Az európai színtéren zajló munkaügyi egyeztetési folyamat, az ún. Social Dialogue (társadalmi vagy szociális párbeszéd) során minden év végén egy plenáris ülés keretében kerül sor az eredmények értékelésére és az előttünk álló tennivalók meghatározására. Az elmúlt héten Brüsszelben legfőképpen az évekkel ezelőtt lefektetett ún. szerződési minimum követelmények nemzeti szintű bevezetése, illetve annak késedelme és akadályai jelentették a fő témát.
A FIFPro képviselői a plenáris ülésen hangoztatták, hogy a minimum követelmények alapvetően négy feltétel köré épülnek: a labdarúgásban a játékosokkal kötött foglalkoztatási szerződésnek munkaszerződésnek kell lennie, méghozzá egységesen alkalmazandó standard szerződés formájában, a megkötött szerződéseket a nemzeti szövetségnek nyilván kell tartania (annak érdekében, hogy ellenőrizhető legyen a szerződési feltételek betartása), az esetleges jogvitákat pedig független és pártatlan vitarendezési testületnek kell elbírálnia.
A társadalmi párbeszéd a munkáltatói és munkavállalói oldal között a legtöbb európai országban létezik valamilyen – még ha nem is intézményesült – formában, és standard szerződés is sok helyen bevezetésre került (Magyarországon is). Azonban nemzeti szinten nagyon is jellemző hogy nézet- illetve érdekkülönbségek alakulnak ki a klubok és a játékosok érdekeit képviselő szervezet között; a fő problémák egyike a munkaszerződés kötelező alkalmazása, amely a szigorú adózási feltételek miatt a munkáltató számára kevésbé előnyös, emiatt sok helyen a polgári jogi (megbízási jellegű) szerződéseket alkalmazzák, ami viszont ellentétes a minimum követelményrendszerrel. Mindazonáltal több klub képviselője is úgy foglalt állást, hogy amíg az ő országukban nem változnak meg az adózási feltételek, addig nem hajlandók áttérni a munkaszerződések alkalmazására (mindaddig, amíg a hazai jog lehetőséget ad a választásra munkaviszony és polgári jogviszony között). Emellett a független és egyenlő képviseleten alapuló NDRC is sok országban hiányzik vagy nem kielégítő az összetétele illetve a működése. Magyarországon a kedvező adókörnyezet (EKHO) miatt a felek túlnyomó többséggel munkaszerződést kötnek egymással és a vitarendezés tekintetében is működik az NDRC, igaz, hogy a paritásos alapon (klubok és játékosok képviselői egyforma arányú részvételével) csak első fokon…
Az ülésen felmerült javaslatként, hogy a minimum követelményrendszer bevezetését elmulasztó országok szövetségével szemben szankciókat alkalmazzon az UEFA (pl. az európai kupákból való kizárás), azonban ez nem meglepő módon jelentős ellenállásba ütközik a klubok képviselői részéről is, hiszen egy esetleges ilyen szankció az egyébként kvalifikáló klubokat igen hátrányosan érintené. Alternatíva lehet az UEFA ún. Hat Trick programja, amely motivációs jelleggel anyagi előnyt biztosít a minimum követelményeket maradéktalanul (és határidőben) implementáló országok futballszövetségei számára. Amennyiben viszont a követelmények bevezetése nem vagy nem határidőben történik meg, úgy az adott szövetség részesedését csökkentenék a programon belül. Ez a javaslat a FIFA bizottságainak támogatása esetén a végrehajtó bizottság soros ülésén kerülhet elfogadásra.
Az európai szintű Social Dialogue alapokmánya az UEFA, a FIFPro európai divíziója, az ECA és az EPFL (európai ligák szövetsége) által 2012-ben megkötött együttműködési megállapodás (az ún. Autonomous Agreement), amelynek hatálya eredetileg 2016-ban lejárt volna, de már 2014-ben meghosszabbításra került 2017. júniusáig. Most a szerződés hatályát ismételten, 2020. április 19-ig meghosszabbították a felek, egyetértve abban, hogy a minimum követelményrendszer bevezetése és érvényre juttatása a labdarúgás minden érintettjének közös érdeke.
Ugyanakkor a FIFPro kezdeményezésére a követelmények formális bevezetésére ütemtervet kell felállítani, amelyben szigorú határidőket határoznak meg a késlekedő országok, illetve azok labdarúgó szövetségei és klubjai számára.
Az elkövetkező időszakban újabb kétoldalú országlátogatásokat tesz majd a Social Dialogue szakértői munkacsoportja, több kelet-közép európai országban, azzal a céllal, hogy mélyebb betekintést nyerjenek az adott országban fennálló helyzetről, és segítséget nyújtsanak a nyitott kérdések rendezésében. Ezen országok számára egyedi cselekvési terveket dolgoznak ki, amelyekben ugyancsak konkrét, szigorú határidők lesznek majd.
A Social Dialogue plenáris ülése külön napirendi pont keretében foglalkozott a játékos-ügynökök – jelenlegi hivatalos nevükön: közreműködők (intermediaries) helyzetével, a vonatkozó szabályozással és a nemzeti szintű problémákkal.
Mint arról korábban beszámoltunk, a FIFA 2015 április 1-i hatállyal megszüntette a korábbi ügynöki licenc-rendszert, és általában véve lazított a közvetítői tevékenység szabályozásán. Ennek következtében a helyzet az elmúlt időszakban kellően átláthatatlanná vált, és nyilvánvaló, hogy a felelősségi kérdéseket előbb-utóbb rendezni kell. Az új FIFA szabályzat a közvetítőkre vonatkozóan a tagországokban nem bír közvetlen hatállyal, a nemzeti szövetségeknek külön aktussal kellett implementálniuk az új szabályozást, amely ezáltal válik kötelezően alkalmazandóvá. Ebből adódóan jelentős különbségek vannak a szabályozás gyakorlati hatásai, következményei tekintetében, amelyeket az alábbiakban mutatunk be.
A játékos közvetítők regisztrációja terén megfigyelhető fix időtartamra szóló vagy eseti jellegű képviseleti meghatalmazás is, és a regisztráció előfeltétele tekintetében is vegyes a kép Európában: van, ahol szigorú alkalmassági kritériumokhoz kötik (pl. Bulgária), máshol vizsgához (pl. Svájc, Csehország) vagy alkalmassági interjúhoz (Spanyolország). Helyenként csak az adott ország állampolgára vállalhat közvetítői tevékenységet (Svájc), másutt az adott nyelv ismerete a feltétel (Franciaország).
A képviseleti megbízási szerződés maximális időtartama kapcsán a FIFA szabályzata nem ad eligazítást, ennek ellenére a legtöbb nemzeti szövetség korlátozza a szerződések időtartamát, leggyakrabban 24 hónapban limitálva azt.
A közvetítők díjazásának maximális mértéke tekintetében a FIFA szabályzata ajánlással él: 3%-ban maximalizálja a díjazást a közvetítés útján létrejövő szerződésben rögzített járandósághoz viszonyítva. A nemzeti szövetségek egy része ugyancsak mindössze ajánlásként fogalmazza meg a „fizetési sapkát”, de vannak országok ahol konkrét százalékos mértékben rögzítették, hogy mekkora mértékű díjazásban részesülhet a közreműködő (ez a mérték 3%-tól akár 10%ig terjed jelenleg, utóbbira példa Franciaország, Horvátország és Ukrajna).
Kiskorú játékosok közvetítése esetére a FIFA szabályzata kizárja a díjazást a közreműködő részére, és ezt a legtöbb nemzeti szövetség is alapelvi szinten rögzítette. Néhány országban azonban nem tilos a díjfizetés egy bizonyos életkor feletti játékosok esetében (pl. Szlovákia – 15 év, Csehország – 16 év).
A közreműködők szankcionálása tekintetében a nemzeti labdarúgó szövetségek szabályozása között jelentős eltéréseket tapasztalunk: a szankciók különféle jogi, szabályozási alapon nyugszanak, az egységesség mindössze abban érhető tetten, hogy az alkalmazott szankciókról a szövetség köteles tájékoztatni a FIFA-t, amelynek Fegyelmi Bizottsága indokolt esetben dönthet úgy, hogy a szankció hatályát (pl. felfüggesztés) az egész világra kiterjeszti.
Összefoglalóan megállapítható, hogy az összehangolt nemzeti szabályozás hiánya miatt a közreműködők tevékenységét övező szabályozásban és gyakorlatban súlyos visszásságok tapasztalhatók világszerte. A nemzeti labdarúgó szövetségek látszólag nem tették magukévá a közreműködői tevékenység szabályozásának céljait, és sok helyen elmaradt a labdarúgásban érintett egyéb szervezetek, pl. a játékos-szervezet bevonása a nemzeti szabályozás előkészítésébe.
A Social Dialogue keretében azt a javaslatot fogalmazták meg, hogy a közreműködői tevékenység kapcsán a jövőre nézve tisztább viszonyokat és átláthatóságot kell teremteni a klubok és a játékosok érdekében. Ezt szolgálná egyfajta minőségbiztosítási rendszer és/vagy magatartási kódex bevezetése. Célravezető lenne harmonizálni, hogy az egyes országok miként építik be saját belső szabályozóikba a FIFA vonatkozó előírásait, illetve transzparenssé kellene tenni azt az információt, hogy az egyes országokban mely közreműködők számítanak megbízhatónak, hitelesnek. Mindezt a javaslat szerint egy e célból létrehozott testület felügyelné, amely együttműködne a klubok / játékosok érdekképviseleti szerveivel éppúgy, mint a játékos-ügynökök létező szövetségeivel.
A minősítési rendszer, illetve a minőségi tanúsítvánnyal rendelkező közreműködők rendszere jelenleg is működik már Hollandiában és Németországban, e két ország ügynökei kölcsönösen tevékenykedhetnek a másik ország területén is, amennyiben rendelkeznek a megfelelő tanúsítvánnyal. A szociális párbeszéd folyamat keretében az egyes országokban lehetőség nyílna arra, hogy az érintett szervezetek a nemzeti szövetség bevonásával tárgyaljanak egy hasonló minőségbiztosítási rendszer (vagy akár konkrétan a holland/német modell) bevezetéséről.
