![]() |
A házigazda Debrecen együttese az elsõ mérkõzésen 3-0-ra kikapott az Old Traffordban sorra kerüölt találkozón, ezért most leginkább "csak" a tisztes helytállás volt a tét.
A kilencven percrõl elmondható, hogy a - képünkön látható Kerekes Zsombort búcsúztató - magyarok mindkét félidõ elején megizzasztották a briteket, sõt, kis szerencsével gólt, gólokat is szerezhetettek volna. A nagyobb tudás végül mindkét játékrészben kidomborodott, és akárcsak Angliában, ezúttal is 3-0-ára nyertek a manchesteriek. Továbbjutott az MU, kettõs gyõzelemmel, 6-0-ás gólkülönbséggel.
Az eredmény(telenség)tõl függetlenül a magyar bajnok a pályán mindent megtett, hogy kiszolgálja közönségét, ezért õk is emelt fõvel vonulhattak az öltözõbe.
Kerekes Zsombor:
- Sajnálom, hogy a búcsúmérkõzésemen nem sikerült legyõznünk a Manchestert. A puszta eredmény véleményem szerint nem fejezi ki hûen a játék képét, mivel a helyzetek alapján legalább egy gólt mi is megérdemeltünk volna. A meccs egyes szakaszaiban kifejezetten domináltunk a pályán, ami megmutatta, hogy milyen teljesítménnyel lehet felvenni a harcot egy ilyen kaliberû ellenféllel szemben. A magam részérõl fájó szívvel búcsúzom Debrecentõl, ám a koromra való tekintettel meg kell ragadnom a lehetõséget. Holnap Hollandiába utazom, ahol a Willem játékosa leszek. A Debrecennek természetesen sok sikert kívánok az UEFA-kupában!
Csernyánszki Norbert:
- A gólhelyzeteket mi dolgoztuk ki az elején, mégis az angolok jutottak elõnyhöz egy olyan szituáció nyomán, ahol véleményem szerint az ellenféltõl megakadályoztak benne, hogy játékba avatkozzak. 0-1 után kicsit visszarestünk, de fordulás után ismét offenzív játékkal jelentkeztünk. Valahogy gólt mégsem sikerült elérnünk, pedig megérdemeltük volna itt is és az elõzõ találkozón is. Természetesen a jobbik csapat jutott tovább, mi pedig az UEFA-kupában kívánjuk bizonyítani, hogy képesek vagyunk jobb eredményekre is.
Sándor Tamás:
- Szomorú vagyok, hogy a mai visszavágón nem sikerült komolyabb eredményt elérnünk a Manchester ellen. Összesítésben nagyon sok a 0-6, de manapság a két ország futbbalja között ez a reális különbség. A Hajduk ellen teljesen más volt a koreográfia, ott nekünk nagyon jól kijött a lépés, ezért is sikerült minden tekintetben felülmúlni a horvátokat. Az angol sztárok ellen ez már kevésnek bizonyult, pedig a helyzeterink itt is megvoltak a gólszerzéshez, mégis csak kapufáig tudtunk eljutni. Sok hasonló mérkõzésre lenne szükségünk ahhoz, hogy a nemzetközi színvonalhoz felnõjünk... Külön szeretném megköszönni lelkes közönségünknek a fergeteges bíztatást!
BL-selejtezõ, 3. forduló, 2. mérkõzés
Debrecen-Manchester United 0-3 (0-1)
Puskás-stadion, 30.000 nézõ. Jv.: M. Busacca. Gólsz.: Heinze (20., 60.), Richardson (65.)
Debrecen: Csernyánszki - Vukmir, Máté, Éger, Kiss Z. - Dombi (Szatmári - 55. perc), Böõr (Madar - 78. perc), Sándor T., Halmosi - Bogdanovic (Brnovic - a szünetben), Kerekes
Manchester United: Van der Saar - G. Neville (richardson - 13. perc), Ferdinand, Brown, Heinze - Fletcher (Miller - 61. perc), Smith, Scholes (Bardsley - a szünetben) - Giggs, C. Ronaldo, Van Nistelrooy