan tudományos szempontok alapján, mérõszámokkal kalkulálva meghatározták az edzési / sportolási intenzitásra vonatkozó ajánlásokat, iránymutatásokat, amelyekbõl összességében az tûnik ki, hogy 30 Celsius fok fölött nem ajánlatos versenyszerû sporttevékenységet folytatni, így futballmérkõzést rendezni sem.
A játékos-szervezet álláspontja szerint a játékosok egészségének, fizikai és mentális jólétének fenntartása, védelme alapvetõ emberi jog, amit súlyosan veszélyeztet például a katari világbajnokság legforróbb nyári hónapokban való megrendezésének szándéka. Ennél valamivel kevésbé kilátástalan a helyzet a brazíliai VB kapcsán, amelynek vonatkozásában a FIFPro és a brazíliai játékos-szervezet kutatásokat folytatott le – ennek keretében számos tesztmérkõzést is lejátszottak a nyári meccseket modellezve –, és javaslatot tett a FIFA felé a mérkõzések idõpontjának racionális megváltoztatására, valamint ezen felül (vagy ennek alternatívájaként) a mérkõzések közben „hidratációs célú”, magyarul ivószünetek beiktatására. Aggodalomra ad viszont okot, hogy a FIFA részérõl eddig legalábbis nem övezte túlzott érdeklõdés a felvetett problémát és annak lehetséges megoldásait.

7.
A játékos-ügynökök tevékenységét 1991 óta szabályozzák nemzetközi szinten, azonban 2009 óta e szabályozás teljes reformon esett át. Az idei évben a FIFA döntést hozott a jelenlegi licenc-rendszer eltörlésérõl, új minimum standard-feltételek bevezetésérõl. Az elképzelések középpontjában az átláthatóság megteremtése, az ügynökök (intermediaries) díjazásának nyilvánossága, valamint az egységes, labdarúgó-szövetségek által nyilvántartásba vett képviseleti szerzõdés bevezetése áll. A díjazás tekintetében fontos elem, hogy a labdarúgó bruttó alapfizetése képezi a jutalék alapját (az egyes járulékos bérelemek tehát nem), valamint a közremûködõ játékos-ügynök semmilyen jogcímen nem részesedhet a labdarúgó játékjogának átruházásáért a klubok által fizetett átigazolási díjból. Az új típusú szabályozás 2015. februártól válik majd kötelezõen alkalmazandóvá.

8.
A FIFPro többéves hagyományra visszatekintõ kezdeményezése, az elmúlt években már a FIFA-val közösen megszervezett „Év Csapata” (World XI) választás idén sem marad el, mint arról a HLSZ tagjai is tudomással bírnak, hiszen a szavazás hazánkban jelenleg is folyamatban van. A kezdeményezés az elmúlt évekhez képest még szélesebb körben terjedt el és vált népszerûvé, hiszen 3 év alatt megduplázódott a játékosok által világszerte leadott szavazatok száma, míg pl. a World XI Facebook-profilját a tavalyi 15 ezerhez képest idén 115 ezren látogatták meg.
A legtöbb szavazatot kapott játékosok nevét tartalmazó ún. „shortlist”-eket november hónap folyamán, illetve december elején teszik közzé, méghozzá posztonként (kapus /5 jelölt/: nov. 24., védõ /20/: nov. 27., középpályás /15/: dec. 2., csatár /15/: nov. 29.), az összesen 55 labdarúgóból az év világválogatottjába bekerült 11 névsorát 2014. január 13-án a FIFA Gála keretében, Zürichben teszik majd közzé.

* * *